Idő

Szeretem a hosszú adventet. Azt, amikor a negyedik gyertyának is van ideje égni. Örülök, hogy az idén nemcsak berobbanunk a karácsonyba, mint amikor néhány éve vasárnap délelőtt még negyedik gyertyagyújtó istentiszteletet tartottunk, este meg már szentestit.

Hiszem, hogy az idei adventben időt kaptunk. Időt, ami az egész 2020. év egyik ajándéka volt. Időt arra, hogy… Mindenki folytathatja magának ezt a mondatot, végiggondolva, hogy mire kapott időt ebben a pandémiás esztendőben a sok otthonléttel. Remélem, a legtöbben ki tudtuk használni ezt az időt valami olyanra, ami nem elszívta az energiánkat, hanem adott. Ami úgy volt építő, hogy ki tudtuk belőle hozni a legtöbbet.

Ha egészségesek maradtunk, akkor tudtunk-e hálát adni azért, hogy találtunk olyan hobbit, amely tartalmasan töltötte ki a sok egyéb program elmaradása miatti szabad időnket? Sportoltunk-e, olvastunk-e többet, rendeztük-e kapcsolatainkat, újragondoltuk-e prioritásainkat, foglalkoztunk-e az Úristen igéjével többet, mint máskor? Ha – ne adj’ Isten – betegek lettünk, akkor tudtunk-e oly módon Istenhez fordulni, hogy a koronavírussal fertőzött több millió embertársunkkal együtt kértük a gyógyulást?

Azt is remélem, hogy az otthon töltött időhöz a biztonság is hozzátartozik. A biztonság és a melegség nagyon adventi szavak, arra utalnak, hogy senkinek nem szabadna rettegésben élnie azért, mert van bántalmazó családtagja, aki most szintén többet van otthon, mint máskor. Adja Isten, hogy mindenki megkaphassa a megfelelő segítséget, és tudjunk egymásra figyelni, hogy ezek a nagyon is adventi szavak és tapasztalások – a melegség és a biztonság – mindenki számára elérhetők legyenek.

Rajtunk múlik, hogyan használjuk ki a kapott időt. Nemcsak a folyó időre gondolok, amelyet a görög nyelv a kronosz szóval jelöl, hanem arra is, hogy észrevesszük-e az úgynevezett kairoszt, amely az idő egy bizonyos pontján való eseményre utal. Valahogy úgy, mint a kétezer évvel ezelőtti római birodalmi népszámlálás forgatagában. Amikor az Úristen úgy döntött, hogy eljön a földre. Az inkarnáció pedig még ennél az egy cselekedetnél is sokkal több. Nemcsak egy múltbeli esemény, amely a történelmet változtatta meg, hanem olyan tény, amely emberi életeket tud megváltoztatni. Az enyémet megváltoztatta.

Öröm

Hiszem, hogy enélkül nem érdemes készülni az ünnepre. Nagyon szeretem azokat a prófétai sorokat, amelyek egy előremutató képet villantanak fel. Egyik kedvencem: „Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet.” (Ézs 52,7) Karácsonykor ennek szólhat a mi örömünk is! Amikor még nem is halljuk a hangot, még nem feltétlenül tudjuk, hogy mit fog mondani, de már az örömhírhozó lábának meglátása (!) örömmel tölthet el bennünket. Próbáljuk meg elképzelni a képet, és lássuk meg, hogy mennyire ez a karácsony lényege! Betlehemben még nem történik meg a megváltás, és még szó nincs a Golgotáról, de arról már nagyon is szó van, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” (Jn 3,16) Az öröm annak szólhat, hogy valami elkezdődött. A szabadulás elkezdődött. Lehet, hogy ezeket a sorokat olvasva is érezhetjük, 2020-ról biztosan nem az öröm fog először eszünkbe jutni, de hadd mondjam azt: üdvösségünk (az igazi szabadulás, a valódi belső békesség) szempontjából ez nem számít. Természetesen nem szeretném elbagatellizálni azt, ami történt, a járványhelyzet miatt megszüntetett munkahelyeket, az összeroppanáshoz közeli egészségügyi rendszert vagy a digitális oktatás miatt még jobban leszakadók lehetőségeit. Ezek a mindennapok szempontjából fontos tényezők, és nem gondolnám, hogy az Úristen ne lenne ezekkel az emberekkel is a nehézségekben. Ugyanakkor vallom, hogy az örömhírt hozó lábának meglátása után az igazi – életváltoztató – evangélium meghallása mindent felülírhat: Jézus megszületett! 

Fa

2014 adventjében készítette el az Ökumenikus Segélyszervezet először azt a karácsonyfát, amely már akkor is lenyűgözött. Azóta még elkészült néhányszor: összevágott tűzifából rakták össze egy óriási kúppá (alsó képünkön). Aztán miután bevégezte szolgálatát a budapesti Erzsébet téren, az ünnepek után lebontották, és a tűzifát szétosztották rászoruló családok körében. Azért nyűgözött le, mert mindig elismeréssel tudok adózni az olyan szimbolika előtt, amely összeköti a szakrálist a praktikussal.

Azért használtam a „bevégezte szolgálatát” kifejezést, mert alapvetően egy karácsonyfa fővárosunk egyik legforgalmasabb terén arra utal, hogy most itt ünnep van, most itt meg lehet állni, most itt arra gondolhat mindenki, ami kétezer éve történt: megszületett a Megváltó. Szerintem legalábbis ez bármilyen karácsonyfa elsődleges üzenete. Természetesen fontos az illata, a fényei, az általa megidézett hangulat, de az valójában csak a – nem feltétlenül szükségtelen – körítés.

Minden szakrális eseményhez kapcsolódhatnak liturgikus elemek, fények, illatok, amelyek segítenek rámutatni a lényegre. Amíg ezek eszközök, addig szerintem semmi baj nincs velük; akkor érdemes elgondolkodni – és változtatni – a használatukon, amikor céllá válnának. Karácsony fényt és meleget ad. Kívül és belül. A fa is meleget ad. Kívül és belül. A segélyszervezet fája is meleget ad, adott sokaknak. Kívül és belül. Jézus megszületésének örömhíre is fényt és meleget adhat mindnyájunknak. Kívül és belül.

Születés

A születéstörténet lényegét szerintem Gari Melchers amerikai festő fogta meg a legjobban Születés című, 1891-ben készült festményén (felső képünkön). Szeretem ezt az alkotást, mert azt a pillanatot örökíti meg, amikor még senki nem érkezett meg. Nincsenek még itt a pásztorok, lelkesen magyarázva valami angyalkórus-látomásról; nem hoznak még ajándékot fura, gazdag szerzetek a világ különböző részeiről; nincs még itt senki, csak ők.

Mária, aki kimerült a szülésben; József, akin látszik a hihetetlen teher, amelyet az Örökkévaló rárakott; és az újszülött gyermek, aki mindent megváltoztat. Ennek a képnek a csendessége jelenti nekem ezt az estét. Az előestét. Merthogy nem 24-én van karácsony.

Lehet, hogy az idén nagyon más lesz a szenteste és karácsony napja is, mint korábban. Lehet, hogy nem lesznek tömött templomok, nem lesznek nagy családi találkozók, mert vigyázunk egymásra. De az is lehet, hogy éppen ebben a változásban lesz még nagyobb lehetőségünk arra, hogy halljunk arról, akinek születése óta valóban több fény van a világban.

Boldog karácsonyt!

Úgy kívánok mindenkinek boldog karácsonyt, hogy elgondolkozom egy kicsit a jelzőkön. Mármint azokon, amelyeket a karácsony szó elé szoktunk tenni.

Békés? Rendben van. Meghitt? Alapvetően rendben van, de önmagában semmiképpen. Valami kell mellé. Kegyelemteljes? Ez csak egy hosszabb mondatban elképzelhető számomra. Tartalmas? Ez kicsit kevés, de ha olyan mondja, akkor a legtöbb is lehet. Kellemes? Na, ez védhetetlen. Ez a lábvíz jelzője.

Áldott? Hát persze. Én is úgy gondolom, hogy – mint mindent az életben – Istentől kapunk mindent ajándékba, és ő tudja megáldani ünnepünket is, de hadd írjam le, mégis miért alakult ki egy kis ellenérzésem ezzel a jelzővel kapcsolatban. Azt érzem ugyanis, hogy keresztyén emberek – vagy akik nagyon akarják mutatni, hogy ők valóban tudják a karácsony igazi jelentését – mintha kötelezőnek vélnék ennek a szónak a használatát. És éppen ezért furán is néznek rám, amikor én viszont – lelkészként! – nem mindig ezt használom. Pedig megvan az a szabadságom, hogy ne ezt használjam mindig…

Boldog? Jöhet. Mindig. Hogy mindig most legyen. Hogy a Gyermek születésének élménye átmenthető legyen a hétköznapokba. Mindig akkor legyen, amikor megélem azt, hogy Jézus megszületett!

Boldog karácsonyt!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 49–50. számában jelent meg 2020. december 20-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.