Czöndör István

Vasárnapi ige: A megerősítés egy erős igent mondás

2021-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Beszélgetés az Égi hívás – földi pálya című kötetről – Videó

Budapest – A Luther Kiadó gondozásában megjelent Égi hívás – földi pálya című kötetről, a lelkészi életpályáról és a szolgálat sokrétűségéről beszélgetett Czöndör István, a Csővári Evangélikus Egyházközség lelkésze, Szabó B. András, a Pestújhely–Újpalotai Evangélikus Egyházközség lelkésze, Korányi András, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökhelyettese, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi tanára, valamint Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem nyugalmazott rektora, a kötet szerkesztője, a Pestújhely–Újpalotai Evangélikus Egyházközség templomában, 2020. november 15-én.

Napi ige: Őáltala lehetséges

Advent idején minden nap megjelentetjük a bibliaolvasó Útmutató napi igéi alapján evangélikus lelkészeink által írt Napi ige című sorozat aktuális elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Beiktatták Csővár 32. parókus lelkészét

Csővár – 2018. július 1-jén, vasárnap beiktatták Csőváron parókusi szolgálatába Czöndör István lelkészt. Az ünnepi istentiszteleten dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, az iktatás szolgálatát Mekis Ádám, az Észak-Pest megyei Evangélikus Egyházmegye esperese végezte. Énekkel szolgált a penci és csővári énekkar Lestyánné Babinszki Zsuzsanna és Dianné Mangó Ildikó kántorok dirigálásával, valamint a gyermekekből és az ifjúságból álló gitárcsoport Jansik Tamás vezetésével.

Sikeres parókusi vizsgát tett két lelkész az Északi Evangélikus Egyházkerületben

Budapest – Czöndör István, a Csővári Evangélikus Egyházközség beosztott lelkésze és Kulcsár Márton, a Lucfalvai Evangélikus Egyházközség beosztott lelkésze vett részt az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatala által meghirdetett 2017. évi parókusi alkalmassági vizsgálaton. A vizsgázók a szóbeli meghallgatáson, november 30-án bizonyították, hogy önálló gyülekezeti szolgálat végzésére alkalmasak, így mostantól parókus lelkészi szolgálatra megválaszthatók.

Mentés másként – Beszélgetés Czöndör István lelkésszel

Csővár – Czöndör Istvánt augusztus 1-jén gyermekkora színhelyén, a Vas megyei Ostffyasszonyfán avatta lelkésszé dr. Fabiny Tamás püspök. A lelkésszel ordinációja kapcsán készült az alábbi interjú.

Ostffyasszonyfán avatták lelkésszé Czöndör Istvánt

Ostffyasszonyfa – A dunántúli Kemenesalja egyik gyülekezetében, az Ostffyasszonyfa-Csöngei Társult Evangélikus Egyházközségben egy régóta várt esemény résztvevő lehettek mindazok, akik a falu szülötte, Czöndör István lelkészavatásán részt vettek.

„Isten elítéli a bűnt, de megmenti a bűnösöket” – Miért kellett mennie Czöndör Istvánnak Balatonboglárról? – FRISSÍTVE!

Balatonboglár – A napokban számos cikk jelent meg arra vontakozóan, hogy a balatonboglári evangélikus lelkészt, Czöndör Istvánt, a Veszprém megyei Lovászpatonára helyezte eddigi szolgálati helyéről püspöke, Szemerei János. Aláíráshamisítás, fiktív jegyzőkönyvkészítés, politikai szerepvállalás, vagy esetleg gyülekezeti belső ellentét? Mi áll a háttérben? Az evangelikus.hu belenyúlt a darázsfészekbe. Fekete-fehér válaszok nincsenek, de hissszük és valljuk, hogy az egészséges egyházi élet kialakításához szükséges a jövőben az ilyen kényes ügyek átbeszélése is.

Milyen egyházban szeretnék élni? – Pünkösdi körkérdésünkre evangélikus lelkészek válaszoltak

Pünkösd – Pünkösd a Szentlélek kiárasztásának, és így az egyház születésének ünnepe. „Az egyház ezen az ünnepen lép érzékelhető módon a világ történetébe” – fogalmaz Jánossy Lajos. De milyen a mai egyház? Mennyire képviselik tagjai a pünkösdi kiküldést? Mire érdemes jobban figyelnie az egyház tagjainak? A megújulás reményében evangélikus lelkészek válaszoltak arra a kérdésre, hogy az egyház tagjaiként miben látják a változás lehetőségét.

Csend – Böjti sorozat

Böjt 2014 – Hogyan lehet átélni azt az időszakot, amely nem a fény felé, hanem nagypéntekre mutat? Mit jelent az úton lét, a megfáradás, a kísértés vagy az imádság? Szakítunk-e naponta legalább pár percet arra, hogy ne csak napi igényeinkre figyeljünk, hanem észrevegyük a csendben, a természetben, szeretteinkben és a körülöttünk lévő világban a böjtölés megélésének lehetőségét? Az evangelikus.hu böjti sorozata alkalmat kíván nyújtani az olvasónak arra, hogy az elkövetkezendő időszakban egyre beljebb menjen, saját egzisztenciális kérdéseivel foglalkozzon. Szöveg: Czöndör István, fotó: Vancsó Zoltán, sorozatszerkesztő: Galambos Ádám

Oldalak

Feliratkozás RSS - Czöndör István csatornájára