„Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” (2Móz 33,14)
„Jézus mondja: Én élek, és ti is élni fogtok.” (Jn 14,19)
A mindenható Isten kegyelmének, szeretetének csodálatos jele, hogy alkalmat teremt az övéinek a hitük megvallására. Talán a legemblematikusabb példa erre a Feltámadott találkozása Péterrel, aki részesül ebben a kegyelemben, és háromszori hitvallással ellensúlyozhatja háromszori tagadását. Péter számára lelket próbáló is ez a találkozás, de végső soron Jézus ezen keresztül oldozza fel Pétert a nagypénteki eleséséből.
Az aranyborjú története súlyos kataklizma a választott nép életében. Hiába a szabadító Isten jelenlétének minden különleges csodája, elég néhány hét, néhány nap, és a testi-lelki paráznaság szörnyű bűnébe esik Ábrahám népe. Ha közvetett módon is, de azt fejezik ki ezzel, hogy Isten nélkül is el tudják képzelni az életüket. Mózes közbenjár a nép érdekében, s ennek a beszélgetésnek egy drámai kérdése hangzik el felé: „Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” Kegyelmi pillanat ez Mózes számára, mert erre válaszul mondhatja el a maga és népe hitvallását őszinte, tiszta szívvel: „Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!” (2Móz 33,15)
„Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok” (Jn 14,18) – ez a közvetlen előzménye mai újszövetségi igénknek. A kérdésekre, de az ígéretekre figyelve mi is kimondhatjuk: Maradj velünk, Urunk, ezen a mai napon is!
*
„Szívből szeretlek, Jézusom. / Légy velem vándorutamon / Irgalmaddal a sírig! / Nélküled mi e földi tér, / Ég, világ véled föl nem ér, / Lelkem csak benned bízik. / Az életben és halálban / Csak beléd vetem bizalmam, / Te, örök kincsem, vigaszom, / Szent véredre hagyatkozom. / Felséges Úr, / Én Jézusom, én Jézusom, / Ne engedj szégyenre jutnom!” (EÉ 362,1)
A 2021-es lelki útravaló a Gyülekezeti és Missziói Osztály szerkesztésében készült. Szerkesztette: Galambos Ádám
Az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet a Luther Kiadónál megrendelhető: https://bolt.lutherkiado.hu/kiadvanyok/konyvek/lelkiseg/oromuzenet-detail
A Napi ige – Evangélikus Útmutató Facebook oldal itt érhető el: https://www.facebook.com/evangelikus.utmutato
E-mailben minden nap elküldjük ezeket az igéket és a lelki útravalókat. Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldő szolgáltatásunkra a következő címre küldött e-maillel: fraternet-napiige-subscribe@lutheran.hu