– A vallás és a keresztény értékrend mindig meghatározó volt élete során?

– Nem kifejezetten kaptam vallásos neveltetést, de már gyermekkoromtól kezdve éreztem egyfajta vonzást vagy vágyakozást az egyházi élet iránt. Valójában mindig egy meghatározó vezérfonál volt az életemben.

– Mikor kezdte érdekelni a teológia, a hittudomány?

– Középiskolában egy megmagyarázhatatlan vonzalom élt bennem az Isten után, amelynek hatására eldöntöttem, hogy pap leszek, azon belül is tábori lelkész. Családi hagyomány volt nálunk, hogy a fiút az édesapja vallása után keresztelik. Édesapám családja református, így engem is református szertartás szerint kereszteltek. 17 évesen katolizáltam, és egy évre rá jelentkeztem a Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe.

– Görögkatolikus teológusként 2018 óta evangélikus püspöki titkár Fabiny Tamás mellett. Hogyan lehetséges ez a nem mindennapi párosítás? Hogyan lett Önből evangélikus püspöki titkár?

– Papnövendékként eltöltött hét év után, de még a szeminárium befejezése előtt Budapestre költöztem, ahol családot alapítottam (amire egyébként a görögkatolikusoknak szentelés előtt van lehetősége). A teológiai tanulmányaim második részét már a Pázmányon fejeztem be. Úgy gondolom, hogy Isten a lehetőségeken keresztül vezeti, irányítja az életünket, ilyen lehetőségként jött a püspöki titkári szolgálat, amelyre jó szívvel mondtam igent közel három évvel ezelőtt. Nyilván, ez nem egy szokványos párosítás, de nagyon hálás vagyok érte, hiszen az elmúlt évek alatt rendkívüli tapasztalatokat szerezhettem az egyházkormányzat az egyházdiplomácia és az ökumené számos területéről.

– Hogyan írná le, jellemezné a saját felekezetközi létét?

– Úgy gondolom, hogy az évszázados sebek mára már begyógyultak. Tisztelettel vagyunk egymás hagyománya, lelkisége iránt. A mai felekezetközi feszültségek többségét az előítéletek adják. Gondolunk valamit a másik egyházról, de a megismerésre nem fektetünk elég energiát. Pedig útitársak vagyunk, miként az emmauszi tanítványok, együtt érezhetjük a feltámadt Krisztus jelenlétét, aki mellettünk jár, magyarázza a Szentírást és akit felismerünk a kenyértöréskor, arra várva, hogy megosszuk egymással az eucharisztikus asztalt. Erre utalt Ferenc pápa is, az Utunum sint enciklika 25. évfordulója alkalmából mondott beszédében, ahol kiemelte, hogy az egység nem valami csodaként jön majd el, hanem egy folyamat, útközben születik a Szentlélek által. Szerintem fontos, hogy figyeljünk egymásra, ismerjük meg egymás teológiáját, lelkipásztori gyakorlatát, lelkiségét és erősítsük egymást.  Különösen is fontos ez napjainkban, amikor a szent szolgálatokat végző papok életére törnek a templomokban, amikor a keresztényeket a nyílt utcán lemészárolják, keleten a fegyverek ropogása, nyugaton a neokommunista ideológia nyomása nehezedik ránk. Megtisztelő különös feladatnak érzem, hogy afféle egyházdiplomataként ebben a közeledésben és megismerésben szolgálni tudom az egyház egységét.

A teljes cikk itt olvasható.