Alig hiszem el, hogy már harmincegy év eltelt azóta. Tisztán él az emlékeimben, hogy amikor ifjúkoromban a fal mellett álltam, stabilnak és rendíthetetlennek tűnt. Három és fél méternél is magasabb volt. Nemhogy átjárni, de még átlátni sem lehetett rajta, csak a kelet-berlini Alexander-Platzon magasodó tévétoronyból mertünk lopva átkukucskálni a szabad világba.

Megépítését 1961-ben a keletnémet vezetők azért rendelték el, mert egyszerűen nem tudták megakadályozni a Német Demokratikus Köztársaság állampolgárainak a tömeges elmenekülését az országból. A második világháborút lezáró nagyhatalmi egyezmény Németországot felosztotta a győztes hatalmak között. Míg a nyugati szövetségesek (amerikai, brit és francia) fennhatósága alá került területen megalakult Német Szövetségi Köztársaságban a Marshall-segélynek köszönhetően érezhetővé vált a gazdasági fellendülés, addig a keleti (a Szovjetunió által megszállt) zónában, az NDK-ban inkább csak az erősödő diktatúra keményedése és a szabadság szűkülése volt érzékelhető.

A kivándorlás idővel olyan szintre jutott, hogy demográfiai összeomlással fenyegetett. A feldolgozott statisztikák szerint 1949 és 1960 között mintegy 2,6 millió ember hagyta el az akkor 17 milliós NDK-t, de igazán fenyegető a gyorsuló tendencia volt. 1961 nyarán az NDK havi lakosságvesztése már harmincezer fő fölé nőtt.

Az NDK vezetői az elvándorlás megakadályozására 1961. augusztus 12-ről 13-ra virradó éjjel szögesdrótokkal lezárták a belnémet határokat, beleértve a megosztott Berlin két fele [a nyugati szektorok, illetve a Szovjetunió által megszállt keleti szektor – a szerk.] közötti határt is, megszüntetve ezzel az addig napi szintű munkába járást is az elválasztott területek között. Idővel a felosztott fővárosban az átjárást teljesen ellehetetlenítő betonfalat építettek, amelyet felfegyverzett határőrök védtek. Nagyon sokan lelték itt a halálukat, akik a szabad világba vágyódva megkísérelték az átjutást. Ez a hírhedt fal lett a megosztott világ szimbóluma.

A harmincegy évvel ezelőtti eseménynek volt ugyan előzménye, mégis váratlanul következett be. Megelőzte a Szovjetunió politikájában bekövetkezett enyhülés, illetve a közép-európai országokban elindult változások. Az NDK-ban is reformokat sürgettek, de sokáig úgy tűnt, hogy a keletnémet rendszer stabilan tartja magát. Polgárai közül viszont egyre többen keresték a kitörési pontokat. Magyarországon 1989. augusztus 19-én a páneurópai piknik keretében Ausztria felé megnyitották a vasfüggönyt, amit a hazánkban tartózkodó NDK-s polgárok közül sokan kihasználtak arra, hogy a szabad világba távozzanak. A többiek előtt Magyarország szeptember 11-én hivatalosan megnyitotta a nyugati határát.

Csehszlovákia fővárosában, Prágában az NSZK nagykövetségére menekülve mind többen követelték, hogy engedjék őket Nyugatra. Az NDK vezetőire nehezedő nyomás fokozódott, mivel a baráti országok nem „falaztak” nekik tovább. A magyar határnyitás után hasonlót helyezett kilátásba Csehszlovákia is, ezért a keletnémet vezetés kénytelen volt engedményeket bejelenteni. A részletek azonban a vártnál is érdekesebben alakultak. Egy félresikerült sajtótájékoztatón a keletnémet kommunista párt egyik vezetője, Günter Schabowski kapott egy újságírói kérdést az NDK-s állampolgárok utazásának megkönnyítéséről. Az életbe léptetés időpontjára vonatkozó kérdésre – a szemüvege hiányában zavartan keresgélve a papírjai között – tévedésből azt mondta, hogy azonnal…

Erre emberek nagy tömegei indultak el a határátkelőhelyekre, ahol a határőrök még nem tudtak semmit. Kezelhetetlen helyzet alakult ki. Kompromisszumként előbb úgy döntöttek, hogy a leghangosabbakat kiengedik, de az útlevelükbe bepecsételik, hogy nem térhetnek vissza. Később felnyitották a sorompókat, és a folyamatot nem lehetett már megállítani.

A három évtizede bekövetkezett változásokat nem egyszerűen kedvező politikai együttállásnak vagy szerencsés véletlennek látom, hanem olyan ajándéknak, amelyet Istentől kaptunk. A berlini falon nyíló rés szimbolikusan a mi felszabadulásunkat és egyházunk szolgálatának kiszélesedését is jelenti. Nemcsak a fal lett átjárható, de az oktatási és nevelési intézmények, a kórházak, a börtönök, a katonai laktanyák és részben a média is megnyílt az egyházi szolgálatok előtt.

Imádkozzunk azért, hogy az ajándékul kapott lehetőséggel tudjunk jól élni, és hogy a legnehezebben nyíló falak, az emberi szívek is nyíljanak meg Isten szeretete előtt! 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 43–44. számában jelent meg 2020. november 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.