Advent ünnepe a szürke monotonitásból, a rohanó mindennapokból emel ki bennünket, kiemel az időből, a mulandóságból. Ilyenkor az ég is közelebb kerül a földhöz, átjárás van a szellemi és anyagi világ között. Az énekeink is fennköltebben, ünnepélyesebben szólnak, zengnek. Boldog vagyok, hogy énekeimmel, a sorok közötti csenddel harmóniát, megnyugvást viszek az emberek lelkébe. Az ünnepi készülődés számomra majd két tucatnyi adventi koncerttel volt tarkítva. Kis falusi és nagy városi templomok, evangélikusok, katolikusok és reformátusok, néha könyvtárak és művelődési házak falai közt adventeztem és élveztem a legszebb időszakot, magát a várakozást, lelkünk felkészítését az örömhírre. Igyekeztem minél előbb a koncertek helyszíneire, hogy lecsendesedhessek, lelassulhassak, hiszen a csendesség az, ami közelebb visz bennünket önmagunkhoz, és ahhoz a titokhoz, mely mindannyiunk lelkét megérinti.

A rohanó idővel és világgal úgysem tudunk versenyt futni és nem is érdemes, mert az igazi értékek bennünk vannak és ebből táplálkozhatunk leginkább, ezért önmagunkban kell először rendet teremteni, hogy mások felé szeretetünkkel segíteni, nyitni tudjunk. Csend kell ahhoz, hogy megérezzük a mindenséget, az örökkévalóság szavát meghallhassuk. A csend arca is többféle, adventkor a várakozó csend perceit éljük. Kívánom mindenkinek, hogy legyen ereje és akarata erre a lecsendesedésre, hisz a legörömtelibb pillanatokat a csend szüli.