Túrmezei Erzsébet költészete felé a jubileum kapcsán fordult a figyelmünk. Több verse is elhangzott, illetve a kisiskolások előadták a Hópelyhek evangéliuma című jelenetét. Ebbe ágyazódott bele az a közös ének is, amely szintén az evangélikus költőnő tollából származik, és szép adventi dallamunkra énekelhető. A négy versszak eléneklése során a jelenlévők szívébe vésődött karácsony ünnepének mindig aktuális mondanivalója – s egyúttal énekkincsünk is gazdagodott egy új gyöngyszemmel.
Énekeskönyvünk jól ismert koráljai, valamint a karácsonyi gyermekénekek keretezték a szöveges részeket. Fiatalok gitáros éneke, furulya, fuvola és citera hangja színesítette a műsort. A hallgatóságra feladat is várt: az elhangzott műsor tartalmát visszakérdező rejtvények fölé hajolva felnőtt és gyermek egyaránt kereste a helyes válaszokat.
Végül a csillagszórók pompás látványát kísérő ének után a gyermekek megkapták várva-várt ajándékaikat, amelyeket a gyülekezet kreatív körének tagjai szeretettel és szorgos munkával állítottak össze számukra.