Az istentiszteleti és szent helyeknek kiemelt szerepük van az egyének és közösségek identitásának formálásában és továbbadásában, mivel a szenttel való találkozásra emlékeztetnek és sajátos erővel összpontosítanak az isteni jelenlétének évszázados megtapasztalására. Vitathatatlan, hogy a keresztyén hagyományban a hívő maga Isten temploma és az a „hely”, ahol Isten Lelke lakik (1Kor 3,16; 6,19), mégis a hívek azért keresik fel az istentisztelet helyeit, hogy saját hitükről tanúságot tegyenek. Az is igaz, hogy létezik olyan lelkiség és teológiai hagyomány a keresztyénségen belül, amelyik távolságtartóan és fenntartásokkal kezeli a konkrét helyekhez fűződő kapcsolatot és elsősorban lelkileg törekednek megélni Isten közelségét és imádni Őt, aki mindenekelőtt „Lélek és igazság” (Ján 4,23k.) Általánosságban mégis kijelenthető, hogy a keresztyénség kötődik az ilyen helyekhez, bár ez néha az általuk felidézett emlékek, és nem a tényleges szentségük miatt alakul ki. Bárhogy legyen is, belátható, hogy az istentiszteleti és szenthelyek lerombolása a keresztyének, és más vallások hívek szemében is az erőszak, a vallási identitásuk elleni támadás egy formája, egyben pedig a vallás- és lelkiismereti szabadság egyértelmű megsértése.
Részlet a bevezetőből: Istentiszteleti és szent helyek Európában és a Közel-Keleten – a vallási helyek státusza és védelme a nemzeti és nemzetközi jogban.

A CEC gondozásában megjelent valamennyi tematikus kiadványt – a szociáletikai kérdésektől vallásszabadságon és emberi jogokon át Európa jövőjéig – a szervezet a honlapján teszi közzé.