A Keresztyén Ifjúsági Egyesület a Sóvár nevű ifjúsági konferencia központján keresztül már tíz éve van jelen Balatongyörök életében. Gyermek- és ifjúsági munka szervezése után már két éve folyik heti rendszerességgel hittan oktatás tizennégy gyermekkel, illetve idén konfirmációi óra is van már négy konfirmandus számára. Ezen előzmények után Isten kegyelméből megérett a helyzet, hogy állandó istentiszteleti hellyé váljon a központ.
Nagy lépés volt Balatongyörök és a Sóvár (így a KIE) életében is, hogy a tegnapi nappal rendszeres istentiszteletek indulnak a Sóvárban. Első alkalommal Kuti Géza református esperes, tartotta az istentiszteletet, január 26-ra pedig Honthegyi Zsoltot várják. A tervek szerint havi két alkalommal, vasárnap esténként 18 órától tartanak majd elcsendesedést, melyből az egyik református, míg a másik evangélikus lesz.