Pünkösdi örömzenélés volt az ökumenikus kápolnában

Pünkösdi örömzenélés volt az ökumenikus kápolnában

Share this content.

Szöveg és fotó: Galambos Ádám
Budapest – 2014. május 6-án a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) szervezésében ökumenikus pünkösdi vigíliát és zenei hálaadást tartottak az ökumenikus kápolnában.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ifjúsági Bizottsága, valamint a Teológia és Keresztény Egység Bizottsága szervezésében különböző felekezetek zenekarai közreműködésével tartottak pünkösdi vigíliát.

A rendezvényen a zenélés mellett imádságok, valamint Papp János igehirdetési szolgálata hangzott el. A baptista egyházelnök a rendezvény mottója – „Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk” (Józs 24,15) – alapján elmondta: „Pünkösd az egyértelműség ünnepe. Úgy, ahogy Józsué családjával együtt leteszi a voksot az Úr mellé, ugyanúgy mai korunkban is hasonló a kérdés: Vajon mi képesek vagyunk-e úgy élni, úgy cselekedni, hogy azzal az Úr mellett állunk?”

A pünkösdi zenés vigília alkalmán a jelenlévők nemcsak zenekarokat hallgathattak, hanem csatlakozhattak is az énekléshez. Először a Budai Dicsőítő Zenekar, majd a LIFT Együttes fellépését hallgathatták. Őket a Boysless Voice nőikar, a Kecskeméti Pünkösdi Csapat és a Karneol Csapat fellépése követte. A vigíliát követően szeretetvendégséget tartottak.

A kellemes hangulatú, igényes zenei élményt nyújtó, Istent dicsőítő alkalomról mégis hiányérzettel jöttem el. Sajnálatos volt éppen a pünkösdi vigílián megtapasztalni, hogy a jelenlévő hallgatóság alapvetően a zenekarok résztvevőiből állt. S bár a meghívók az összes budapesti protestáns gyülekezethez, valamint a helyszínt használó egyetemi gyülekezetekhez is eljutottak, mégis, a megszólítás elmaradt. Az alkalom színvonala, valamint a zenei előadások korosztályt megszólító formája éppen arra adott volna lehetőséget, hogy azok, akik az egyházzenét kevésbé tudják magukénak, a fiatalos, de hitvalló dallamok által átélhessék pünkösd ünnepét. A háromezer ember elhívásának ünnepén így bármennyire is pünkösdöt ünnepeltük, sajnos azt – bár ökumenikusan, de mégis – zárt körben tettük.  

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!