Az istentisztelet végeztével Aurel Precă római katolikus érsek kezdeményezésére a járványhelyzetből való kilépés fontosságáról és a közösségi élet újraszervezéséről értekeztek az egyházi vezetők. Elhangzott, hogy az újrakezdés lehetősége és gyümölcse a Jézus Krisztusban nekünk ajándékozott atyai szeretetben van. Munkánk, szolgálatunk minősége a Jézus Krisztusba vetett hitünk szerint alakul. Maradjunk meg Krisztusban, minden szeretet forrásában, akiben a közösség gyümölcse növekszik!
Ökumenikus alkalmon imádkoztak a Krisztusban hívők egységéért Bukarestben
Share this content.
Forrás: Evangelikus.ro, fotó: Szent József római katolikus katedrálisának Facebook-oldala
Bukarest – A Krisztusban hívők egységéért szervezett ökumenikus imanyolcad záró istentiszteletén, Bukarestben a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház képviseletében az alkalmon Koszta István püspökhelyettes szolgált igehirdetéssel, valamint Illyés Márton lelkész és Csendes László felügyelő, egyházkerületi presbiter képviselte az egyházat. Az istentiszteletre a Szent József római katolikus katedrálisban került sor a testvéregyházak püspökeinek, papjainak, lelkészeinek és híveinek részvételével.
Hivatkozások: További képek. -
Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!