A XVIII. század végére a kedvező demográfiai hatások – bőséges gyermekáldás, betelepülések – következtében a békéscsabai evangélikus gyülekezet lélekszáma meghaladta a nyolcezer főt.

A 620 férőhellyel rendelkező, korábban épített kistemplom ekkorra már kicsinek bizonyult, nem tudta befogadni a hívőket. Ezért a város lutheránus hitéletének vezetői merész lépésre szánták el magukat.

Bátor vállalkozás volt, hogy mindössze csak a saját anyagi erejükre és a hívők adományaira támaszkodva döntöttek egy minden eddiginél nagyobb templom felépítése mellett. Draskóczi Milecz Mihály és Uhrin András lelkész vezetésével kezdődtek meg a beruházás munkálatai. A „protestantizmus alföldi várának” alapkövét 1807-ben tették le, és 17 év megfeszített munkát követően, 1824-ben szentelték fel a békéscsabai nagytemplomot.

Az épület 76 méteres tornyával, 52 méteres hosszúságával, 3500 ülőhelyével a történelmi és a mai Magyarország, sőt, egész Közép- és Kelet-Európa legnagyobb evangélikus temploma. Költségeinek végelszámolásánál a kiadások összege 500 ezer 1824-es forint volt.

„Már a templom megépítésének helyét is vita előzte meg. Három elképzelés merült fel. Volt, aki a község két végére szánta, akadt, aki a mostani kistemplom helyét jelölte ki. Végül Draskóczi Milecz Mihály és Uhrin András lelkészek javaslata mellett döntöttek az érintettek, tehát a kistemplommal szemközt található hat, lebontott ház telkén kezdték el a munkálatokat” – tudta meg a beol.hu Gécs Bélától. A tipográfus, helytörténeti kutató elmondta, az építésre Paumperger és Ziegler gyulai mestereket, valamint Hoffer N.-t szerződtették.

Az alapkövet 1807. október 7-én tették le, az építkezést két évre tervezték. Jeszenkszky Sándor, Koricsányszky György jegyzők adománnyal járultak hozzá a költségekhez. Ezenfelül minden gyülekezeti tag is egyenlő arányban osztozott a kiadásokon. Az építkezés a vártnál lassabban, de jól haladt egészen addig, míg a napóleoni háborúk miatti pénzromlás és ezzel összefüggésben az elszegényedés el nem érte hazánkat is. 

Az építkezés 1811-ben elakadt. Négy esztendővel később Milecz Mihály megtért teremtőjéhez, Uhrin Andrásra hárult tehát az építkezés további szervezése. Ő buzdította a híveket, hogy „megfeszítve minden erejüket építsék fel a protestantizmus ezen alföldi várát és bizonyítsák be az ősökhöz méltó hithűségüket”. Az építkezés ezt követően is többször elakadt, végül tizenhét viszontagságos esztendő után felvirradt 1824. június 29., Péter és Pál napja.

A két templom közt két sorban zöld ágakat állítottak fel, ezek mellett dragonyosok és az ifjú földművesekből álló lovas bandériumok sorfala között, harangzúgás kíséretében vonultak a lelkészek, a díszvendégek és a hívek a templomba, zsúfolásig megtöltve a 3500 ülőhelyet. A korabeli időkben a lutheránus elöljáróság által pontosan meghatározott ülésrend szerint kellett helyet foglalnia a gyülekezetnek. A földszinten az időskorúak ültek, az oltárral szembenézve jobbról a férfiak, balról a nők.

Az oltár körül és a közlekedőkben álltak a leányok, népviseletben. Az első karzaton, a rendes padokban a középkorúak, a másodikon pedig a legények helyezkedtek el a kevésbé kényelmes lócákon. A felszentelést Machala Gábor, szarvasi esperes végezte, három lelkész segédletével.