Húsvét hete eredetileg nyolc napig ünnep. Lassan elkopott. Johann Sebastian Bach még komponált húsvét harmadik napjára is kantátát. A görögkatolikus gyakorlatban még ünnep, a nyugati kereszténységben már az ünnepek másodnapja is sokat veszített jelentőségéből. A nyolcadik nap – az ünnep utáni első vasárnap – tértek vissza a mindennapi életbe a húsvét éjszakáján megkereszteltek, levéve az addigi fehér ruhát. Ezt a vasárnapot a zsoltár bevezető antifónájáról „Quasi modo geniti” – „…mint úszülött csecsemők…” (1Pét 2,2) – néven emlegetik, és sok helyen a konfirmáció hagyományos időpontja (lenne). Sok gyülekezetben az ifjak ekkor fehér ruhát hordanak.
Ma délelőtt azonban a természet hord fehér ruhát, a virágokat is hó borítja, a gyümölcstermés egy része odalett. Ritkán látni ilyet, mint ezt a kökörcsint a hóban. Könnyen találunk párhuzamot is: a sok rossz hír, halottak és súlyos betegek – családban, baráti körben, kollégák és ismerősök közt – dermesztik lelkünket. A rövid távú feladattervezés is bizonytalan: nyithatjuk-e az iskolát, a templomot, találkozhatunk-e végre valóságosan is, nem csak virtuálisan? Húsvét örömhíre is mintha le lenne dermedve, nem érezzük azt a hevülést a lelkünkben és a szívünkben, mint az emmausi tanítványok.
A hó a biblikus hasonlatokban a tisztaság abszolút foka. Máté a feltámadott Jézus ruháját a hó fehérségével írja le (Mt 28,3). A zsoltáríró számára a teljes megtisztulást jelzi: „…fehérebb leszek, mint a hó.” (Zsolt 51,9)
Radnóti Miklós 1944-ben kelt, Töredék című lírájában Ézsaiás prófétát a rettentő szavak tudójának nevezi. Ehhez azonban tegyük hozzá: a kozmikus hasonlatok avatott mestere is. A második Ézsaiásnak tulajdonított szakasz vége így olvasható: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál. Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézs 55,6–11)
Tegye ez a furcsa helyzet szívünket és lelkünket alkalmassá, hogy Isten igéje elérje célját, az üdvösség hírének befogadását és komolyan vételét.