A mai társadalom egyik legnagyobb hazugsága, hogy elhallgatja a szenvedés, a nehézségek, a terhek meglétét és létjogosultságát az ember életében. Ezek mintha csak bizonyos életkorban, csak bizonyos emberek esetében lennének valósak, egyébként pedig csupán olyan kóros kinövései a gőzerővel a boldogság felé robogó emberiségnek, amit gyorsan le kell metszeni, meg kell szüntetni, de minimum eltakarni.
Azután eljön az idő, amikor végtelenül nehéz. Amikor nem működik semmi úgy, ahogyan megszoktuk, ahogyan „kellene”. Amikor fáj. Amikor belegebedünk.

Most mi lesz? Ezt miért kaptam? Mit tegyek? Ez nem lehet igaz... Ezt nem hiszem el...

Isten kezéből a jót is és a rosszat is, a szépet is és a nehézségeket is el kell fogadnom. Azzal a biztos tudattal, hogy ő segít az elhordozásban. Igen, a legrosszabb se tart örökké.

Nick Vujicic 30 éves kéz és láb nélkül született fiatalember. Csupa kereszt és szenvedés az élete. És ő boldog férj, édesapa. Életvidáman reményt ad emberek ezreinek előadásaiban. Ő mondta egyszer: „Döntést kellett hoznom, hogy mérges legyek- e Istenre azért, amim nincs, vagy hálás legyek azért, amim van.”

Egyedül Isten segítségével, állandó jelenlétével tudok tűzön-vízen át a keskeny úton járni. Azon az úton, ahol elindultam, ahol nemcsak szép és kellemes, boldog és finom élmények érnek, hanem keserűség és fájdalom is. Ahol azonban az Isten áldása kísér életem minden napján. Az áldás olykor vigasztalás, olykor együtt-zokogás, gyöngéd karolás. Vedd észre, hogy mindezekben is Isten lép melléd.