Petőcz András: Különös bárány

Különös bárány köztünk az Isten,
megfáradt arcán szomorú mosoly.
Vékonyka, szakállas öregember,
aki mindig csak egyedül kóborol.

Annyira maga van, annyira fél!
Örök aggódás a tekintete.
Mindegy, hogy ősz, tavasz, nyár avagy tél,
olyan, mintha épp búcsút intene,

és csendesen valóban elköszön,
itthagy valamit, ami a világ,
borítson mindent üres űr-özön

s hidrogén-hideg csillag milliárd:
csírájában pusztuljon az élet.

Mintha az Úr sem érdemelné meg.