Sarkadi Nagy Szilvia, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium iskolapszichológusa mindenek előtt leszögezte, hogy ilyen pszichológiai fogalom, hogy „megosztó személyiség” nincs. Majd saját példáján érzékeltette azt, amit az ige is állít („Kinek mondotok engem” – Mt.16. 13-16): a másik emberről megfogalmazott vélemény leginkább a kinyilatkoztatóról szól… Marilyn Manson, Madonna, Jézus – mint kellőképpen megosztó személyiségek – elemzése után kirajzolódtak a közös vonások. Eszerint a megosztó személyiségekre mind emlékszünk, rajongunk értük vagy elutasítjuk őket, de semmiképp sem közömbösek, tehát érzelmi viszonyulást váltanak ki.

A megosztó személyiségek mindig feszegetik a határokat, megkérdőjelezik az érvényes normákat és változásra ösztönöznek. Hogy hogyan viszonyulunk, reagálunk rájuk, az függ az előzetes tapasztalatainktól, hogyan állunk önismeret és önértékelés dolgában, számít a kor, a nem, de a szocioökonómiai státusz is – vagyis hogy a megítélt emberhez képest mennyire vagyunk szegények vagy gazdagok. Hogy egy megosztó személyiséggel kapcsolatban hogyan érzünk, nagyban függ a változással kapcsolatos beállítódásunktól, és általában a hangulatunktól. Aki épp bal lábbal kelt, azt kétségkívül sokkal nehezebb meghódítani…

Sarkadi Nagy Szilvia rendkívül izgalmas és érdekes előadásából egyébként azt is megtudtuk, hogy ha nem akarunk megosztó személyiségek lenni, akkor elfogadónak, toleránsnak, empatikusnak, pozitívnak és mindenkor befogadó kommunikációt megvalósítónak kell mutatkoznunk, olyannak, aki „egy közülünk”. Mivel ez elég fáradságosnak tűnik azok számára, akik amúgy mégis inkább megosztó személyiségek, egyszerűbb, ha rákapnak a rágóra.