Mokry Sámuel evangélikus lelkész és búzanemesítő emléktábla avató ünnepségére került sor Gerendáson

Mokry Sámuel evangélikus lelkész és búzanemesítő emléktábla avató ünnepségére került sor Gerendáson

Share this content.

Szöveg és fotó: Gajdácsné Lipták Mária
Gerendás – A Gerendási Gazdakör szervezésében Mokry Sámuel evangélikus lelkész és búzanemesítő emléktábla avató ünnepségére került sor. Gerendáson 2014. 05. 25-én reggel 8 órakor kezdődött az istentisztelet az evangélikus templomban, ahol Kondor Péter evangélikus esperes a Rogate vasárnapi igével (Lk 11,5-10) és emlékező szavakkal szolgált.

Utána a templom előtt az emléktábla avatással folytatódott a program. Csanda Zsanett köszöntötte a megjelenteket: a szlovákiai Kismácséd település képviselőit, Erdélyből Alsórákos településről érkezett képviselőket, Koszorús Oszkárt, Orosháza város díszpolgárát, helytörténészt, Horváth Józsefet Orosháza város díszpolgárát, az Orosházi Gazdakör Elnökét, a térség Gazdaköreinek jelen lévő vezetőit, tagjait, a helyi Civil Szervezetek vezetőit, a Gerendási Gazdakör elnökségét és tagságát.

A Himnusz eléneklése után Lengyel Zsolt polgármester, majd Viczián János a Gerendási Gazdakör elnöke mondta el köszöntőjét. Ezt követően Koszorús Oszkár érdekfeszítő és lendületes előadását hallhattuk.

Elmondta, hogy Mokry Sámuel 1864-ben érkezett Gerendásra gazdálkodni. „A Békés Megyei Gazdasági Egyesület titkáraként 1873-ban összehívta a gazdákat, hogy a földművelésügyi minisztérium temesvári magyar királyi jószágigazgatójának, Hajnik Jánosnak is megmutasson néhány kalászt a búzájából. Mokry a Gazdasági Lapokban bemutattatta a kalászokat, így kezdődött életének újabb sikeres szakasza” - emlékezett vaz első magyar búzanemesítőre az orosházi helytörténész.

Ezt követően a helyi templom falán elhelyezett emléktábla felavatása következett a 105 éve elhunyt egykori orosházi evangélikus lelkész emlékére. A leleplezés után következtek a koszorúzások, majd a Szózat eléneklésével zárult az alkalom. A Gazdakör és a Szlovák Önkormányzat jóvoltából az iskola épületében állófogadáson vettek részt a meghívottak.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!