Megjelent a Keresztyén Igazság legújabb lapszáma

Megjelent a Keresztyén Igazság legújabb lapszáma

Share this content.

Szöveg: Isó Dorottya
A Keresztyén Igazság című folyóirat húsvéti számát ajánljuk olvasóink figyelmébe tartalmának bemutatásával.

Húsvét örömhíre szólal meg folyóiratunk első lapjain. Isó Zoltán hirdeti, hogy Krisztus feltámadt, és feltámadása által nekünk is szabadulást szerzett a halálból.

Tanulmányaink között kettőnek is Tubán József a szerzője. Első írásában, melynek első részét közöljük most, Luther szabadságfogalmán elmélkedik annak kapcsán, hogy Luther 1520 végén megírta az Értekezés a keresztény ember szabadságáról című művét. Második írásában pedig folytatja a katonai szolgálattal kapcsolatos témát, s benne olyan kérdésekre keresi a bibliai válaszokat, melyek minden keresztény ember fejében megfogalmazódhatnak a háborúval, fegyverviseléssel kapcsolatban.

A koronavírus-járvány gyülekezeteink életét is alaposan visszavetette, és a kapcsolattartást, különösen is a karantén idején az online térbe űzte. Drüszler Ferenc nagyon érdekes tanulmányában azt vizsgálja egy általa összeállított kérdőíves felmérés alapján, hogy hogyan élték meg lelkészek ezt az új helyzetet, milyen megoldásokkal próbálkoztak, milyen lehetőségeket látnak a vírusveszély elmúltával is az online felület használatára.

Gyülekezetépítés rovatunkban ez alkalommal két olyan egyházi munkaterületet mutatunk be, melyek közvetve egy-egy gyülekezet épülését is segíthetik. Szabó György és Szabó Györgyné a Házas Hétvége Mozgalom áldásairól írnak, Szabó Ferenc pedig a katonai lelkészséget mutatja be.

Reméljük, hogy kedves olvasóink találnak kedvükre való, érdeklődésüket kielégítő írásokat folyóiratunkban.

Kívánunk minden olvasónknak áldott húsvéti ünnepeket! Adja meg az Úristen, hogy átéljük a szabadulás örömhírét, Krisztus feltámadásának páratlan üzenetét!

A Keresztyén Igazság című folyóiart kapható a Kuther Kiadó és a Huszár Gál könyvesboltjaiban, illetve megrendelhető és előfizethető a következő címen: Ordass Lajos alapítvány, 1171 Budapest, Lenkeház u. 7. A korábbi lapszámok olvashatók az alapítvány honlapján.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!