Gáncs Péter a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke:

Isten-közelben.

Mint minden új esztendő, így 2014 is tele van még bizonyságtalanságokkal. Az evangélikus Útmutató évi igéje viszont biztos kapaszkodót kínál. Sok ugyan a kérdőjel: „De nekem olyan jó Isten közelsége” (Zsoltár 73, 28).

Miben nyilvánulhat meg ez az Isten-közelség? Mindenekelőtt abban, hogy Isten hallótávolságon belül van! Naponta megszólít és naponta megszólítható. Nem azért, mert ügyesen közeledünk Hozzá, hanem azért, mert Ő hajol hozzánk a testté lett Igében, Jézus Krisztusban, valamint megajándékoz az imádság kapcsolatteremtő lehetőségével.

Éljünk 2014-ben is az ige és az imádság mindennapi kenyeréből!

Dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke:

„Növeld hitünket” (Lk 17,5)

Egyházunk élete 2014-ben számos ponton a „reformáció és kultúra” téma köré szerveződik. Választott jelmondatunk pedig egy Luthernek tulajdonított idézetre utal: „Ha tudnám, hogy holnap vége a világnak, még ma ültetnék egy almafát.” A kultúra szó a latin colere igéből származik, és eredetileg a föld megművelését jelentette. Magának Jézusnak is számos példázata gyökerezik kora agrárvilágában. Isten országa is úgy jön el, mint ahogy a megvető munkája nyomán sarjadni kezd a vetés. A növekedés példázatai különösen is beszédesen érzékeltetik Isten országa titkát: a kicsiny magból terebélyes fa lehet. Kívánatos volna, hogy gyülekezeteinkben – mint egykor Jeruzsálemben – nőjön a tanítványok száma (ApCsel 6,1). A külső növekedés azonban csak a hit belső épülésével valósulhat meg, ezért aztán úgy kell imádkoznunk, ahogy egykor a tanítványok fordultak Jézushoz: „Növeld hitünket” (Lk 17,5).

Ha ezzel az igei szemlélettel indulunk neki a 2014-es évnek, akkor hiszem, hogy nyitva lesz a szemünk és a szívünk Urunk sokféle csodájának befogadására.

Ittzés János a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület nyugalmazott püspöke:

Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Róm 12,1–2)

Mindennek az alapja az, hogy Isten irgalmas. Az egyháznak soha sem a maga fontosságát kellene bizonygatnia, hanem tanúskodnia kell arról, hogy egyedül Isten irgalmából él, amint az egész világ is. Életünk mindig a második mondat, azaz válasz Isten szeretetére. Ha ezt elfelejtjük, ingatag és tétova lesz keresztyénségünk. Minden ott kezdődött, hogy az Úristen valóra váltotta a próféták által adott ígéreteit, és elküldte szent Fiát ebbe a világba. Aki erre épít, sziklára épít, és nem véti el az utat. 

Balás Béla kaposvári római katolikus megyéspüspök:

A parányok ereje

Teller Ede /†2003/, az atomfizikus, megtanulta Ady Endre összes művét. Rájött, miért szépek a költő versei. Szerinte a halmozott metaforák (képzettársítások) összeadják erejüket. Ennek hatására fizikusként megértette, nemcsak az elemi részecskék „maghasadása”, vagyis az atombomba titka az erőforrás, hanem méginkább a „magfúzió”, azaz a „parányok” egysége. A tudós így jutott el a versektől a hidrogénbombáig.

Látni tudni kell! Az Ószövetség Isten embereit „látóknak” nevezi. Lássuk meg engedelmességünkben az erőt, gyöngédségünkben a megoldást, a keresztben a győzelmet! Miközben nem politizálunk, anyagiakban nem gyarapodunk, testiekbe nem merülünk, valami páratlan történik. Szótár nélkül szót értünk, a logikát nem ismerőket meghökkentjük. Erről, a „parányok” egységéről szól az első korintusi levél (1Kor 1,23−28). Mi, mai parányok nem járhatjuk annyira a magunk útját, nem utálhatjuk egymást annyira, hogy lehetetlenné tegyük Isten erőszakmentes „rendszerváltását”. Minket, a semminek látszókat választott ki Isten, hogy összeadva képességeinket Őt képviseljük.

Másoké a lándzsa, meg a rangjelzés, de ők − nagypénteki századosként −, a mi keresztfánk alól lépnek tovább.

(Részlet Balás Béla Szigorúan nyilvános című, a Kairosz Kiadónál megjelent kötetéből.)

Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti római katolikus érsek:

„Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak” (Jn 5,39)

A Szentírás nemcsak a könyvek könyve, hanem életformáló útmutatást ad az igaz életre való neveléssel (2Tim 3,16). Nélküle Jézus Krisztust nem ismerhetjük meg. „Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust” – mondotta Szent Jeromos. Hogyha másért nem, hát ezért is érdemes olvasnunk a Szentírás könyveit. Nagyon fontos, hogyha még nem volna, szerezzünk be mai magyar nyelven szóló Bibliát, amely az Egyház hiteles magyarázataival van ellátva. Rendszeresen olvassuk, merítsünk ebből a bővizű forrásból, elmélkedjünk róla nap mint nap, és elmélkedéseink eredményeként tűzzünk magunk elé kisebb-nagyobb feladatokat, válaszoljunk arra az isteni hívásra, amely a Szentíráson keresztül személy szerint mindannyiunkhoz szól, és missziós lelkülettel, szavunkkal és életpéldánkkal adjuk tovább. A Szentírást közösségeinkben is olvassuk, vegyünk részt bibliaórákon. Hiszen a Szentírás közösségalkotó erő, tanú erre az első keresztények életét megörökítő Apostolok Cselekedetei. Ne csak tanulmányozás céljából olvassuk, hanem az Egyház közösségének építése végett is, és az olvasást mindig kísérje az imádság.

Dr. Cserháti Ferenc a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti katolikus segédpüspök:

„Krisztus békéje töltse be szívünket”

A Szentírás nyelvén a szív az érzelmek központja az emberben, de egyben az igazi és komoly értelmi döntések forrása is. Az Apostol intelmével jelzi, hogy legyünk tetőtől-talpig, szívvel-lélekkel a béke hívei, jelei és eszközei. Ha Krisztus békéje lakik szívünkben, akkor ott nincs helye az önző követelődzéseknek, a túlzott elvárásoknak, a teljesíthetetlen kívánságoknak. Ezek gyakran megkeserítik az egyének, a családok, a közösségek életét. Ha Krisztus békéje lakik szívünkben, akkor van bennünk együttérzés, türelem, megértés, figyelmesség és testvéri szeretet, „hiszen erre kaptunk meghívást az egy test közösségében” (vö. Kol 3, 15-16).

Kocsis Fülöp a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye megyéspüspöke:

Hálát adok neked, Uram, teljes szívemből, elbeszélem minden csodádat (Zsolt 9,1)

Mindent hálaadással kell kezdenünk, így az újesztendőt is. A hála keresztény alapmagatartás, amely egyszerre tartalmazza a nyitottság nagyságát és az alázat kicsinységét. A nyitottság ahhoz kell, hogy fölismerjük a kapott ajándékokat, az alázat pedig azok elfogadásához. Ha észrevesszük, hogy mennyi mindent kaptunk, akkor van reményünk arra, hogy a jövőben érkező isteni adományokat is fölismerjük. Ez a boldog újév záloga. Aki pedig erről beszélni is tud, az egyszerre boldog és másokat is boldogító.

Dr. Orosz Atanáz a Miskolci Apostoli Görögkatolikus Exarchátus püspök exarchája:

„Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel!” (Gal 6,10)

Az emberiség, miközben a végtelen és az örökkévalóság felé irányul, szilárdan gyökerezik az idő és a tér koordinátáiban. Újévkor szívesen tudatosítjuk, hogy – Isten kegyelméből – továbbra is van még időnk. De ami rendelkezésünkre áll, az olyan idő, amely egyszer „betelik”.

A rendelkezésünkre álló időben természetfeletti célt kell elérnünk, olyan útvonal megtételével, amely itt a Földön, a történelemben halad végig. Arra kaptunk meghívást, hogy együttműködjünk a Teremtővel, hogy olyan otthont teremtsünk itt a Földön, amely megfelel az isteni tervnek.

Ennek az együttműködésnek a keretében hívja fel figyelmünket az Apostol a jócselekedetek egyetemes irányultságára és fontosságára. A hit tettek nélkül halott volna. A hitből fakadó jótékonyság által viszont az ember annak az ösztönös szeretetnek részesévé válik, amellyel Isten szeret minden embert. Észre kell vennünk a jó egyetemes gyakorlásának lehetőségeit."

Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke:

„De most hallgass rám…” (Ézsaiás 44,1)

A jelen számára egyetlen esély, ha az örökkévaló Úrra figyel. Isten színe előtt aztán feltárul a múlt, miszerint Ő a mi kiválasztónk, alkotónk, formálónk (Ézsaiás 44,1-2). Az Úr jelenlétében kitárul a jövő: nemcsak élet támad, víz és patak; hanem új élet adatik, mert az ember lelke megtelik Isten Lelkével, úgy, ahogy a víz betölti a medrét (Ézsaiás 44,4). A jelenben így megszűnik a félelem (Ézsaiás 44,2), miközben az ember nem magával, hanem Istennel dicsekszik, akinek tulajdonaként megoldódott a múlt és reménytelivé lett a jövő, azaz boldoggá lett a jelen. Ez a megváltás: a jelenben meghalljuk az Úr szavát, felismerjük Őt, életünk gyökerét és ágát. Régebben a közutak mentén csak a nagy kanyarok és szakadékok közelében helyeztek el vasbetonból készült, robusztus korlátokat. Itt azonban egyértelművé tették, hogy innen jössz, és erre mész; ne félj, úton vagy, csak figyelj rám!

Szebik Imre az Északi Evangélikus Egyházkerület nyugalmazott püspöke:

„Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem.” (Zsolt. 143,8)

Istenünk emlékeztet minket, hogy él és hűséges hozzánk, mert mi könnyen elfeledkezünk róla. Pedig nagy szükségünk van Reá. Az új évben új helyzetekben kell döntéseket hoznunk, hogyan viszonyuljunk embertársainkhoz, ha bántanak, ha keresztbe tesznek? Hogyan viszonyuljunk munkánkhoz, ha feletteseink robotembernek tekintenek csupán? 
Melyik úton járjon egyházunk, amikor új lehetőségek nyílnak előtte a hitoktatásban, honnan talál új szolgálattevőket a megnövekedett feladatokhoz?
Nagyon kell figyelnünk Istenre, hogy el ne vétsük az utat, amelyen Ő akarja, hogy járjunk, s közben számba vesszük, mire vagyunk képesek?
Nincs ez másként személyes életünkben sem. Az évek száguldó gyorsasággal követik egymást. Testi erőnk is fogytán. De amíg Isten akarja szeretnénk Neki szolgálni, mert ez felvidít, örömöt jelent és boldoggá tesz. Ezt kívánom minden testvéremnek.