A Pap túrja kulturális esték sorozatának második alkalma volt Kölcsén. Az első rendezvény a helyi pedagógusok összefogását segítette elő, míg a 2014. szeptember 21-én tartott koncert a komolyzene iránt érdeklődőknek adott felejthetetlen élményt. A fehérgyarmati városi énekkar magas színvonalon szólaltatott meg Phaetorius, Bach, Mozart, Beharka műveket.
A koncerten Tóth Attila lelkész áhítatot tartott, melyben a Jézus követés nehézségeiről és boldogságáról szólt. A koncert után a vendéglátó gyülekezet gazdagon megterített asztalokkal várta a távolról érkezett vendégeket és a helyi érdeklődőket.
Az este egyik célja az volt, hogy a korábban megszűnt pedagógus énekkar helyett egy új községi énekkar alakuljon az evangélikus egyház égisze alatt. A régi óhaj valóra vált, 10 fővel elindult a Kölcsei Női Énekkar.