A történészek vitatják Luther szerepét ebben, aki lehet, hogy csak csatlakozott a hallgatók kezdeményezéséhez. A reformátor a későbbiekben nem hangsúlyozta az eseményt és a kortársak is csak érintőlegesen említik a könyvekben. Bárhogy is történt, Luther ezzel azt juttatta kifejezésre, hogy rá nem vonatkozik az egyházi átok, mert számára a Vatikán volt az Antikrisztus. 

1520 év végére Luther már elkészítette a három legfontosabb reformációs művét. A reformátor számára a gyakorlati következmények felülmúlták a várakozásokat: Luthernek egyre több követője lett.

„A politikai körülmények mentették meg Luther életét – nyilatkozta Markus Wriedt egyháztörténész –, a birodalom évtizedek óta már erjedt, a császár tétlen volt, a hercegségek nagyobb szabadságra törekedtek. Luther teológiailag megalapozott tézisei időszerűek is voltak.”

A pápai bulla

Bullának nevezték a fém-függőpecsétes pápai vagy császári oklevelet. Az itáliai Firenze felett uralkodó Medici család, egyik legismertebb alakjának, Lorenzo de’ Medicinek a másodszülött fia lett a későbbi X. Leo pápa. A Vatikán feje az Exsurge Domine (Kelj föl, Uram) címet viselő pápai bullában megparancsolta, hogy Luther Márton hatvan napon belül vonjon vissza 41, a pápa által hibásnak minősített állítást, amik Luther 95 hittételében szerepeltek. A pápa az Úr szőlőjébe betört „vadkannak” nevezte Luthert, akit meg kell büntetni, ha nem vonja viszsza eretnek tanait. A német reformátor viszont „szentségtörő eretnekségnek” nevezte a pápai bullát, majd kinyomtattatott egy ellenbullát, továbbá plakátokat jelentetett meg, és felszólította a német közösségeket, hogy ne engedelmeskedjenek a pápai bullának.

A bulla elégetése után Leó kiközösítette Luthert az egyházból 1521. január 3-án, majd levélben kérte fel a császárt, hogy tegyen határozott lépéseket a lutheri eretnek tanok visszaszorítására.

Mások ezért tartják a reformáció fordulópontjának, a hónapokkal későbbi német birodalmi gyűlést, amelyen Habsburg V. Károly császár parancsának nem engedelmeskedve, a máglyahalál kockázatát vállalva Luther nem vonta vissza írásait és tanításait. Ezzel zárta akkor híres beszédét: „kötve vagyok a Szentírás általam idézett igéihez és az Isten igéjébe vetett bizodalmamhoz – semmit vissza nem vonhatok, de nem is akarok, mert nem tanácsos és nem helyes a lelkiismeret ellen cselekedni. Itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen. Ámen.” Luther ezután, szándéka szerint nem a katolikus egyházzal, hanem annak papságával szakított. 

Luther Márton útja a 95 tételig

Egy tehetős bányász, majd később városi tanácsos Hans Luder gyermekeként 1483- ban született, a Harz hegységben fekvő Eisleben városkában. A városka az akkori Német–római Császárság területén volt és a Mansfeld grófság legnagyobb városának számított a maga 4 ezer lakosával. Paraszti sorból származó apja nem sajnálta a pénzt a taníttatására. A tehetséges fiatalember alsóbb iskolái elvégzése után az erfurti egyetemre járt, ahol 1505-ben a filozófia magisztere lett. A jogászi pálya helyett azonban belépett a város Ágoston-rendi kolostorába. Apja nem örült az elképzelésnek, hogy a szerzetesi életet választja, de a fiatal Luther hajthatatlan volt. Kolostori éveit a munkában elért sikerek, de egyben a belső bizonytalanság kísérte végig. 1507-ben szentelték pappá, majd 1510–1511-ben rendje megbízásából Rómában tartózkodott. Az itt tapasztaltak később jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az egyház intézményével szembefordult. 1512-ben szerezte meg a teológiai doktorátust, és elöljárói utasítására egyetemi előadásokat tartott Wittenbergben. Óriási munkabírása volt. 1516-ban az egyetemi órái mellett kolostori és plébániai prédikátor, közben tanulmányi felügyelő, a kolostor halastavainak ellenőre is és jogi ügyvivő. Gondolkodásának és tanításának kiindulópontja lett, Pál apostolnak a rómaiakhoz írott levelében található mondata: Az igaz ember a hitből él.

A 95 tétel okai és következménye

Annak, hogy Luther az egyház addigi tanaival szakított, egyik oka a búcsúcédulák árusítása volt. Az egyház ugyanis a 12. századtól pénzért árulta a bűnbocsánat elnyerését lehetővé tevő búcsúcédulákat, és idővel ez lett a pápaság fő jövedelemforrása. 1517-ben X. Leó pápa búcsút hirdetett a római Szent Péter-templom újjáépítésére, és az így befolyt öszszegből a pápa, valamint Albrecht mainzi érsek is részesedett. A szegényektől a jómódú polgárokon és nagyurakon át, a fejedelmekig szinte mindenki zúgolódott, hogy a búcsúcédulák révén egyre több pénz áramlik ki német földről Rómába. Közvetlenül ez az esemény háborította fel Luthert.

A többi között ez is okozta a wittenbergi vártemplom kapujára 1517. október 31-én közzétett 95 tételét, amely szerint a bűnbocsánat csakis Istentől származhat. Luther álláspontja nagyon egyszerű volt. Hosszú éveken át tanulmányozta, gyakorlatilag kívülről megtanulta a Bibliát, amelyet az ő korában még az egyházon belül is csupán kevesen ismertek, és azt vallotta, hogy a Szentírásban benne van minden hitbeli igazság. A Biblia Istennek az egyedüli ihletett és hiteles szava.

A 95 tételnek három nyomtatott példánya maradt fenn, eredeti latin nyelven. Ekkor még nem állt szándékában szakítani a római katolikus egyházzal. A 95 tételt latinról hamarosan németre fordították, kinyomtatták, és széles körben elterjedt, s két hét alatt ismertté vált Németországban, majd rövidesen egész Európában. A tételek kiszegezésének napját tekintik a reformáció kezdetének, és emlékezünk meg erről minden év október 31-én.