„Jézus szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akin az ördög hatalmaskodott, mert az Isten volt Vele." (ApCsel 10,38)
ÉVA VALLOMÁSA
Itt vagyok előtted én jó Uram,
levetettem magamról a múltamat.
Csak vágyaim, álaim
és embervalóm mit kezedbe leteszek,
mint gyermek, ha rászólnak –
a kést letegye!
Itt vagyok előtted, rajtam stria,
hasamon a szülések hege, nyoma,
várom, hogy ÍTÉLŐSZÉKed előtt legyek,
s ha tudod, bocsásd meg minden bűnömet.
Mert nem tudom, hogy mi álom és mi a való,
nem tudom, hogy vagyok sokszor álnok,
hazug és csaló –
csak azt tudom, hogy
MINDNYÁJUNKNAK
adtál reményt, de nem tudom, hogy
ez a remény mire elég.
Bocsáss meg Isten, kételkedem,
mert emberből született ember lettem.
Rángatja kétfelé karom a Sors s a Pokol,
de lelkem mélyen – hozzádhajol.
Csak az a néhány jó szó érjen el!
Csak meghalljam, ha nekem üzensz!
Bárcsak harsonák zengése üvöltené,
amikor lábam a rossz útra lép.
ODA KELL ÁLLNUNK tudom, eléd –
számot adni arról, hogy mikor
mit és miért...
Megtenném, de sokszor magam sem tudom,
bevallom,
félek elkárhozom.
LEPLEZETLENÜL állok előtted
én KRISZTUSom, mert célod, terved
fel nem foghatom,
s tudom, hogy emberi gőgöm, s dicsem
min-mind csak elédhordom, viszem.
De azt akartad, hogy döntsek magam.
Magamra hagytál – s most könnyem fakad,
mert nem félni jöttem a világra én,
hanem szeretni és éltetni a létezést.
De mi a bűn? – más tudja tán,
– vagy csak vartyog az uborkafán
és szent szólamokkal korhol, megvet... –
... Isten! Fogd meg jól, fáradt kezem!
Érteni akarom, de olyan nehéz!
A világ amelyben felnőttem én, még
mesének mondott és tagadott...
s lám itt vagyok pőrén és
akarom...
Akarom megérteni, hogy hol van az ég,
amiről gyermekkoromban egy ősz pap mesélt,
ahogy a felhők felett az Atya néz, mosolyog,
s ha nem tetszik amit épp Ő alkotott
küld özönvizet és tornyot ledönt...
...majd küld gyermek képében üdvözítőt.
Hadakozom, lelkemben viharos csend.
Hol lázadok, hol vakon hiszem,
mit asszony létemben Isten mutat,
nem lelem sokszor a helyes utat.
Nem akarok félni!
Ennyi elég!
Féltem már eddig, ez itt a vég!
Földi életünk csupasz sarát
vállamról végleg úgy leraknám:
féltettem gyereket, megélhetést,
vizsgákat, szerelmet, kenyértörést,
féltettem jövőt és múltat –
ma már csupán
– az öröm Istenéhez repít a vágy.
Jézust akarom hinni én!
Aki megbocsátja, hogy életét
miattam kellett feláldoznia, –
s lesz hozzám talán egy-két jó szava.
LEPLEZETLENÜL elmondom,
hogy én mindenért
(adtam volna neked éaz életemért)
ha csak egyszer elküldöd Ádámomat,
s benne megmutatod önmagadat.
De így fél vagyok,
hát félig ítélj!
Nem adtál örök társat, szenvedélyt,
nem adtál férfit, ki ember marad,
hogy veszed sorba így sorsomat?
Szeress! De ne csak a lelkemet!
Testet is adtál, hát azt is szeresd!
S ha beszédem nem fülednek való:
Segíts, hogy „Évádnak” legyek még jó!
Te teremtetted a földet, eget,
a gyöngyöző vízcseppeket,
a gyenge virágszirmot, a lepkét, pillét,
add meg, hogy mindezt láthassam még!
Láthassam, mert ki boldogtalan,
Istenhez fohászban bátortalan,
kér, könyörög és elfogad,
de boldogan a világ szebbet mutat.
Adj hát mindenkinek szeretetet,
a békétleneknek békés szívet!
Ki fél ember, add, hogy egész legyen!
Mindnyájunknak adj áldott szívet!
Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+
Instagram