„NÉV-JEGYEK”
Gyenge-Kovács Eszter (1983. június 3.) a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola magyar szakos tanára, a felső tagozaton és a gimnáziumban is tanít. Tizenegy éve van a pályán. Szívügye a drámajáték, a diákszínjátszás. Hidason él, férje a helyi református gyülekezet lelkipásztora. Három gyermeket nevelnek – mind a Petőfi gimnázium tanulói –, kettőt párja, egyet pedig ő vitt a családba.
Fontos számára a folyamatos tanulás, ami alatt nem elsősorban az új ismeretek megszerzését, hanem a tapasztalatok beépítését érti.
Weöres Sándorral együtt vallja:
„Egyetlen parancs van, a többi csak tanács:
igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
Pásztorné Tőkés Regina (1992. október 16.) tanító, 2015 szeptembere óta a nyíregyházi Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusa. Hivatása gyakorlása mellett az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának harmadéves, levelezős gyógypedagógus-logopédus hallgatója. Férjével két és fél éve él boldog házasságban. Római katolikus vallású.
Életét, hivatását két mottó határozza meg.
„Jó alapokkal végtelen lehetőségek nyílnak meg előtted!” – hangzik az egyik megállapítás.
A másik pedig egy közmondás: „Az üres kalász fent hordja a fejét, a teli meghajol.” Számára ez azt fejezi ki, hogy nem az számít, hogy ki mit ér el, mekkora tudásra tesz szert, csak az, hogy dicsekvés helyett beépíti-e mindezt a szakmai munkájába, tudja-e hasznosítani úgy, hogy másokkal is megosztja.
Pénzügy és színháztörténet helyett pedagógia
Édesapja a pénzügyi világban képzelte el Pásztorné Tőkés Reginát, ő azonban soha nem érzett különösebb vonzalmat e terület iránt. A közgazdasági szakközépiskolában a szakmai tárgyak helyett, sokkal jobban érdekelték az irodalom- és nyelvtanórák. Először arra gondolt, a továbbtanulás során ebbe az irányba indul, végül azért döntött a tanító szak mellett – persze magyar műveltségterülettel –, mert úgy vélte: a 6-10 éves korosztály jobban motiválható, könnyebb bevonni őket a tanulásba.
A nyíregyházi tanítónővel ellentétben, a pályaválasztás idején Gyenge-Kovács Eszter egyet tudott biztosan: szereti a gyerekeket, így kizárt, hogy tanítson. Nem akart pedagógus lenni, a magyar szakot is csupán azért kezdte el, mert színháztörténetet csak szakpárban lehetett hallgatni.
„Rettegtem a tanítástól: attól, hogy ki kell állnom egy osztály elé, jegyeket kell adnom, hogy rajtam múlik, megszeretik-e az olvasást, megtanulnak-e helyesen írni. Ez túl nagy, túl nehéz feladatnak tűnt" – emlékszik vissza a bonyhádi pedagógus.
Az áttörés akkor következett be, amikor az első tanítási gyakorlatán egyedül maradt egy ötödikes osztállyal. Elsöprő erővel hatott rá, hogy minden gyerek meg akart vele osztani valamit az életéből csak azért, mert ő a tanár. Eszter azóta – Reginához hasonlóan – más hivatást el sem tud magának képzelni.
Elengedhetetlen az érzelmi biztonság
Mindketten meggyőződéssel vallják, hogy a tanár személyisége legalább olyan fontos, mint az általa alkalmazott módszerek, az órák hangulata, atmoszférája pedig alapvetően befolyásolja, mennyire sikerül átadni az új ismereteket.
„Minden gyerek elemi szükséglete, hogy érzelmi biztonságban legyen otthon is és az iskolában is – szögezi le Eszter. – A csoportjaimmal megpróbálok olyan légkört kialakítani, amelyben biztonságban érzik magukat a gyerekek. Nem tűröm az agressziót, nincsenek váratlan számonkérések, törekszem világos, egyértelmű szabályokat hozni. Oldott légkör, humor és játék nélkül számomra elképzelhetetlen a tanítás" – mondja a bonyhádi tanárnő, aki igyekszik képben lenni, hogy mi érdekli a mai gyerekeket, és olyan példákat hozni, helyzeteket teremteni, amelyek róluk szólnak, az ő világukat viszik be a tanórára. Nemrég például kortárs dalszövegek mondatait elemezték az (online) órán.
„Ha a gyermekek azt látják, hogy a tanító néni is lelkes, amikor egy új tananyagot tanít, akkor ők is nagyobb érdeklődéssel állnak a tanuláshoz. – fogalmaz Regina, aki szerint alsó tagozatban a legfontosabb a tudásra való vágy felkeltése. – Tudatosítom bennük, hogy mivel mi a célom, mit miért tanulunk, de meghallgatom őket is. Ha esetleg van valami jó ötletük egy-egy tananyag jobb megértéséhez – nagyon jó meglátásaik szoktak lenni! –, akkor azt beépítem az órákba."
A nyíregyházi tanítónő játékokkal, interaktív eszközök használatával teszi színesebbé az órákat. Előszeretettel alkalmazza oktatási eszközként Polgár Judit Sakkpalota elnevezésű képességfejlesztő programját is.
„A sakk tanulásának rengeteg előnye van: fejlődik a gyermekek személyisége, bővül a szókincsük, valamint az intelligencia, a motiváció és a kreativitás terén is sokat haladnak előre. A rendszeres játék erősíti bennük a felelősségérzetet és a következmények vállalását" – sorolja Regina.
Színpadi létezés szavakkal és azok nélkül
Eszter a sakktábla helyett egy másik terepen, nevezetesen a színpadon való játék – jelenlét, kiállás, megmutatkozás – rejtelmeibe avatja be a gyerekeket.
„A kicsiknél elsősorban a némajátékra helyezem a hangsúlyt. Először furcsa nekik, de pillanatok alatt feltalálják magukat és káprázatos előadásokat képesek improvizálni. Nagy kár, hogy ezek a pillanatok elszállnak, de hát éppen ebben áll a színház varázsa. Ami megmarad, az a közös játék öröme, az összekapcsolódás, az egymásra figyelés. Erre nagyon ki vannak éhezve a gyerekek" – fogalmaz a bonyhádi pedagógus, akinek jelenleg a járványveszély miatt szünetel a szakköre, de már a diákokkal együtt ő is nagyon várja, hogy újra átadhassák magukat ennek az élménynek.
„A színpadi beszéd – folytatja Eszter – egész más dolog, sokkal nehezebb, így sokkal tudatosabb munkát igényel. Persze fontos a tiszta kiejtés, a helyes tagolás, a hangsúlyozás, de én máshonnan közelítem meg ezt a kérdést. Akkor lesz jó egy előadás, ha a gyerek számára fontos, amiről a szöveg szól, hogy át akarja adni annak üzenetét. Ehhez lelki érettség kell, önismeret, fantázia és még ki tudja, mi minden."
A tanárnő egyébként nagyon ügyel arra, hogy a tanórákon maga is fejből felmondja azokat a verseket – például A walesi bárdokat, a Himnuszt, a Szeptember végént –, amelyeket a diákoknak kívülről meg kell tanulni. Mint mondja, mindig működik és sikert arat, hogy látják rajta a tanulók: koncentrál, felépíti a szavalást, abban a pár percben a költemény mondanivalójának átadása a legfontosabb dolog a számára.
A beszélgetést is lehet tanulni
„A szép, helyes, jól artikulált beszéd nagyban hozzájárul az önbizalomhoz" – értenek egyet interjúalanyaink.
Regina tanítóként már az első években szembesült azzal, hogy rengeteg a beszédhibás gyermek. Ezt tapasztalva döntött úgy – és kezdte meg logopédiai tanulmányait –, hogy szeretne birtokában lenni annak a tudásnak, amellyel szakszerű segítséget nyújthat nekik.
Az anyanyelvi fejlesztés nem csak a magyarórák feladata; minden tantárgy, minden tanóra kapcsán megjelenik. A legfontosabb pedig a mintaadás.
„Meg kell tanítani a gyerekeknek, hogyan kell a különböző kommunikációs szituációkban jelen lenni: meghallgatni a másikat, nem a szavába vágni. Mindig arra kérem őket, hogy egy-egy kérdésemre ne csak odavetett szavakkal, hanem teljes mondatban válaszoljanak. Arra is felhívom a figyelmüket, hogy lényegre törően és választékosan fogalmazzanak. Külön megdicsérem őket, ha új, eddig tőlük még nem hallott kifejezéseket használnak. Ha pedig egy számukra ismeretlennek bizonyuló szó jelentésére kérdeznek rá, mindig megmagyarázom, mit értünk alatta" – hoz példákat arra Regina, milyen visszajelzésekkel segíti diákjait.
Kedvességet, türelmet kívánnának varázsütésre
A beszélgetés fontossága visszaköszön abban is, hogy Regina ezt – a mai életünkben sokszor „hiánycikknek” tűnő – dolgot írná fel receptre mindenkinek: „Egy hosszú, fárasztó nap után szánjunk időt arra, hogy valakivel, aki közel áll hozzánk, kibeszéljük magunkból a nap történéseit. Egymás meghallgatása mindennél többet ér. Egy jó beszélgetés vacsora közben feledteti a nehéz nap fáradalmait."
Eszter mozgást és természetet rendelne: „Összekötöttem a kettőt és az erdőben futok; ez így több a sportnál, inkább terápia – meséli. – Néhány éve élek Hidason, egy bájos kis faluban a Mecsek lábánál. A kutyámmal minden hétvégén világgá megyünk néhány órára. Bármennyire feszült vagy szomorú vagyok, az erdő, a tiszta levegő feltölt, megtisztít."
A bonyhádi tanárnőnek rengeteg ötlete van arra nézve, hogy ha módjában állna, mit változtatna meg. De mivel csak egy dolgot nevezhet meg, azt választja, hogy bárcsak kedvesebbek lennének egymáshoz az emberek.
„A kedvesség olyan szupererő, ami mindenkiben megvan, mindenki vágyik is rá, mégis sokszor spórolunk vele, sajnos – fogalmaz Eszter. – Pedig nagyon egyszerű dolog és – úgy vettem észre – minden vírusnál gyorsabban terjed. Persze van, hogy nem működik, hogy közönnyel vagy gorombasággal találkozunk, és biztos én sem vagyok mindig kedves, hiába is igyekszem. Ennek ellenére mindig megtérül, mindig megéri kedvesnek lenni, mert visszakapjuk. Legfeljebb nem onnan, ahonnan számítunk rá."
Regina egy másik „csodafegyvert” adna az embereknek, mégpedig a türelmet.
„Manapság az idegesség átszövi a mindennapjainkat. Apró dolgokon is képesek vagyunk felhúzni magunkat. Türelemmel sokkal jobban tudnánk koncentrálni a feladatainkra, s egymást sem bántanánk meg akaratlanul" – magyarázza, miért erre esne a választása.
A nyíregyházi tanítónő általában kisebb, elérhető célokat tűz ki maga elé. Legnagyobb vágya pedig – a tanulmányai sikeres befejezése mellett – hogy megadasson számukra a gyermekáldás csodája.
Eszter tele van álmokkal: „Szeretnék például egy igazi drámatantermet az iskolába, szeretnék egyszer annyi kilométert futni, ahány éves vagyok. De hogy mi a legnagyobb? Csak jó szülő és jó tanár szeretnék lenni. Azt hiszem, ez elég kihívás egy életre."