Szebik Imre tizenhat évig szolgált az egyházban püspökként (1990–2006) – kétszer annyi ideig, mint amennyi nyugalomba vonulása óta eltelt. Ez idő alatt az evangélikus egyházi életen túl aktívan részt vett a hazai és nemzetközi ökumenikus életben is. Számos televíziós szereplése is ezt bizonyítja és örökíti meg az utókor számára. E megszólalásokból készített válogatott összeállítást a püspöki hivatal Győri András Timótheus közreműködésével, két DVD terjedelemben.
Fabiny Tamás DVD-n megjelenő köszöntője:
A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete ezzel a filmösszeállítással köszönti a 75 éves D. Szebik Imrét, aki 16 éven keresztül szolgált aktív püspökként, de volt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának, a Magyar Bibliatársulatnak az elnöke is. Az első DVD az 1990. március 17-i püspökiktatás felvételét tartalmazza, amelyre abban a budavári templomban került sor, amelyben ő már korábban is lelkészként, esperesként szolgált. A másik DVD pedig öt téma köré csoportosítja a püspök különféle televíziós megjelenéseit, így látható és hallható számos igehirdetése és istentiszteleti szolgálata, továbbá missziói, egyháztörténeti, ökumenikus vagy éppen közéleti megnyilatkozása. A kordokumentumnak is beillő összeállításból kirajzolódik egy egyházát szerető, annak gyülekezeteit szívesen látogató felelős vezető portréja. Szebik Imre éppen a rendszerváltozást követő több mint másfél évtizedben szolgált püspökként. Ezek az évek amolyan kegyelmi időszakot jelentettek az evangélikus egyház életében, hiszen számos új templom épült, oktatási és diakóniai intézmény nyitotta meg kapuit, továbbá folyamatosan nőtt az egyház társadalmi súlya, valamint erősödtek ökumenikus és külkapcsolatai. Az egyházkerület hálás azért, hogy egykori főpásztora nyugdíjas püspökként örömmel vesz részt a gyülekezetek és általában az egyház életében.
Az összeállításba közösen néztek bele a jelenlévők. Az ünneplés után a megyei elnökségek tanácsának munkája a kápolnában kezdődött Krámer György esperes áhítatával.