„Az Evangélikus Élet alapvető funkciójának és értékeinek megőrzése mellett szeretnénk […] gyarapítani olvasóink táborát azokkal is, akik a »világ« felől közelítenek a hitélethez, és az egyházi sajtó iránt is csak a konvencionális ismérvek megléte esetén tanúsítanak érdeklődést” – ezek a sorok a 2001. január 1-jei Evangélikus Élet hasábjain láttak napvilágot az új felelős szerkesztő tollából. Az új évezred küszöbén ugyanis őrségváltás történt az akkor hatvanhatodik évfolyamában járó újságnál: T. Pintér Károly került a felelős szerkesztői székbe.

A fekete-fehér hetilap a szerkesztőváltáskor még csak hat oldalon, napilapos külsővel jelent meg. Néhány hónap elteltével nyolc oldalra nőtt a terjedelem, 2003 januárjától tizenkét oldalas, 2009-től pedig tizenhat oldalas és immár színes Evangélikus Életet vehettek kézbe az olvasók.

2016-ban újabb korszakváltás következett: negyvenkét oldalas színes magazinként – először a Krónika című fekete-fehér újsággal váltásban, majd önállósult formában – jelent meg egyházunk egyetlen országos (sőt valójában határainkon túlra is eljutó) lapja.

Az elmúlt két évtizednek ezek az állomásai sarokkövek voltak nemcsak az Evangélikus Élet, hanem egyházunk sajtómunkájának történetében is. Húsz év alatt egy faliújságszerű, olykor igencsak lassan frissülő „hírmondóból” eseménykövető, az aktualitásokról hétről hétre beszámoló lappá, majd tartalmas magazinná fejlődött az újság. Alakult a szerkesztőség is. Hiszen egy újsággal együtt jó esetben a csapat is frissül, fejlődik. Az Evangélikus Élet csapatának tagjai legnagyobbrészt T. Pintér Károly hívására érkeztek az egyházi kötelékbe, és dolgoznak itt ma is a legjobb tudásuk szerint.

Az új struktúrában az alapoktól történt az építkezés, így alakult ki egy megújult tudósítói és szerzői hálózat, és kerülhet ma már kéthetente az olvasók kezébe a lap, amelyben az igemagyarázatok, imák, hitmélyítő írások, egyház- és művelődéstörténeti tárgyú cikkek mellett helyük van a riportoknak, interjúknak éppúgy, mint a karcosabb hangvételű jegyzeteknek vagy éppen a gyerekrovatnak.

Az elmúlt húsz év rendkívül sok változást eredményezett, olykor szakmai vagy épp emberi csalódásokat is magával hozott, de az érdem, hogy a világi újságírói szakmában is elismert egyházi sajtótermék felépült az alapoktól, vitathatatlan. Köszönet érte a most nyugdíjba ment szerkesztőnek. Nincs más dolgunk nekünk, utódoknak, mint irányba állva tovább építkezni az alábbi igét szem előtt tartva: „Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust…” (2Kor 4,5; Károli-fordítás)

Kézdi Beáta

Kedves Karcsi, engedd meg, hogy személyes hangon szólítsalak meg e köszönetnyilvánító írás végén. Oly sokszor tetted a cikkeidet átélhetővé, világlátásoddal és tapasztalataiddal színessé, hogy nehéz most objektív búcsúszavakat találni. Ha a közös munkára, a szerkesztőségi egyeztetésekre gondolok, a nevedben olvasható T. betű is új értelmet nyer: T, mint tapasztalat. Ezt nehéz lesz azonnal pótolni. Remélem, hogy az olvasók olykor vendégszerzőként fognak még a neveddel találkozni. A Luther Kiadó nevében hálásan köszönöm az egyházi szolgálatodat, munkádat, gondolataidat. Kívánok még sok boldog évet, jó egészséget!
Barátsággal:
Antal Bálint igazgató