Milyen hatása van a járványhelyzetnek a gyülekezetekben? – Online ülésezett az esperesi tanács

Milyen hatása van a járványhelyzetnek a gyülekezetekben? – Online ülésezett az esperesi tanács

Share this content.

Szöveg: Nagy Zoltán
Budapest – Egyházunk esperesi kara évenként négyszer ülésezik. Ha a helyzet engedte volna a személyes jelenléttel megtartott alkalmat, az előzetes tervek szerint Békéscsabán találkozták volna. A járványhelyzetre tekintettel azonban a találkozást végül – idén már harmadszor – online térbe helyezték át.

A 2020. november 17-én tartott tanácskozásnak Kondor Péter püspök áhítata, valamint Fabiny Tamás elnök-püspök záró imádsága adott keretet. 

A napirend szerint elsőként Fábri György, északi kerületi felügyelő és Zászkaliczky Anna, kommunikációs referens ismertették meg az espereseket a 2021-es népszámlálás evangélikus kampányával. A tényt, az adatokat, amelyből kiindult a munka, ismerjük. Ugyanakkor jó volt megismerni a kommunikációs stratégiát, valamint azt is, hogy esperesként hogyan segíthetjük ezt a munkát, és hogyan válhat ez a munka a misszió eszközévé. 

Luther Márton: „Itt állok, másként nem tehetek!” kijelentését a wormsi birodalmi gyűlésről minden evangélikus jól ismeri. Ugyanakkor egészen újként jelent meg ez a határozott kiállást rejtő mondat abban a kezdeményezésben, melyről Győri Péter Benjámin számolt be. Az 1521-es birodalmi gyűlés kerek évfordulójához közeledve egy honlap készült. Ennek célja, hogy bárki aláírásával kinyilváníthassa: evangélikusként 500 évvel később, egészen más történelmi helyzetben is kiáll azok mellett a szentírási elvek mellett, amelyekből Luther még nagy külső nyomásra sem engedett. 

Szarka István felvetésére az esperesi tanács tagjai azt is tárgyalták, milyen hatása van a járványhelyzetnek – az újbóli templombezárások nyomán is – gyülekezeteink anyagi helyzetére. Az ülésen az espereseken kívül természetesen jelen volt az evangélikus egyház mindhárom püspöke, valamint ezen a ponton csatlakozott Krámer György országos irodaigazgató is. Szinte gyülekezetenként változó, hogy hol mennyire volt súlyos hatással a pandémia a gyülekezetek gazdasági életére. Megnyugtató volt hallani az egyházvezetés elkötelezettségét a bajba került gyülekezeteket illetően, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy elsősorban a gyülekezetek felelőssége, hogy igyekezzenek kiutat találni esetleges szorult helyzetükből. 

A Győr-Mosoni Egyházmegye kivételével – Kiss Miklós esperes távolléte miatt – országosan kaptunk képet arról, hogyan reagáltak a gyülekezetek a legújabb helyzetre, illetve az esperesek egyenkénti beszámolójából megtudtuk, kik azok a szolgatársak, akikért – betegségük okán – imádkoznunk kell. Ebből a helyzetjelentésből országos szinten láthattuk, hogy a helyzet súlyosbodik, a járványt nem tudjuk elkerülni. Ugyanakkor minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a ránk bízott hívek testi épségét megőrizzük, miközben a lelki táplálékot pedig eljuttatjuk hozzájuk. 

Aradi András esperes, a zsinati tanács képviseletében tájékoztatott a zsinat munkájáról. Ezzel kijelölte a következő esperesi tanács témáját, amely az egyházközség jogi fogalmának tisztázása lesz. A 2021-es év esperesi tanács üléseinek időpontjait megbeszélve zárták az ülést.

Címkék: Esperesi Tanács - ülés -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!