A pártállam állambiztonsági szerveiről a rendszerváltás óta számos publikáció született a szerzők személyes indíttatása, elköteleződése és szakmai felkészültsége szerint tárva a nyilvánosság elé az egykor „Szigorúan titkos!” jelzéssel ellátott információkat. A Magyarországi Evangélikus Egyház 2005-ben döntött úgy, hogy az állambiztonsággal 1945–1990 között fennállt kapcsolatát feldolgozza és kötetsorozat formájában a nyilvánosság elé tárja.
A sorozat második kötetének tartalma – pro forma – négy tanulmány, két dokumentumgyűjtemény és egy melléklet. A bevezető teológiai alapvetés az ábeli állapotra – az áldozatokra – fókuszál; egy áttekintő értekezés a korszak politikai, köz- és egyháztörténeti, illetve állambiztonsági hátterét vázolja fel; a dokumentumgyűjtemények mélyebb megértését egy-egy bevezető-elemző tanulmány segíti; végül a melléklet a tényfeltáró bizottság működésével kapcsolatos zsinati jelentéseket és határozatokat tartalmazza.
Az állami, „megrendelői” oldal kezdeményező és irányító szerepének, működésének mind pontosabb bemutatása egyik fontos célja a Háló-sorozatnak. A pártállambeli múltjának megismerését és annak kínjait is felvállaló egyházi közösség szempontjából azonban a „teljesítői” oldal „teljesítménye” az igazán lényeges: az író (személye), az írás (cselekedete) és maga az utókorra maradt írásmű. Az ügynökjelentések egykori, eredeti író–olvasó kontextusa a kötet végére érve alaposan megváltozik, hiszen ezúttal nem a titkos alapon működő állami szerv alkalmazottai forgatják őket, hanem a mai olvasó. Bárki számára lehetséges az újraolvasásuk, és a tartótiszti megjegyzések helyett ki-ki kialakíthatja a saját értelmezését is.
Az állami, „megrendelői” oldal kezdeményező és irányító szerepének, működésének mind pontosabb bemutatása egyik fontos célja a Háló-sorozatnak. A pártállambeli múltjának megismerését és annak kínjait is felvállaló egyházi közösség szempontjából azonban a „teljesítői” oldal „teljesítménye” az igazán lényeges: az író (személye), az írás (cselekedete) és maga az utókorra maradt írásmű. Az ügynökjelentések egykori, eredeti író–olvasó kontextusa a kötet végére érve alaposan megváltozik, hiszen ezúttal nem a titkos alapon működő állami szerv alkalmazottai forgatják őket, hanem a mai olvasó. Bárki számára lehetséges az újraolvasásuk, és a tartótiszti megjegyzések helyett ki-ki kialakíthatja a saját értelmezését is.