Idén Iványi Tamás és felesége Márta tartották meg a kezdő áhítatot egy kiadós éneklés után. Aztán az elkövetkezendő napokban interaktív beszélgetésekre, előadásokra került sor Péter apostol életéről és a misszióról.
A záró istentiszteleten Sztankó Gyöngyi nyíregyházi és Tóth Attila kölcsei lelkészek szolgáltak.
ÚJ Olcsva - Kölcsei fiatalok nyári tábora
A nyíregyházi és a kölcsei gyerekek júliusban együtt táboroztak Olcsván az Oltalom Szeretetszolgálat új épületében. Az új épületben újra a régi táborok hangulata és varázsa költözött.
Az olcsvai tábor fogalom azok számára, akik már ott voltak a Szamos parti kis faluban egy hétig. Emlékképeim 30 évvel ezelőttire nyúlnak vissza, amikor sátorban, hálózsákban aludtunk a földön. A romos kis templomban tartottuk az áhítatokat régi szú ette padoknak dőlve. A haranglábban alvó harangot néha felkeltettük álmából és hívogattuk a falu népét közös éneklésre és imádságra. Fa asztalok mellett almás ládákon és fa padokon ülve ettük szerény ebédünket. Mégis szerettük a régi Olcsvát az érintetlen beregi tájat, a Tiszában és a Szamosban való fürdést.
Elmúlt 30 év és minden megváltozott. Eltünt a régi templom és harangláb, helyette egy modern épület várja a pihenni vágyókat. A körülmények megváltoztak, a helyi ismerősök meghaltak, az emberek elköltöztek, maradt a csendes falú, a régi csörlős komp, és az olcsvai tábor.
A régi emlékképek lassan törlődnek, de új emlékképek keletkeznek bennünk. Újra Olcsva, újra nyári hittantábor.
Nagy öröm volt számomra, hogy július 7-11-ig a kölcsei és nyíregyházi fiatalokkal együtt lehettünk az Oltalom Szeretetszolgálat új épületében. A táborban segítségünkre voltak Iványi Tamás, Belyus Beáta, Máté Roland és felesége Gyöngyi, Tóthné Povazsanyecz Ildikó Judit. A kölcsei evangélikus gyülekezet természetbeni adományokkal segítette a tábor életét. A hét igéje Jézus én vagyok mondásai közül volt: " Én vagyok az út, igazság és élet; senki sem mehet az Atyához csakis énáltalam." Jn.14,6.
Sztankó Gyöngyi a reggeli áhítatokban Péter elhívásáról, vallástételéről és tagadásáról szól a fiataloknak. Az esti áhítatokat jelen sorok írója tartotta Péter levele alapján. A táborban együtt énekeltünk, játszottunk, kirándultunk, fürödtünk. A régi olcsvai táborok hangulata ismét visszatért, a Lélek ugyanúgy működött, mint régen. Jó volt látni, hogy az evangélium ereje régen is és ma is, hogyan újítja meg a fiatalok szívét és gondolkodását. A fiatalok búcsúzáskor vidáman ezt mondták: Jövőre ismét, ugyanitt! Reméljük így lesz.