– Professzor úr édesapja Mesterházy Ferenc evangélikus lelkész volt, aki a második világháború idején katonalelkészként szolgált. Ennek a következménye, hogy ön az akkor Németországhoz tartozó Deutsch Kronéban született, amelyet ma a térképen Lengyelország területén Wałcz néven találunk meg?

– Édesapám a lelkészi oklevél megszerzése után Nógrád megyében, illetve a Felvidéken, Galántán volt segédlelkész – ott ismerte meg egyébként az édesanyámat is. Amikor a nagyváradi hadapródiskola vallástanári állására pályázatot írtak ki, édesapám is jelentkezett. A körülbelül ötven pályázóból azért őt választották, mert a „vizsgaprédikációja” maradéktalanul teljesítette a pályázati kritériumot: pontosan öt perc volt… A második világháborúban a szovjet front elől nyugatra menekítették az iskolát, így jutottak el a szüleim is Stettin – ma Lengyelország, Szczecin – mellé. A háború után édesapám egy ideig Győrben volt püspöki titkár, majd Keszthelyen szolgált egészen a nyugdíjba meneteléig.

– Ilyen családi háttérrel nem merült fel, hogy ön is lelkész legyen?

– De igen, azonban engem emellett sok minden más is érdekelt – például a csillagászat, a régészet és a mezőgazdaság. Abban, hogy végül világi hivatást választottam, édesapám is megerősített. Azt mondta ugyanis az egyik beszélgetésünkkor: Istent nem csak lelkészként lehet szolgálni.

– Az 1960-as évek elején mennyire volt nehéz papgyerekként felsőoktatási intézménybe bejutni?

– A továbbtanulásom évében, 1963 tavaszán törölték el a származás szerinti megkülönböztetést az egyetemi felvételiken. Ennek ellenére egyértelművé tették, hogy a családi hátterem miatt például tanár nem lehetek, de kutató talán igen. Így végül a Keszthelyi Agrártudományi Főiskolára jelentkeztem, ahova a felvételin elért maximális pontszámom ellenére is némi fenntartással vettek fel.

– A Széchenyi-díj indoklása szerint ön ezt a kutatóknak adható legmagasabb állami kitüntetést a „Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a növénypatológia és -nemesítés területén elért kiemelkedő, nemzetközi szinten is jelentős eredményei, valamint a búzában, illetve a kukoricában felhalmozódó mikotoxin méreganyag mennyiségének csökkentését célzó védekezési stratégia kidolgozójaként végzett kimagasló színvonalú munkája elismeréseként” kapta. Hogyan kezdett el növénynemesítéssel foglalkozni?

– Már a főiskolai évek alatt érdekeltek a növénybetegségek, ezért a diploma megszerzése után is ezzel a témával foglalkoztam. 1970-ben a búza fuzáriumjárványa nagyon súlyos károkat okozott a mezőgazdaságban. A fuzárium párás, meleg időjárást kedvelő és főként a kalászosokat megtámadó gombacsoport, amely többféle toxint – közöttük mikotoxinokat –, azaz méreganyagot termel. A mikotoxinok az étellel az emberi vagy állati szervezetbe jutva súlyosan vese- vagy májkárosító, rákkeltő hatásúak, illetve megzavarhatják a nemihormon-háztartást is. Létezik olyan mikotoxin, amely a női nemi hormonnal egyenrangú hatást fejt ki. Ha például két-három éves gyerekek kapnak olyan müzlit, amelyben ebből sok van, akkor megduzzadnak a melleik, ha pedig hosszú ideig kapják, akkor akár egyéb pubertáskori tünetek is jelentkezhetnek. A fuzáriumjárvány hatásaival szembesülve határoztam el fiatal kutatóként, hogy a továbbiakban ezzel a növénybetegséggel fogok foglalkozni. S hogy még mindig mennyire aktuális a probléma, azt jól bizonyítják a statisztikai mutatók: az 1970 óta eltelt öt évtizedben három-négy évente felüti a fejét hazánkban a fuzáriumjárvány, hatalmas károkat okozva – ez adott évben az ötven-százmilliárd forintot is elérheti.

– Ezek után, ha én a boltban lisztet, müzlit vagy bármilyen pékárut veszek, mennyire lehetek nyugodt afelől, hogy nem toxinszennyezett terméket emelek le a polcról? 

– Amióta tagja vagyunk az Európai Uniónak, ránk is vonatkoznak az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos toxinlimitek. Így például a malomiparban bizonyos toxinhatár felett nem vehetnek át búzát őrlésre. Magyarországon körülbelül ötmillió tonna búza terem egy évben, ebből humán használatra – például pékáruk készítésére – csak másfél millió tonnát használnak fel, azaz a szükséges mennyiségű egészséges búza országosan még járványos évben is biztosítható.

– Ahogy említette, ezek a mikotoxinok nemcsak az emberi, hanem az állati szervezetre is veszélyesek.

– A hatvanas évek elején Angliában egy pulykatenyészetben néhány nap alatt tízezer állat pusztult el. A vizsgálatok ki-derítették, hogy ezt a szörnyűséget az eledelként adott trópusi importtermékben található aflatoxin okozta, amelyet később a kukoricában is megtaláltak, de búzában nincs hazai előfordulására adat. Erről a vegyületről később az is kiderült, hogy nagyon komoly rákkeltő hatása van, így hát egyáltalán nem szabad lebecsülni az állatok takarmányozására szánt kukoricát vagy olyan terményeket, amelyekben aflatoxin előfordulhat. Ha a takarmánybúza rossz minőségű, komoly kárt tud okozni az állatállományban – például elhullást, rossz súlygyarapodást, szaporulatnevelési gondokat –, de a hús révén az aflatoxin az emberi szervezetbe nem jut be. Azonban a tejjel igen, ezért e téren drákói szabályozás van érvényben. A toxinszennyezett termény természetesen exportra is alkalmatlan. 

– Ön és a munkatársai nemzetközileg is jegyzett eredményeket értek el a növénykutatás területén. Szegedi kutatóintézetük, a Gabonakutató Nonprofit Kft. ma a világ egyik vezető laboratóriuma. Tudomásom szerint több külföldi kutatócég létrejöttében segédkezett professzor úr is.

– A gabonakutatóban – illetve jogelődjében, a Gabonatermesztési Kutatóintézetben – az országban elsőként mi vizsgáltuk a búza- és kukoricafajok fuzáriumrezisztenciáját, ellenálló képességét. Olyan egyedülálló vizsgálati módszert dolgoztunk ki, amellyel mi tudjuk a világon a legpontosabban mérni, mennyire ellenálló vagy fogékony a növény, és ez hogyan viszonyul a toxintartalomhoz. Előállítottunk igen ellenálló búzatörzseket, és olyan jó ellenállósággal rendelkező búzafajták előállításában is részt vettem, amelyek ma köztermesztésben vannak. Ugyanúgy felfedeztünk jó vagy nagyon jó ellenállósággal rendelkező kukorica hibrideket is. Szerepem volt a ma világszerte kiváló munkát végző osztrák, német és norvég kutatóegyetemi tanszékek továbbfejlődésében, ahol az elgondolásainkat is hasznosították. Az elmúlt évtizedekben például Németországból, Ausztriából, Norvégiából, Egyiptomból érkeztek hozzánk tanulmányútra szakemberek. Ennek nyomán ma már komoly kutatóintézetek működnek ott is. Emellett amerikai, kínai, kanadai és mexikói növénynemesítő intézményekkel is szoros kapcsolatot tartunk fenn.

– Mi a megoldás a növényi gombafertőzések ellen?

– A fuzáriumbetegségektől nem félni kell, hanem felkészülni rájuk, illetve védekezni ellenük. A megoldás a növényne-mesítés, azaz az ellenállóbb fajták előállítása. Mivel az ellenállóság nem teljes, a rezisztenciát megfelelő agrotechnikával és gombaölő szeres permetezéssel is ötvözni kell. 

– A növénynemesítés viszont nem beavatkozás a teremtés rendjébe?

– Azt gondolom, nem. A teremtéstörténetben olvashatjuk az Úr parancsát: „…töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá!” [1Móz 1,28] Nyilván ezt felelősségteljesen kell tenni. Nem véletlen az sem, hogy a tudomány minden ága épp a zsidó–keresztény valláskör területén fejlődött ki. Hitünk szerint ugyanis Isten nem a növényekben, az állatokban vagy a tárgyakban lakik, emiatt ezek szabadon kutathatók. A tudományos felismeréseket pedig kötelességünk embertársaink támogatására, valamint a ránk bízott flóra és fauna megőrzésére használnunk. Kutatóként is szolgálatra teremtettünk.

– Erre a gondolatra emlékeztet a professzor úr által viselt johannita-nyakkendő is?

– Igen. Az alapszabály rövid összefoglalása szerint a johanniták feladata a hitet védeni és a szegényeket támogatni.

– Bővebben pedig a johannita lovag „törekszik egy olyan testvériség megvalósítására, amelyben mindenki egymást szolgálja, azzal a tehetséggel, amelyet ki-ki Istentől ajándékba kapott”. Ön az igehirdetés adományát is ajándékba kapta: kiadásra vár az a prédikációskötet, amelyben összegyűjtötte az 1990-es évek elején és később elmondott igehirdetéseit.

Névjegy. Mesterházy Ákos agrármérnök, növénynemesítő, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. Kutatási területe a búzanemesítés, a növényi rezisztencia (ellenállás) és az élelmiszer-biztonság. 2005-től a szegedi Gabonakutató Kft. (előtte Gabonatermesztési Kutatóintézet) kutatóprofesszora, tudományos igazgatóhelyettese.
1967-ben szerzett diplomát a Keszthelyi Agrártudományi Főiskolán. 1970-től az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetében dolgozott. 1972-ben került át a szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézetbe. 1993-ban az intézmény tudományos tanácsadójává nevezték ki. 2005-ben az időközben céggé alakult intézet biotechnológiai és rezisztenciakutatási főosztályának vezetésével bízták meg, valamint tudományos igazgatóhelyettesként is dolgozott. Emellett a Szegedi Tudományegyetemen és a Szent István Egyetemen kezdett el oktatni.
2007-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2013-tól rendes tagja. Számos magyar és nemzetközi tudományos szervezetben, illetve szakfolyóiratok szerkesztőbizottsági tagjaként is aktívan tevékenykedik. Több mint négyszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője.
Díjai közül: Akadémiai Díj (1992); MTA Arany János kuratóriumi díj (2001); Darányi Ignác szakkuratóriu-mi díj (2001); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2005); Baross László-emlékérem (2009); Fleisch-mann Rudolf-díj (2012); Gábor Dénes-életműdíj (2015); Széchenyi-díj (2021). A szegedi evangélikus gyülekezet tagja, korábbi felügyelője, johannita lovag.

Az interjú eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. április 18–25-i, 86. évfolyam 15–16. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.