Ősz van, az autómban ülök, esik az eső és fázom. Az ablaktörlő egy pillanatra tisztává teszi a kilátást, de hamar elmosódnak az északi part hegyei. Magányos vagyok. Tétován bámulok kifelé és próbálom felidézni azt, amikor még sütött a nap, amikor még tiszta volt a kilátás, amikor még jól látszottak a Golgotán a keresztek. Félek. Egyedül vagyok, de nincs bátorságom és erőm kiszállni az esőbe, hogy megmosson.

Az autóm központi zárának kattanása is figyelmeztet, hogy a kísértés sosem a külvilágból, valahonnét felülről származik; a kísértés az elnyomott indulataimból, az elnyomott szexualitásomból, az elnyomott mohóságomból táplálkozik. A kísértések nem mérföldekre vannak tőlem, hanem nagyon is közel, nem maradhatok semleges vagy kívülálló. A kísértés belőlem származik, ott ül velem az autómban. Semmi köze a külvilághoz, nem arról van szó, hogy jön az ördög, a sátán és egyszer csak megkísért. Nem arról van szó, hogy jön és már messziről könnyen felismerhető, mindenkitől jól megkülönböztető. Nem. Arról van szó, hogy ott van benned, hasonlít rád és végig kísér(t) az életed útján. Ősz van, az autómban ülök, esik az eső és fázom. Az ablaktörlő egy pillanatra tisztává teszi a kilátást és végre megláthatom újra a Golgota keresztjeit.