Filep Márk önkormányzati képviselő a polgármester üdvözletével érkezett pénteken délelőtt a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégiumba – no és persze a centenáriumi zászlóval, amelyet át is adott Tölli Balázs igazgatónak. A képviselőnek nem kellett útbaigazítás a gimnázium kapujában, hiszen jól ismeri az iskolát: ő is itt tanult, itt is érettségizett.
Talán ezért is sikerült stílszerű időpontot választani a zászlóátadáshoz: éppen a névadó Berzsenyi Dániel születésnapján, május 7-én látogatta meg egykori iskoláját.
„Száz évvel ezelőtt a líceum elhagyni készült Sopront, de a népszavazás eredménye a maradását is jelentette. A civitas fidelissima egyik hosszú távú következménye, hogy Sopronban és környékén többféle kultúrájú, vallású és nyelvű emberek élhetnek békességben. Ebből a szempontból is példát adhat Sopron” – mondta a zászlót elfogadva Tölli Balázs igazgató.