Ajándékokkal és meglepetésműsorral köszöntötték a Böjte Csaba atya által irányított nagyszalontai gyermekotthonban élő árva, félárva gyermekeket advent második vasárnapján a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium diákjai és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) békési szervezetének tagjai. Dr. Pálmai Tamás, a KÉSZ békési képviselője lapunknak elmondta, hogy a megyeszékhelyi középiskola növendékei — akik tanáruk, Sándor-Kerestély Ferenc vezetésével érkeztek a partiumi településre — ünnepi műsort állítottak össze és a békéscsabai intézményben összegyűlt figyelmességekkel örvendeztették meg az otthon lakóit.
A KÉSZ-nek köszönhetően Molnár Imre bűvész tartott előadást, s a Mikulás is megjelent, aki a békési termékekből, csokoládéból, cukorkából összeállított csomagokat adta át a gyerekeknek.
Az ünnepségen jelen volt az az olasz származású amerikai üzletember, Dominic Gallello, aki az épület helyreállítását jelentős részben támogatta. Felesége, Nape Gallello minden évben saját kérésére a gyerekekkel ünnepli a születésnapját Nagyszalontán.