Látványos mentő-bemutató is része volt az egészségnapnak a Reményik-iskolában. Azt szimulálták, hogy egy fiatal lány összeesik az utcán: azonnal hívta hozzá egy járókelő a mentőket, akik szakszerűen ellátták a sérültet. Az iskola felső tagozatos diákjai nagy érdeklődéssel nézték végig a bemutatót.
Szabján Imre – ügyvezető, Johannita Segítő Szolgálat
„A budapesti ifjúsági elsősegélynyújtó csoportunk 2006 óta pontosan ezt célozta meg, hogy középiskolásokat, felsőoktatásban lévőket, egyáltalán fiatalokat képezzünk ki elsősegélynyújtás különböző kompetenciáira, de szeretnénk, hogyha nem csak Budapesten, nem csak a Közép-magyarországi régióban, hanem nagyon sok helyen lenne ilyen.”
Az iskolások, az egészségnap részeként az újraélesztésről is tanultak, és hallhattak a segítés fontosságáról.
Puskás Tivadar – polgármester
„A másoknak való segítés jó azért, mert bajba jutottnak valami pozitív dolgot tudtunk tenni, segíteni tudtunk, és jó önmagunknak, mert azt érezzük, hogy valakinek jót tettünk. ”
Az egészségnapoknak nagy hagyománya van a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában, ezúttal pályázati forrás segítette a szervezést: 31 millió forintot nyert az intézmény az innovatív iskola projektben.
Sátory Károly – igazgató, Reményik-iskola
„Ez már jelen volt, nagyon fontos célkitűzése a nevelési elveink között az iskolának, most inkább azt mondanám, hogy ezzel a pályázattal új erőre kap ez az egész, jóval nagyobb lendülettel, nyilván több pénzből tudjuk megvalósítani ezeket az alkalmakat.”
A gyerekek az egészséges táplálkozás fontosságáról és a cukorbetegségről is hallhattak az egészségnapon. Hasonló, egészségre nevelő programot évente kétszer rendeznek a Reményik-iskolában.