Indonézia

Ez a távoli ország akkor került közel a szívemhez, amikor annak Magyarországra, Horvátországba, Bosznia-Hercegovinába és Macedóniába akkreditált nagykövetével 2007 és 2010 között rendszeresen találkozhattam Budapesten. Mangasi Sihombingban nem csupán egy vérbeli diplomatát ismerhettem meg, hanem egy mélyen hívő evangélikus testvért is. Így aztán nem csoda, hogy többször találkoztam vele istentiszteleten, mint követségi fogadáson. Bár a világ legnagyobb mohamedán lakosságú országát képviselte, soha nem rejtette véka alá, hogy ő bizony keresztény.  A teremtő művészi érzékkel áldotta meg, és kötetnyi magyar vonatkozású verset is írt: egyebek mellett a Párbeszéd a Dunával című tizenöt részből álló ciklust, továbbá Balassi Bálint vagy éppen Faludy György verseit fordította indonéz nyelvre. 

A nagykövet úrtól több előadást is hallhattam a varázslatos Indonéziáról, ezért most nagy örömmel érkezem meg a kiterjedt szigetvilág nyugati szélére, Szumátrára. Persze nem turistaként, hanem egyházi küldetésben jövök, így számolok azzal, hogy az ország természeti szépségeiből keveset fogok látni. Abban azonban nagyon bízom, hogy az embert, azon belül is a batak népcsoporthoz tartozó evangélikus testvéreket közvetlenül is megismerhetem. 

A város repülőterén a konferencia fiatal segítői, a mindig mosolygó stewardok fogadnak, harsány „horas!” köszöntéssel. Hamarosan megtudom, hogy ez az itt élő batakok legfőbb szava, ami egyszerre jelent – napszaktól függően –  jó reggelt-et, jó napot-ot és jó éjszakát-ot, de a szónak olyan olyan tartalma is van, hogy „Isten hozott” vagy éppen „viszontlátásra”. Sőt, ha elszánt tekintet helyett mosolygó szemekkel mondja neked valaki, hogy „horas”, akkor ezzel alighanem azt kérdezi: „hogy vagy?” Mondanom sem kell, hogy ha erre nemes egyszerűséggel úgy felelsz, hogy „horas!”, akkor azt mondod neki: „köszönöm, jól!” 

Ezt a rögtönzött nyelvleckét és etnokulturális képzést az egyik evangélikus egyház vezetőjétől kapom, miközben egy öreg busszal a konferencia helyszínére megyünk. Azért írok „egyik” evangélikus egyházat, mert számos van belőlük,  mivel különböző  európai egyházak folytatottak eredményes missziót körükben. Csak a Lutheránus Világszövetségnek tizenkét indonéziai tagegyháza van, sőt most készülünk felvenni a tizenharmadikat.  

A batak evangélikusok

A repülőtérről a szállodába érkezvén a batak evangélikusok egyik vezetője, Willem T. P. Simarmata ephorus invitál vacsorára. (Ez a cím a püspöki tisztségnek felel meg.)  Ezt az egyházat szinte mindenki csak rövidítve (HKBP) említi. Teljes nevük: Huria Kristen Batak Protestan, vagyis Batak Keresztény Protestáns Egyház.  A közösség a maga 4,1 millió  megkeresztelt hívével az egész LVSZ egyik legnagyobb tagegyházának számít. A rajnai egyház 19. századi missziói tevékenysége nyomán terjedtek el Szumátrán. Miközben bőségesen fogyasztjuk a sok zöldséget és chilis salátát, vendéglátóm úgy érzékelteti velem Indonézia méreteit, hogy a térképen megmutatja: az országot három időzóna tagolja. Több mint 18 ezer szigetből áll, ebből 6 ezer lakott. Mivel közvetlenül az egyenlítőn fekszik, természetes a trópusi éghajlat. Csak 2 évszakot ismernek: az „r-betűs” hónapokban – szeptembertől áprilisig – tart az esős időszak, májustól azonban már nagy a szárazság. Mivel most június, a szárazság ideje van, megengedhetünk magunknak egy pohár hűs italt. Ő Heinekenre akar rábeszélni, de én ragaszkodom a helyi sörhöz. A Bir Bintangot azonban gyorsan meg kell innunk, mert az különben percek alatt megmelegszik a 40 fokos hőségben…   A második Bir Bintang után úgy tréfálkozik házigazdám, hogy szerinte az Úristen az afrikai embert túl sokáig hagyta a sütőben, azért lett ő ilyen fekete. Az európait viszont túl korán vette ki, ő ezért fehér maradt. Legjobban az ázsiai ember sikerült, akit éppen jókor vett ki a Teremtő a kemencéből. 

Komolyabbra fordítva a szót elmondja, hogy a 300 indonéziai népcsoport és nyelv egyike a batak.  Az ország lakosságának csak 2%-át teszik ki,  de itt Szumátrán nagy számban élnek. Az evangélikusok az ébredés egyházát jelentik: egyre szerveződnek újabb és újabb gyülekezeteik. Amíg Indonézia más részein az iszlám meglehetősen militáns arcát mutatja, itt, Szumátrán békében élnek mohamedánok és keresztények. Az ephorus büszkén említi, hogy egyházuk a 60-as években egyetemet is alapított: az Universitas HKBP Nommensen hat fakultásán több ezer diák tanul, 80 %-ban keresztények, 20 %-ban muszlimok. (Vendéglátómmal, valamint Younan elnökkel néhány nappal később el is jutok az egyetem campusára. Ugyan szombat, tanítási szünet van, ám a hatalmas parkban számtalan kis csoportot találunk: az egyetemisták közös bibliatanulmányozáson vesznek részt. Amikor szóba elegyedünk velük, boldogan tesznek bizonyságot személyes Krisztus-hitükről.) A batakok különösen fontosnak tartják a felnövekvő nemzedékek taníttatását: sok család eladja földjét, hogy a gyermekek tandíját ki tudják fizetni. 

A vacsora végén kis ajándékot ad át az ephorus: egy batak családi ház fából készült apró másolatát. Mutatja, hogy a ház ajtaja kicsi, de bent minden egyterű. Ez azt jelenti, hogy talán nehezen fogadnak be valakit, de akit vendégül látnak, azzal mindent megosztanak. Feltűnik továbbá, hogy a tető vonala merészen a magasba ível. Magyarázatként elmondja, hogy ez azt jelképezi: arra törekednek, hogy a következő nemzedék többre vigye, mint ők.  Amikor az étkezés végén elbúcsúzunk egymástól, már végképp nem tudom, hogy jó reggelt-tel, vagy jó éjszakát-tal búcsúzzak tőle. Eszembe jut a megoldás, és harsányan mondom neki: Horas! Boldogan válaszolja: Horas! 

A nyitó istentisztelet

A kétmilliós Medan biztonságos városnak számít. Így – bár a résztvevők többségét busszal szállítják – gyalog megyek a nyitó istentiszteletnek otthont adó belvárosi templomba. Eleinte csak óvatosan fényképezek, mert tudom: sok országban nem szeretik az emberek, ha turisták fotózzák őket. Itt viszont azt tapasztalom, hogy kifejezetten örülnek, ha megörökítem őket. A legnépszerűbb közlekedési eszköz a kismotor, némelyiken akár egy öttagú család is száguld nagy vígan. Sok motor fedett kis oldalkocsival van felszerelve: ezek olcsó taxiként működnek. Oldalukon az elnökválasztási kampány jelöltjeinek képmása látható.  

A templomhoz érkezőket virágokból kirakott hatalmas felirat fogadja. Az istentisztelet ünnepélyes bevonulással  kezdődik, majd népviseletbe öltözött fiatalok liturgikus táncával folytatódik. Róluk később megtudom, hogy teológiai hallgatók. Több kórus is szolgál. A How great Thou Art című evangéliumi éneket legutóbb a tiszalöki börtönben hallottam egy afrikai elítélt átszellemült előadásában. A hatás most sem marad el, amit azon is lemérhetünk, hogy a helyi TV-stáb egy baseball sapkás technikusa is lelkesen együtt énekel a kórussal. Köszöntését Munib Younan püspök három közismet szóval vezeti be, és mind a horas-t, mint a shalom-ot, mind a halleluja-t hangos szóval ismétli meg a gyülekezet. 

Az úrvacsorai istentisztelet keretében megemlékezünk a tíz évvel ezelőtti cunami áldozatairól is: a 2004 karácsonyán feltörő szökőár következtében csak Indonéziában közel 200 ezren haltak meg.  

A tanácsülés

A tanácsülést mindig megelőzi a 13 fős vezető testület értekezlete. Ennek elején tudjuk meg, hogy a costa ricai Melvin Jiménez püspököt azért vagyunk kénytelen nélkülözni, mert legutóbbi, őszi ülésünk óta ő országa miniszterelnöke lett… Nincs azonban akadálya, hogy e szűkebb testület előkészítse az évenként esedékes tanácsűlést, megosztva a levezető elnökséggel és az előterjesztésekkel kapcsolatos feladatokat.

Az 50 fős – és megfigyelő tagokkal kiegészített – tanács napirendjén egyebek mellett a 2017-es namíbiai nagygyűlés előkészítése szerepel. Régiónk képviseletében az előkészítő bizottság tagja lesz Pap Kinga Marjatta püspöki tanácsos. (Ugyancsak magyar siker, hogy az LVSZ mellett működő pénzügyi tartalékalap kuratóriumába pedig Buday-Malik Adrien közgazdász, egyházunk zsinati tagja kerül be.) Rögzítjük a nagygyűlés fő témáját: Isten kegyelméből szabadon, valamint a három altémát: A megváltás – nem bocsátható áruba; Az ember – nem bocsátható áruba; A teremtés – nem bocsátható áruba. Véglegessé válik az időpont: 2017. május 9-17 és a delegátusok száma (431), valamint elfogadjuk a találkozó közel 3 milliós eurós költségvetését. 

Súlyt fektetünk a fiatalok részvételére: ennek keretében jövő nyáron Wittenbergben tartja első ülését a Fiatal Reformátorok Hálózata, reménység szerint magyar résztvevőkkel is. A találkozó keretében a város egyik mozijában le kívánják vetíteni az egyházunk szervezésében készülő Luther-rajzfilm addigra elkészülő epizódjait. 

Kiemelten foglalkozunk a jeruzseálemi Olajfák hegyén működő, német alapítású Augusta Victoria Kórház ügyével: ebben a jelentős intézményben elsősorban szentföldi palesztin keresztények kapnak ellátást.

Magam az LVSZ nyilvános megszólalásait előkészítő bizottság munkájában veszek részt. Körültekintő munka eredményeképpen nyilatkozatokat terjesztünk a tanács elé egyebek mellett a közel-keleti rendezésről, a számos országban, így például Szudánban és Nigériában tapasztalható keresztényüldözésről, valamint az ukrajnai háborús helyzetről és annak egyházi vonatkozásairól. Az ilyenkor természetes viták után a tanács ezeket az állásfoglalásokat elfogadja. 

Az Úr napján

Őszintén szólva minden egyházi konferencián az gyülekezetlátogatást várom a leginkább. Ha csak lehet, igehirdetéssel is szolgálok. Június 15-én, vasárnap a tanácsülés résztvevőit nyolc különböző gyülekezetben várják igazi délkelet-ázsiai vendégszeretettel.  Hetedmagammal a HKBP Medan Bulan városrészben található templomába igyekszünk. Kalandosan indul az utazásunk, ugyanis bérelt kisbuszunk defektet kap. Így átültetnek minket egy menetrendszerű apró buszba, és jókedvűen szorongunk vagy 20-an a tízszemélyes kocsiban. Az istentiszteletre a vendéglátóktól ajándékba kapott gyönyörű batik stólát is magamra veszem. Elvileg tízkor kezdődik a szertartás, ám akkor még alig félház van. Ám mire a második-harmadik éneket (köztük a nálunk is ismert Szép fényes hajnalcsillagom kezdetű himnuszt)  végigénekeljük, teljesen megtelik a templom. 

Az istentisztelet részben indonéz, részben batak nyelven folyik. A templomnak a nagy hőségre való tekintettel nincs oldalfala. Ez azzal jár együtt, hogy olykor megjelenik egy-egy motoros a templom oldalán, és amúgy bukósisakosan bekapcsolódik az istentiszteletbe. Megrendít, amikor egy legalább 200 fős kórus batak nyelven, teli torokból énekli Haendel Messiásának Halleluja-kórusát. Legtöbb gyülekezeti tag kezében ott a Biblia. Őszintén szólva azt csak akkor teszik le, amikor telefonjukat vagy tabletjüket veszik kézbe, hogy fotót készítsenek. Mert fényképezni – és fényképezkedni – azt nagyon szeretnek.  

Igehirdetésemet a lelkész leánya, Nova Mary Simanjuntak tolmácsolja. Mielőtt az igét felolvasnám, hangosan ezt mondom: Horas. Mondanom sem kell, hogy a 800 fős gyülekezet kórusban felel: Horas! Shalom, mondom én. Shalom, felelik ők. Haleluja! – kiáltom. Halleluja, zúgják ők. Az ige 1 Móz 1,1-4, aminek alapján a menny és a föld összefüggéséről beszélek. Igyekszem képiesen, szemléletesen beszélni. Egyebek mellett Esterházy Pétert említem (őt azért viszonylag ritkán idézik indonézia szószékeken), aki így ír: „Tényleg áldás a gyermek: a földről beszél, mely nehéz, s ahonnét vétettünk; és az égről beszél, amely az ígéret földje.” Ezen a ponton ki kell lépnem a tudósító szerepéből. Most, hogy e cikket írom, tudom meg, hogy éppen ezen a vasárnap, talán istentiszteletünk órájában halt meg a rákkal való több mint négy éves küzdelem után az írás elején említett Mangasi Sihombing 38 éves fia,a Magyarországot ugyancsak nagyon szerető  Gur Paraek Tio Sangulan Tondi Sihombing. Tartozom az olvasónak azzal a vallomással, hogy az igehirdető is alá van rendelve Isten igéjének. Adódhat olyan helyzet, hogy magam sem tudom, miért kell egyik-másik mondatot elmondanom. Istennek azonban terve lehet az esendő emberi szavakkal. Elhatározom, hogy igehirdetésem szövegét elküldöm a nagykövet úrnak és feleségének. Talán némi vigaszt nyújt nekik az ige és ez az irodalmi idézet.

Az istentiszteleten háromszor (!) jár körbe a persely, hogy a gyülekezet különböző céljaira gyűjtsenek. Az alkalom után pedig minden vendég egy ulost (gyönyörű indonéziai szőttest) kap ajándékba, amit ünnepélyesen helyeznek a vállunkra. 

Délután még két program vár ránk. Előbb elvisznek egy mohamedán vallási és kulturális központba, ahol a közösség vezetője, Ali Akbar Marbun sejk fogad szertartásosan. Köszöntő beszédében a vallások közti megbékélésről szól. Tolmácsom, az evangélikus gyülekezet világi vezetője következetesen Jézus Krisztust mond ott, ahol a mohamedán vezető Allahot említ. Aligha szándékosan teszi ezt: egyszerűen csak nem tagadatja meg magát, hogy az ő számára az Atya és a Fiú egy. A sejk és az ő köre bizonyára észreveszi ezt a sajátos fordítást, ám megjegyzés nélkül hagyja. Hiába, Szumátrán az iszlám is toleránsabb, mint Indonézia vagy a világ más vidékén. Válaszomban magam is a vallások közötti békéről szólok, kérve, hogy a sejk támogassa a kereszténység szabad gyakorlását közelben és távolban. 

A nap utolsó programja a batak evangélikus egyetem tangazdaságának meglátogatása. Gyönyörű környezetben néhány fát ültetünk el a Lutheránus Világszövetség 2014-es indonéziai tanácsülésének emlékére. Ezzel mintegy szemléltetjük azt, amit a konferencia mottójában az igaz emberről mond a zsoltáros: „Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa…” (Zsolt 1,3)

Remélem, hogy az elültetett fák nem száradnak ki. Imádkozom azért, hogy nehéz külső körülmények között is növekedjék és bőséges gyümölcsöt teremjen az indonéz kereszténység, a batak evangélikusság.

Elsősorban azért utaztam Indonéziába, hogy megnézzem: jól vannak-e testvéreim és a nyáj (1 Móz 37,14).