Szűrővizsgálatokkal segít a Lepramisszió

Szűrővizsgálatokkal segít a Lepramisszió

Share this content.

Forrás: Lepramisszió, szöveg: Riskóné Fazekas Márta
Budapest – „2021-ben a szűrővizsgálatok kerülnek kongói és indiai projektjeinkben a középpontba – írta Riskóné Fazekas Márta a Lepramsszió – Magyarország igazgatója a most kiadott márciusi körlevélben. – Ezeknek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A szűróvizsgálatok jelentik a „kaput” a gyógyuláshoz, vagyis a baj feltárását, a szükséges gyógykezelés elindítását. Világszerte a Lepramisszió hatalmas erőkkel reklámozza a fájdalom nélküli, azonban létfontosságú szűréseket, hogy a leprabetegek ne rejtegessék, hanem bátran felfedjék bajukat!” Ebben a munkában lehet a missziót támogatni.

„Ha sikerül minél többeket erre meggyőzni, akkor a különben talán évtizedekre ható elhanyagolt leprabetegség későbbi kihatásaitól meg lehet nyomtalanul menteni a betegeket! – olvasható a hírlevélben. – Amikor egy-egy kisgyermek, mint a képen látható Ranil is, odakerül a szakemberek elé, számára a lepra kórokozója már legyőzött ellenséggé válik, mivel a gyógyszerek néhány órán belül leállítják a szervezetben a fertőzést. Utána pedig a fokozatos tisztulás, gyógyulás kezdődik meg.  Senki nem fogja megtudni sem, hogy Ranil kiskorában leprafertőzésen esett át. Ehhez segítenek a szűrővizsgálatok.

De nemcsak a gyógyulás felé vezető útra indítanak el, hanem megmenekülést jelentenek a leprabetegség minden más, súlyos következményétől is: a kirekesztéstől, tanulatlanságtól, megélhetés hiányától.  A szűrővizsgálatokon „feltérképezett” személyek teljeskörű segítséget kapnak a missziótól életük további részének rendezésére nézve is.

A nagy kiterjedésű Kongóban munkatársainktól rengeteg időt, hosszú utazásokat és a megszokottnál még több erőt és elővigyázatosságot igényelnek az általunk támogatott szűrővizsgálatok a járvány idején. De hasonló a helyzet Indiában is, ahol a szűrőkampányokat egybekapcsolják a már nyilvántartott betegek utógondozásával is. Az általunk is támogatott kalkuttai missziós kórház csapata is járja a környező, hatalmas kiterjedésű területeket, és a sűrűn lakó, nagyon népes lakosság körében végzi a szűréseket. Míg Kongóban az óriási távolságok, Indiában a hatalmas népesség jelenti a legnagyobb kihívást.”

Tisztelettel kérik a Lepramisszió vezetői a támogatók adományait mindezekre az életmentő tevékenységekre. További részletek a mellékelt hírlevélben olvahatóak.

Csatolt állományok: márciusi körlevél.pdf -
Címkék: Lepramisszió - lepra - szűrés -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!