A menedzser típusú lelkipásztor – Kis János lett az év lelkésze

A menedzser típusú lelkipásztor – Kis János lett az év lelkésze

Share this content.

Forrás: kecskemetitv.hu, Varga Mónika
Kis János lett 2014-ben Az év lelkésze. A Déli Evangélikus Egyházkerület közgyűlése 2007 óta ítéli oda a Tessedik Sámuel-díjat egy lelkésznek, egy pedagógusnak, illetve egy diakóniai munkásnak. A méltatás szerint a kecskeméti evangélikusok igazgató lelkésze, Kis János olyan kiemelkedő munkát végez, amely közösségének lelki és szellemi épülésére szolgál, bátorít a keresztény hit megvallására és megélésére.

A lelkipásztor a hivatali munkát végzi; sokrétű a tevékenysége, habár a közösség leginkább a szószékről prédikálva látja őt. Kis János a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze 35 éve szolgál, ebből 26 éve Kecskeméten. A napokban Az év lelkésze elismeréssel jutalmazták. Megerősítésnek érzi a Tessedik Sámuel-díjat, hogy az eddigi munkát tovább kell folytatnia ugyanazzal a lelkesedéssel és szeretettel, alázatos szolgálattal.

„Azt hiszem, hogy ennek a kötelezése csak ugyanazzal a tartalommal mehet. Azzal a szeretettel odafordulni az emberek felé, amire annyira szükség van ebben a világban, s amit hitelesen csak az egyházak tudnak úgy megmutatni az isteni szándékkal és akarattal” – fogalmazott Kis János lelkész.

A kecskeméti 26 év egyik fő mérföldköve számára a kőtemplom felújítása. Az Ybl Miklós tervei alapján épült romantikus stílusú templom patinás műemlék, Kecskemét dísze, hangversenyek helyszíne is.

Kis János haladó gondolkodású, modern lelkész, aki igazi kovásza a közösségnek. Menedzser típusú lelkészként méltatta őt a díjátadáson Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

„A mai korhoz igazodni kell. A mai embert meg kell ismerni és meg kell érteni. Ezt én sokszor humorral próbálom fűszerezni, hiszen a mai kor emberének erre is szüksége van. Amikor az egyház végzi a szolgálatát, akkor új formákat kell találni és keresni” – hangsúlyozta Kis János.

A Déli Evangélikus Egyházkerület családi és ifjúsági missziós napján korábbi szolgálati helyén, Orosházán vehette át Kis János lelkész a Tessedik Sámuel-díjat.

 

Hivatkozások: VIDEÓ. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!