– Mit szólt ahhoz, hogy Veres András megyéspüspök újra élesen kritizálta a lombikprogramot?

– Köszönöm a témával kapcsolatos megkeresést. Veres András megyéspüspök úr újbóli véleményét közvetlenül nem hallottam, de érdekes, hogy futótűzként terjedt el a híre, így elég sok médiafelületen lehetett újra olvasni róla. Szeretném a püspök úr véleményével kapcsolatban hangsúlyozni, hogy nem személyes kritikát fogalmaz meg, hanem a római katolikus egyház hivatalos álláspontjának ad hangot, és tiszteletben kell tartanunk véleményének megszólaltatását. Ez a véleménynyilvánítás jó alkalom arra, hogy újra dialógus szülessen erről, bár olvasgatva a közösségi médiában megfogalmazódó véleményeket, eléggé szerteágazóak a reakciók. Látnunk kell, hogy sok olyan területe van az életünknek – ilyen a lombikprogram is –, amelyeknek van etikai és teológiai kérdésfelvetése. Teoretikusan egyáltalán nem baj, hogy tanuljuk ezt a folyamatot, és most éppen a római katolikus állásfoglalás kapcsán mindenki átgondolhatja, mit tud, mit hisz, mit tart fontosnak a lombikprogramban.

– Mi a bibliai háttere ennek, mi a teológiai érvelés?

– A lombikprogram bibliai háttere az ember teremtettségében keresendő: Isten ajándéka az élet, és a fogantatás két ember, egy férfi és egy nő szeretetben történő házassági szövetségében történik. A római katolikus álláspont a „lesznek ketten egy testté” bibliai ige fizikai és lelki megvalósulását egyszerre feltételezi mint a fogantatás feltételét. Az orvostudomány segítsége számukra nem fér bele ebbe az ősi egységbe. A női petesejt és a hímivarsejt egyesülésétől fogva Isten által adott emberi életnek tekintik az embriót, ám ha az embrió nem ágyazódik be, nem fejlődhet tovább. 

Tudom, hogy sokak számára ezek a biblikus és teológiai érvelések idegen környezetnek számítanak, mégis ezen az alapon kell átgondolnunk, hogyan fér bele ebbe a lombikbébi program lehetősége.

Evangélikusként ehhez a bibliai alaphoz elengedhetetlennek tekintem keresztény hitünk másik nagy pólusát, és ez pedig a szeretet, ami magába foglalja az áldozathozatalt, a vigasztalást, az együttérzést, az együttszenvedést, Isten és az emberek irgalmát. A biológia törvényszerűségei és a szeretet törvénye mind ott állnak azon kérdés mögött, hogy kiknek és hogyan születhet gyermeke. Isten szeretete olyan tulajdonság és olyan erő, amit úgy tapasztaltam, hogy még ekkora dilemmát is fel tud dolgozni az emberben, mint a gyermekvállalás minden öröme és küzdelme.

Ezért ha a teremtettségünk és a bennünk munkálkodó szeretet kérdését egybevetem, akkor el tudom fogadni, hogy két ember szerelme és kapcsolata eleget tesz a „lesznek ketten egy testté” kritériumának, és a családalapítás ösztönös és Isten teremtő akaratának engedelmeskedő vágya nem zárja ki a szintén Isten teremtő akaratát tükröző orvostudomány lehetőségeit. Aki már átélte a meddőség fájdalmát, elfogadja ezt a teológiai dilemmát is, mert a bennünk lévő szeretet ereje képessé teszi rá. Mindenki elkerülné a lombikprogramot messziről, ha tehetné, de ha csak ez a megoldás marad, én úgy látom, ez az eljárás összhangban van Istennek az embert kreativitással megajándékozó szeretetével.

Az embriók kérdését hasonló logikával gondoltam át: igen, senkinek nem jó érzés azt tudni, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a megfogant embriók. Hasonlóképpen, mint azon embriók, amelyek egy nő életében természetesen folyamatokon keresztül nem ágyazódnak be, és nem lesz belőlük kifejlődő emberi élet. Ha vetélésékre, koraszülésekre gondolunk, sok-sok elhordozhatatlan fájdalomra, akkor látjuk, a létünk kiszolgáltatottsága nehéz, de jelenlévő egzisztenciális tény.

Amit tehetünk az, hogy mindenben megpróbálunk felelősen gondolkodni és felelősen cselekedni, törekedni arra, hogy amit teszünk, az minél közelebb lehessen Isten akaratához, még a lombikprogramban is.

– Hogyan kellene az egyháznak kommunikálnia ebben a témában?

– A római katolikus fél nevében nem tudok nyilatkozni, saját területemen azonban el tudom mondani, hogy a nyílt kommunikációnak hatalmas ereje van. Nem gondoltam volna, hogy az én megküzdött történetem másoknak majd erőt és reményt ad. Mi evangélikusok elfogadjuk a lombikprogram létjogosultságát, és törekszünk arra – teológiailag és etikailag is –, hogy ez a szeretetet, az emberi méltóságot és a teremtés jó rendjét tükrözze. Ezért én szívesen beszélgetek erről bárkivel, mert jó azt elmondani, hogy milyen volt megtapasztalni azt, amikor a bajban is mellettünk volt Isten. 

– Mi az Önök története?

– Nőgyógyászati problémáim miatt, és több éves várakozás után lett nyilvánvalóvá, hogy természetes úton nem lehet gyermekünk. Mivel már nem fiatal szülőnek számítottam – 34 éves voltam akkor –, ezért végig úgy tervezte orvosunk a programot, hogy három embriót ültetnek vissza. Kétszeri próbálkozásunk nem jutott el a beültetésig, de a harmadik alkalommal sor került rá. A beültetés utáni 8. napon már nem bírtam ki, és vettem tesztet, ami kimutatta, hogy állapotos vagyok. Az első ultrahang pedig igazolta az orvos sejtését az ikerterhességről, bár amikor a második szívhang után jött a harmadik is, még az orvos is elcsodálkozott. Három gyermekünk megszületett, már mindjárt 17 évesek, és mivel nem egypetéjű ikrek, ezért úgy mondanám, hogy három különböző gyerek, akik éppen egy időben születtek. Sajnos a terhesség alatt olyan rendellenességet találtak nálam, ami kizárta, hogy még egyszer gyereket vállaljak, de higgye el, a szülés után, amikor tudtuk és láttuk, hogy három egészséges gyermekünk van, hálát adtunk Istennek azért, hogy ekkora csodát tett velünk, és azóta is nagyon hálásak és boldogok vagyunk.

– Ön hogyan tekint a lombikprogramra önmagában, és a saját istenhitével összefüggésben is?

– Érdekes kérdés, mert gondolom az elmondottakból kiderült, hogy szembe merek nézni azzal is, hogy egy biblikusan és teológiailag más alapokon megfogalmazott vélemény tényleg komoly kérdéseket vet fel mindezzel kapcsolatban. Én a lombikprogramra úgy tekintek, mint amiben az orvostudomány segít és asszisztál a természetnek, az Isten által teremtett világnak, hiszen mindannyian hálásak vagyunk azért, hogy oly sok területen van lehetőségünk a gyógyulásra, betegségeink kezelésére. Valahol én szent célnak látom azt, hogy gyermekáldásra vágyó családok segítséget kaphassanak az élet továbbadásában. A felelősséget és a szeretet parancsát megtartva élhetünk ezzel a lehetőséggel.

Saját istenhitemben pedig megerősített, de nem csupán azzal, hogy én örülhetek, hogy nálunk működött a lombikprogram, hanem azzal is, hogy sokkal jobban megértem ezt a küzdelmet, amit mások is vívnak. Tudom, hogy nem mindenki története sikeres, de a lombikprogram kapcsán annyi reménységet tapasztaltam, hogy hiszem, ez fog segíteni mindenkinek, aki tiszta szívből gyermeket szeretne.