Bíboros úr, a II. vatikáni zsinat határozatait és az ezzel összefüggésben lévő, más felekezetek felé való katolikus egyházi nyitást erősítette meg a pápa azokkal a kijelentéseivel, amikor azt hangsúlyozza, hogy a keresztények közötti szakadásokat át kell hidalni. Miben változott Ön szerint az ökumené Ferenc pápa eddigi pápasága alatt?

Koch: Csak annyi maradt biztos, hogy az ökumenének ezután is nagy helyi értéke van. Sok felekezet vezetője tett már látogatást a Szentatyánál, és mindannyian hangsúlyozták, hogy szeretnék a mai világban a nagy problémákra tekintettel a közös felelősségvállalást komolyan venni. A párbeszéd elmélyítése Ferenc pápa számára rendkívül fontos. Ehhez jön még hozzá az is, hogy latin-amerikai származása miatt ő egészen más háttérből jőve gondolkodik a kérdésről. Ismeri azokat az ökumenikus párbeszédeket, amelyeket eddig folytattunk, de a pünkösdi gyülekezetek ebben új helyet foglalnak el. A velük való párbeszédet el kell mélyítenünk.

A pápa pünkösdi gyülekezetekhez intézett videóüzenete spontán döntésnek tűnik. Megnehezíti a pápa az ilyen gesztusaival a kúria hivatalainak munkáját?

Koch: Nem okoz nekünk problémát. Mindig a Vatikán ökumenéminiszternének neveznek engem, de tulajdonképpen maga a pápa az ökumenéminiszter, és mi az ő szolgálatában állunk. Ha ő új perspektívákat nyit, akkor én ennek csak örülhetek. Természetesen utólag beszélünk erről, és megnézzük, hogy merrefelé lehet az utat folytatni, és hol lehet mélyebbre ásni. Ha a pápa maga veszi kezébe az irányítást, az nem probléma, ellenkezőleg.

Milyen új perspektívák adódnak a pápa új stílusából fakadóan az ökumenikus párbeszéd területén?

Koch: Az ökumenikus munkában mindig is hangsúlyoztuk, hogy a teológiai kérdések tárgyalásánál az alap a szeretet párbeszéde, valamint a baráti és a testvéri kapcsolatok ápolása. Talán manapság olyan helyzetben vagyunk, hogy ezeket újra el kell mélyítenünk, mert a teológiai területen nehézségeink vannak. De persze a teológiát sem szabad félretolni az útból. A pápa nem teológiátlan, az ő teológiai hozzáállását más dolgok határozzák meg. Így aztán sok mindent mondhat, és az jó is lehet, annak ellenére, hogy ezeket a korábbi pápa, XVI. Benedek kritikus hozzáállása miatt nem tudta volna kimondani. 
Gondolok itt például arra a sokrétű párbeszédre, amely Benedek freiburgi beszéde után folyt. Akkor Benedek az egyház világiatlanításáról beszélt. Ferenc pápa ezt tízszer olyan élesen mondja, Benedek legádázabb kritikusai azonban mégis jónak tartják ezt. Hálásak lehetünk tehát azért, hogy Ferencnek sikerül elmélyítenie Benedek véleményét.

A katolikus egyház ortodoxokkal folytatott ökumenikus párbeszéde a mélyreható liturgiai egyezségek miatt különösen is sokat ígér. Milyen hatásokat vár Ön a pár nap múlva Isztambulban kezdődő csúcstalálkozótól?

Koch: Remélem, hogy ez továbblépés lesz a pánortodox zsinat felé. Ha a zsinat létrejönne, az az ökumenikus törekvésekben is nagy lépésnek számítana, mert megakadályozná az ortodoxián belüli feszültségeket. Ha a különbségeket tisztázhatnánk, az segítség lehetne kapcsolataink számára is.

Van reális esélye annak, hogy ezeken a különbségeken túl lehet lépni?

Koch: Remélem, hogy sikerülni fog, és imádkozom ezért, és megpróbálok mindenkit erre bátorítani, amikor viccesen azt mondom: Nektek, ortodoxoknak meg kell mutatnotok, hogy hogyan lehet pápa nélkül zsinatot tartani. Akkor jobban fogunk hinni a ti zsinatiságotokban. Mindig a katolikus egyháztól várják, hogy óvja és meg is mutassa azt, amit mond. Ezt elvárhatjuk az ortodox oldaltól is.

Ha a belső ortodox akadályokat le is küzdik, akkor is megmaradnak olyan mélyen gyökerező ellentétek, mint az ortodoxok egyházértelmezése. Hogyan lehet olyan nehézségeket leküzdeni, amelyek különböző területi alapértelmezésekből származnak?

Koch: A katolikus egyháztól sem idegen a területi gondolkodás. A különbség azonban abban áll, hogy az ortodoxia azt mondja: ahol van már hierarchia, ott nem kell létrehozni még egy továbbit. Ez nagy nehézség, amelyet ökumenikusan kell feldolgozni. Az alapkérdés az, hogy a kánoni territórium alapötletét hogyan lehet a vallásszabadsággal összeegyeztetni. Ez olyan kérdés, amelyet meg kell tárgyalnunk.

Nemcsak az ortodox egyházak emberjogi értelmezése, hanem az állami intézményekhez való közeli viszonyuk is idegen a nyugati kultúra számára. Az ortodox egyházi vezetők nemrégiben még a fegyvereket is megáldották. Ez az ortodox emberjogi értelmezés hogyan egyeztethető össze a katolikussal?

Koch: Itt alapvető különbség van. Az ortodoxokkal nagyon sok közös hitbeli dolgunk van, de teljesen más a kultúránk. Ezzel szemben például a reformáció által létrejött egyházi közösségekkel ugyan nem ilyen széles a hitbeli közösségünk, kultúránk mégis azonos.
Az ortodoxoknál a nemzettől való függőség előny, a hit beágyazódik a kultúrába, de megvan a nacionalizmus veszélye is. Ez persze minden keresztény felekezet számára veszélyt jelenthet, hisz maguk a protestánsok is sokszor valamilyen nemzethez tartoznak.
Ez a katolikus egyházat is érinti, amely bár univerzális egyház, mégsem teljesen szabad a nacionalista bűnöktől. A bűnök elkövetésében tehát elég ökumenikusak vagyunk. Mindig fontos, hogy a különbözőségeket egyértelműen nevezzük meg, és eközben lássuk azt is, hogy néha a másiknál egész világosan látjuk a negatívumot, ami nálunk is előfordul.

Lehet-e a protestáns egyházakkal folytatott párbeszéd során épp az olyan témák, mint a nők pappá szentelése, a cölibátus, a homoszexuálisokhoz való viszony vagy az egyházértelmezés miatt egyáltalán arról beszélni, hogy velük is a teljes egység felé törekednek?

Koch: E kérdésben is látnunk kell, hogy a feszültségek ezekben a kérdésekben saját egyházunkban is fennállnak: a családról és az alternatív házassági formákról, az újraházasodott elváltakról vagy a nők helyzetéről folyamatos vita folyik. Ezért aztán nem mondhatjuk ki azt, hogy csak az evangélikusok képviselik ezeket a pozíciókat. Bár náluk az egyházi vezetés is sok esetben képviseli azt a véleményt, amely nálunk csak a hívek között van meg kontroverz módon. Az ökumenikus találkozásoknál utakat kell találnunk arra, hogy a problémákkal hogyan lehet megbirkózni. Szükséges lenne az alapkérdésekhez visszatérni. Ez természetesen nagyon nehéz, de hiszem azt, hogy ha kibeszéljük például az egyház fogalmának dolgát, akkor előrébb juthatunk. 

Lehet egy ilyen párbeszédben a különböző pozíciók tisztázásán túl is lépéseket tenni?

Koch: Az evangélikusok azt szeretnék, ha egyházként ismernénk el őket. De mi csak azt ismerhetjük el, amit ismerünk. Ezért ismeretekre van szükségünk azon a téren, hogy az evangélikusok maguk mit értenek az egyház fogalma alatt. Eközben felmerül a kérdés, hogy a protestáns univerzumban meddig terjed az egyház fogalma: a tartományi egyházakig, vagy a szabadegyházak és a protestáns és evangéliumi közösségek is egyházaknak számítanak-e. Ezért az ökumenikus párbeszédben hangsúlyozni kell az egyház lényegének kérdését, és ebben kell dönteni, elmélyülni.

Mennyiben lehet majd közösen, ökumenikusan megemlékezniük protestánsoknak és katolikusoknak a 2017-es reformációi emlékévben?

Koch: Amennyiben abban megegyezünk, amit Luther tulajdonképpen akart. Ő nem akart új egyházat, hanem az egész egyház megújulásáért küzdött. Ha ehhez az alaphoz visszatérünk, akkor a reformációról való megemlékezés lépés lehet az egység felé. Ha Luthert elfelejtjük, akkor ez a status quo bebetonozása lesz. Ezt viszont nem szeretném.