Nagy dolog, hogy idén is több százan, magyarországi németek, magyarok, osztrákok, és többen az elűzöttek közül az idén is eljöttek a rendezvényre. Nagy dolog, hiszen évtizedekig emlékezni sem nagyon szabadott, és németül beszélni is szinte csak titokban lehetett. Arról meg aztán igencsak hosszú ideig főben járó bűn lett volna szót ejteni, hogy mennyi-mennyi törvénytelenség, embertelenség és kegyetlenség lengte be az 1946-os áprilisi eseményeket Sopronban és környékén. 

Virágvasárnap előtt egy nappal, április 12-én az ágfalvi evangélikus templom adott otthont a falu megemlékezésének, ahol a német és magyar nyelvű rendezvény keretében megszólaltak a helyi lelkész, a polgármester és az iskola képviselői. Németül szavaltak a diákok, német énekeket énekelt a népviseletbe öltözött énekkar és a helyi fúvószenakar is eljátszotta a magyarországi németek himnuszát. Az elűzöttek emlékére állított Luther téri emlékmű megkoszorúzása után a hagyományos ágfalvi babrétes és az elmaradhatatlan kékfrankos mellett a gyülekezeti ház udvarán folytatódott az emlékezés. Arról, ami elmúlt, és arról, ami megmaradt. A hosszúra nyúlt délután olyan volt, mint a táborokból jól ismert „morzsaszedés”. Jó volt az emlékmorzsákat közösen szedegetni az Isten házában és a terített asztalok mellett is. Az pedig igazán megrendítő volt, hogy többeket körünkben köszönthettünk hatvannyolc év után a kitelepítettek közül is.