Az idén tavasszal egészen más lett a kórházi szolgálatom, mint eddig, a vírus és a karantén miatt. Március és április hónapban az általam jól ismert főnővérekkel cseteltem. A kórházban ekkor nagy rendezkedés volt. Költözések, betegek hazaküldése, osztályok összevonása. Főképp a váratlan és ismeretlen történések okoztak stresszt, szorongást, „káoszt”. 

Tavasszal még nagyon is érezhető volt az a félelem, amely akkor mindent áthatott. A netre feltett videóbeszédek során a legfőbb kihívásnak tartottam a félelem oldását, az erről szóló gondolatokat. A kórházi ismerőseimtől is kaptam visszajelzéseket. 

Május elején még javában tartott a „bezártság”. A belgyógyászat egyik jól ismert főnővére jelezte, hogy fontos lenne, hogy menjek látogatni. Külön engedélyt kaptam a kórház vezetőségétől. (Ebben az időszakban ugyanis a lelkészeket sem engedték be.) Május 12-én látogattam először a belgyógyászaton. Ettől kezdve rendszeresen látogattam, leginkább azokat, akikhez küldtek, illetve azokat akikről tudtam. (Ekkor még tilalom volt a kórházban.) Fontos volt a szájmaszk használata és a kézfertőtlenítés minden beteg után. A nyáron sem voltak istentiszteletek, ez a kórház kérése volt. 

Szeptembertől továbbra sincs istentisztelet a kórházban és a lelkészeknek sem szabad látogatni. A római katolikus papnak és nekem külön belépési engedélyünk van abban az esteben, ha hívnak.

Hívtak is az intenzív osztályra súlyos beteghez. A látogatás után egy órával a beteg elszólíttatott. A hozzátartozó hálásan köszönte meg a látogatást. 

Történtek megkeresések család részéről vírusos betegek látogatását illetően, de ez most nem lehetséges. A hozzátartozókkal ápoltam a kapcsolatot, őket vigasztaltam a haláleset után.

Novemberben a kórházzal együttműködve készítettünk egy plakátot, amelyen ajánljuk telefonos szolgálatainkat a kórház betegeinek. A négy felekezet elérhetősége és néhány biztató szó szerepel a plakáton. Ezt tudjuk tenni ebben a helyzetben. 

Nagyon sok ismerősöm van a városban. Sok a beteg. Erősen hat a félelem. Naponta megtalálnak súlyos problémákkal. Fontos a bátorítás, a vigasztalás, az együttérzés. Bőven van így is mit tenni mint kórházlelkész.