tanár

A diákok szolgálatában – Nagy István bonyhádi tanár

A Mol Alapítvány Mester-M díjának 2020-as nyertesei közé került Nagy István, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kémia, fizika és néprajz szakos tanára. A kiváló pedagógussal rövidfilmet készített az alapítvány.

Kétgenerációs székácsosok

Orosháza – 25 éve va az Orosházi Evangélikus Egyházközség fenntartásában, a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, ezért összegyűjtötték, hogy kik azok, akik a saját itt töltött éveik után gyermekeiket is efelé az iskola felé irányították. – VIDEÓ!

Az irodalom mindig reflektál a korra, amelyben élünk – Kortárs írókkal beszélgettünk

Budapest – A Melanchthon Evangélikus Szakkollégium és a Kultszó Egyesület a Péntek 13 eseménysorozat részeként 2021. február 19-én online kerekasztal-beszélgetést tartott. A „Kettőskönyvelés” – A tanítás és az irodalom című esemény a tanítás és az írás párhuzamait, valamint az irodalom szerepét állította középpontba. A meghívott előadók Czéh Zoltán és Kiss László voltak, akik amellett, hogy kortárs írók, magyart is tanítanak.

Finomodó szépérzék – Bükösdi Gábor a vizuális nyelvezetről

Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ezúttal Bükösdi Gábort, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium történelem, olasz, illetve rajz és vizuális kultúra szakos tanárát kérdeztük a művészeti oktatás kihívásairól és lehetőségeiről.

Tanárként is lelkészek – Beszélgetés az EHE lelkészi tanárképzéséről

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem több éve indította a lelkészi kar számára azt a tanári modult nyújtó kiegészítő képzését, amely az iskolalelkészi szolgálat mellett a hittanári és gyülekezeti ifjúsági munka szakmai erősítését segíti. Lázárné Skorka Katalin, Simon Réka és dr. Simon Z. Attila lelkészekkel a képzésről, az ott szerzett tapasztalatokról és azoknak a gyakorlati életben történő alkalmazásáról is beszélgettünk.

Egykori tantermében tanít a hajdani diák

Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg pályaválasztásukról, munkájukról, céljaikról. Antal Dóra, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola matematika–fizika szakos óraadója most ott áll a katedrán, és igyekszik segíteni a tehetséges diákokat, ahol egykor maga is tanult.

Egybecsengés: Változatos kelléktárral az érzelmi biztonságért és a tudásért – 18. rész

Nyíregyháza – Bonyhád – Az EPSZTI honlapjának sorozatát a távolságot találkozásra cserélés jegyében indították és az evangélikus nevelés sokszínűségét, értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be. A legutóbbi, rendhagyó alkalomhoz hasonlóan ezúttal is egyazon intézmény két munkatársát szólították meg. Ami viszont változatlan: most is azokat a pontokat keressük interjúalanyaink között, amelyek hasonlóságról, egybecsengésről árulkodnak. – Az anyanyelvi fejlesztésnek, a színvonalas, kifejező megszólalásra való ösztönzésnek nem csak a magyaróra lehet a terepe. Sok más eszköz mellett interjúalanyaink a színpadot és a sakktáblát is az oktatás-nevelés szolgálatába állítják. Gyenge-Kovács Eszterrel és Pásztorné Tőkés Reginával beszélgettünk.

Értékrombolás helyett az értékteremtés mellett

Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ezúttal Jenei Józsefet, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium történelem–német szakos tanárát kérdeztük az intézmény falai között gimnazistaként szerzett tapasztalatairól, és arról is beszélgettünk, miként segítheti a történelemoktatás, hogy a világban minél inkább eligazodni képes diákok hagyják el az iskolát.

Inspiráló környezetben, kihívások közepette

Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Czapekné Egervári Orsolya, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium angol és történelem szakos tanára egyebek mellett szól a lelki egészség fontosságáról és arról, hogy mire büszkék a fasori diákok.

Egybecsengés: Tanulás és tanítás kéz a kézben jár – 13. rész

Nyíregyháza – Budapest – Az EPSZTI honlapjának sorozatát a távolságot találkozásra cserélés jegyében indították és az evangélikus nevelés sokszínűségét, értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be. A legutóbbi, rendhagyó alkalomhoz hasonlóan ezúttal is egyazon intézmény két munkatársát szólították meg. Ami viszont változatlan: most is azokat a pontokat keressük interjúalanyaink között, amelyek hasonlóságról, egybecsengésről árulkodnak. Ami ezúttal biztos egyezés: mindketten az EPSZTI digitális tananyagfejlesztésért felelős csoportjának aktív közreműködői. Egyikük humán, másikuk reál beállítottságú – legalábbis erről fecseg a felszín. De ha túllépünk a közhelyeken, megnyílik előttünk a mély, és meghallhatjuk, megláthatjuk, hogy ugyanazok a mozgatórugók vezérlik őket. Tamás Melindával és Koren Balázzsal készült a sorozat következő része.

Oldalak

Feliratkozás RSS - tanár csatornájára