– Miként fogalmazná meg, milyen szerepet tölt be társadalmunkban a család?

– Keresztény kultúránk alapja ez az elemi közösség. Nem volna kereszténység, nem volnának keresztények, ha annak idején Betlehemben Jézus születésével nem születik egy új család is, hiszen amikor gyermek születik, akkor család is születik. Ez olyan bizonyosság, amelyet nem lehet megkérdőjelezni. Isten így üzent nekünk, hogy becsüljük meg életünknek ezt a legkisebb közösségét, és őrizzük, óvjuk. Sajnos manapság erre egyre inkább szükség van, hiszen vannak, akik próbálják relativizálni, gyengíteni a család intézményét. Nekünk, keresztényeknek – és hál’ Istennek, ma még az emberiség nagy többségének, függetlenül a felekezeti hovatartozástól – nem kétséges, hogy mit értünk családon, miért kell vigyáznunk rá. Számunkra ez az a szeretetközösség, amely értékrendjével, kultúrájával, normáival meghatározza az életünket. Ahogy Kopp Mária, intézetünk névadója fogalmazott: a család a szocializációnk alapja. Azt a fajta bizalmat és feltétel nélküli önfeláldozó szeretetet, amelyet itt adunk és kapunk, nem vagy csak nagyon ritkán tapasztalhatjuk meg másutt. Nem véletlen, hogy a karácsony csodája olyan sok embert megérint, hiszen a születés öröme, egy család tagjaként az összetartozás érzése minden ember életének a része. A család tehát érték, amely önmagában is értéket közvetít és értéket teremt.

– Hogyan határozzák meg az intézet kutatói a család fogalmát?

– Azt gondolnánk, ez mindenkinek magától értetődő, ezért nincs is szükség definícióra. Ugyanakkor olyan időket élünk, amikor evidenciákat próbálnak megdönteni, amikor igyekeznek megkérdőjelezni évezredek óta érvényes alapigazságokat. A családügyi döntéshozatalt támogató háttérintézményként természetesen számunkra is az Alaptörvény az irányadó, amely nagyon világosan fogalmaz: a családi kapcsolat alapja a szülőgyermek viszony, valamint a házasság, amely egy nő és egy férfi szövetségét jelenti. A családvédelmi sarkalatos törvényünk pedig, amelynek kidolgozásában magam is részt vettem 2011-ben, ezt kiegészíti azzal, hogy a család már a jog és az állam kialakulását megelőzően létrejött önálló közösség, amely az emberi személyiség kibontakozásának természetes közege. A törvény hangsúlyozza, hogy a család Magyarország legfontosabb nemzeti erőforrása, a társadalom alapegységeként a nemzet fennmaradásának biztosítéka. Emellett fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy amikor családról beszélünk, akkor a nemzedékek összefogására, együttműködésére is gondolunk, hiszen a nagyszülők és a tágabb család tagjai ugyancsak ehhez az alapvető közösséghez tartoznak. Láttunk már a szocializmus évtizedei alatt, és most is látunk törekvéseket arra, hogy ezt a közösséget erodálják, szembeállítsák egymással a fiatalokat és az időseket, a nőket és a férfiakat, ez azonban egy jól működő családban nem fordulhat elő, a kötelékek összetartják a tagokat.

– Evangélikus nagycsaládosként hogyan jellemezné az „evangélikus családmodellt”?

– Azt gondolom, a reformációval sok szempontból új értelmezést kapott ez az elemi közösség, benne a gyermekek és a nők megítélése. Luther Márton új megközelítést hozott, amikor a gyermekekről úgy beszélt, mint „pompás, örök kincsekről”, az asszonyoknak pedig a családon belüli meghatározó szerepét hangsúlyozta akkor is, amikor azt mondta róluk, hogy erősebbek még a királyoknál is, és akkor is, amikor a végrendeletében – amelyet, mint tudjuk, Budapesten őriznek – a korban teljesen szokatlan módon a feleségét tette meg örökösévé. Ez a lutheri gondolat később visszaköszönt Veres Pálnénak, a leánynevelés evangélikus nagyasszonyának örökzöld mondatában is, amely szerint „amilyen a nő, olyan a család, amilyen a család, olyan a társadalom”. A gyermekvállalás és -nevelés magánügyből az egyik legszemélyesebb közüggyé vált. Ugyanakkor belső, lelki ügy is, hiszen – ahogyan Luther fogalmazott – „az üdvösséghez vezető legtökéletesebb út a szülők számára gyermekeik erkölcsös keresztényi nevelése”. Ennek szellemében a gyermekek felelős, azaz szigorú, de feltétlen szeretettel párosuló nevelése véleményem szerint azóta is meghatározó jelentőségű a protestáns családok életében.

– Miként tekintünk mi, magyarok a családra, mit mutatnak ezzel kapcsolatban a vizsgálataik?

– Egy korábbi, úgynevezett intergenerációs kutatásunk eredményeit szeretném itt idézni. Huszonöt év alatti fiatalokat és hatvanöt év feletti időseket kérdeztünk arról, hogyan viszonyulnak egyes családi értékekhez. Egyértelműen láthatóvá vált, hogy a családi minta meghatározó: akik például nagycsaládban nőttek fel, azok közül többen gondolkoznak maguk is nagycsaládban; akiknek jó a kapcsolatuk a szüleikkel, nagyszüleikkel, azok sokkal inkább elkötelezettek a gyermekvállalás mellett. Mi, magyarok alapvetően családcentrikusak vagyunk. Az elmúlt tíz évben a világ országainak többségében tapasztalható tendenciákkal ellentétben nálunk javult a gyermekvállalási kedv, ezt egészen objektív adatok mutatják: a termékenységi ráta nálunk nőtt legnagyobb mértékben az összes európai ország közül. A magyarok változatlanul kettőnél több gyermeket szeretnének – ugyanezt az eredményt kapta Kopp Mária is egy évtizeddel ezelőtt, amikor a gyermekvállalási terveket kutatta. Intézetünk idei kutatásának az eredményei szerint szerint húsz fiatal összesen huszonnégy gyermeket szeretne élete során, és huszonötöt tart ideálisnak. Ennek ellenére még csak tizenöt születik meg – ám tíz éve csupán tizenkettő-tizenhárom volt ez a szám.

– Mi a helyzet a házasság intézményével?

– Házasságpártiak is a magyarok, és a párkapcsolatok is egyre stabilabbak. A házasság a reneszánszát éli Magyarországon: a rendszerváltás óta nem kötöttek annyian házasságot, mint az elmúlt évben, a válások száma pedig hatvanéves mélypontra került. A magyarok tehát hisznek a házasságban, tízből kilencen ezt a párkapcsolati formát tartják a legjobbnak. És talán konzervatívabban is gondolkozunk a családról, a házasságról: például egy európai kutatás szerint ötből négy magyar szerint a házasság egy férfi és egy nő között jöhet létre, miközben európai átlagban csak minden harmadik ember ért ezzel egyet.

– A koronavírus-járvány alatt is kutat az intézet. Mi a tapasztalat: az ilyen hosszadalmas, megterhelő krízisekben tevőlegesen segítik-e egymást a generációk?

– A tavaszi első hullám alatt végzett kutatásunk megmutatta, hogy a társas támogatásnak milyen fontos szerepe van abban, hogy az ilyen nehéz helyzetekkel megbirkózzunk. A család óvó, védő ereje, egymás segítése hozzájárult ahhoz, hogy a többség alapvetően jól kezelte a tavaszi időszakot. A megkérdezettek negyede nyilatkozott úgy, hogy javultak a családon belüli kapcsolataik, és csak négy százalékuk számolt be romlásról. A veszélyhelyzet tehát általánosságban sokkal inkább összekovácsolta a családokat, szilárdabbá tette az e közösségen belüli kapcsolatokat. Más kutatások is azt mutatják, hogy akik családban élnek, és gyermekeket nevelnek, azok nemcsak a válsághelyzeteket kezelik jobban, hanem például a környezet megóvásában is élen járnak. A tavaszi felmérésünk alátámasztotta Kopp Máriának azt a megállapítását, hogy a jól működő család testi és lelki értelemben is egészségvédő tényező. A járvány második hulláma valószínűleg jobban megterheli mentálisan és fizikálisan is az embereket, bár egy november eleji felmérésünk szerint a magyarok közérzete akkor még alapvetően inkább jó volt, egy tízes skálán hetes körülire értékelték a boldogság- és a biztonságérzetüket is.

– A hívő családokra nézve is vannak külön eredményeik?

– Egy európai kutatásból az derült ki, hogy a keresztény gyökerek megőrzése különösen fontos a kelet-közép-európaiaknak. Ezzel párhuzamosan a családot is magasabbra értékelték Európának ezen a táján. Ebből arra következtethetünk, hogy a családi és a keresztény értékek megőrzése kéz a kézben jár, egymást erősítő tényezők. Kopp Mária és férje, alkotótársa, Skrabski Árpád a magyar lelkiállapotot vizsgáló kutatásaik során megállapították, hogy a vallásos emberek kiegyensúlyozottabbak. A hit, a lélek és a test ápolása, a közösséghez tartozás, a társas támogatás mind hozzájárul ahhoz, hogy a hívő emberek átlagosan tíz évvel hosszabb életre számíthatnak. A nevelés során is megmutatkozik a vallásosság jótékony hatása: egy ez év eleji kutatásunk rávilágított arra, hogy a vallásos szülők sokkal nagyobb aktivitást mutatnak a gyermekeikkel közös tevékenységekben, a velük való foglalkozásban, sokkal többet játszanak, tanulnak, beszélgetnek vagy akár étkeznek együtt a gyermekeikkel, mint az átlag.

– Beszélgetésünk zárásaként engedje meg, hogy a saját családjáról és egyházi kötődéséről kérdezzem, hiszen tudjuk, elnök asszony gyakorló evangélikus.

– Anyai ágon a felmenőim a tolnanémedi evangélikus közösség tagjai voltak, a most nyolcvannyolc éves nagymamám a mai napig kívülről tud minden evangélikus éneket és imádságot. Példaértékű számomra az ő alázatos szorgalmuk, a feltétlen szeretetük és odaadásuk. A fasori templomban keresztelt meg Szirmai Zoltán lelkész úr, aztán huszonöt évvel később ő adott össze minket a férjemmel, majd másfél év múlva megkeresztelte az első, három év múlva pedig a második leánygyermekünket. Legfiatalabb, most nyolcéves kislányunk már a budavári templomban kapta meg a keresztséget. Gimnazista koromban Pintér Karcsi bácsi Deák téri ifjúsági órái adtak lelki iránymutatást. Ily módon több evangélikus templomhoz is kötődöm. Az imádság gyermekkoromtól a mindennapjaim része. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan egyház tagja lehetek, amely egyszerre pragmatikus és gondolkodó, miközben nagyon mély lelkiséget is nyújt.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 49–50. számában jelent meg 2020. december 20-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.