„A szeretet és a hit a legfontosabb az életben” – összegezte nemes egyszerűséggel Rozi néni az elmúlt száz évet a XVII. kerület különböző médiumaitól összegyűlt újságírók előtt. Mindenki arra volt kíváncsi, hogyan tudott ilyen szép kort megérni. A család kedvesen székeket hozott, ülésre invitált, a tepsikben és gyúródeszkákon készülő finom mézeskalács illata áradt szét a szobában. Rozi néni egy karosszékben ült. Látszott rajta, nehezére esik ülni, inkább már a fekvéshez szokott. De hősiesen ült és szeretettel nézett körbe, bár már csak homályosan, fekete és fehér foltokat lát, és egyik fülére meg is süketült.
Rozi néni aztán az életéről mesélt: Sárosmáriavölgyön, a Kárpátok lábánál született, gyönyörű helyen. Egy kicsi üveggyárban dolgozott az édesapja, akit aztán 1913-ban behívták katonának. Később a kitört világháború egyik első csatájában Oroszországban életét vesztette. Árván maradtak ő és a nővére. Édesanyjuk Ajkára költözött, ahol édesapja apukája élt és dolgozott állatorvosként. „Nagyapámnak öt fia volt, az ötből három elesett a háborúban – emlékezett. – Engem később az egyik nagybátyám nevelt, miután 14 évesen édesanyámat is elveszítettem.”
Rozi néni később férjhez ment, Pécelen volt könyvelő, a férje tanácstitkár. Két gyermekük született. „Világéletemben szegények voltunk. Árván maradtam, de a családi szeretet mindig fontos volt számunkra. Azt hiszem, a szeretet a legfontosabb az ember számára. Az életemben nem voltak ellenségeim, igyekeztem mindenkivel becsülettel beszélni” – vallotta, aztán arról beszélt, hogy a Jóisten mindig a szívén viselte az ő sorsát: „Bár korán elveszítettem a szüleimet, mégis adott nekem szerető férjet, gyermekeket, unokákat és dédunokákat. Nélkülük ma már biztosan nem élnék. De kértem az én Istenemet, hogy most már jobb lenne, ha elpihenhetnék nála örökre” – tette hozzá.
Aztán belépett a szobába a polgármester, Riz Levente, aki Orbán Viktor miniszterelnök köszöntését hozta. Rozi néni pedig újra életének mozzanatairól kezdett beszélni neki. Mintha ma lett volna, úgy idézte fel a száz év történéseit, tele könnyekkel, nehéz sorssal, de örömteli percekkel is.
Aztán a dédunokái énekeltek neki, majd a kis gyülekezet a „Mint a szép híves patakra...” kezdetű éneket énekelte el neki, amely Rozi néni kedvenc éneke. Nagyné Szeker Éva lelkész a 100. zsoltárt idézte, az Úrnak zengő hálaéneket. Aztán átadták Gáncs Péter elnök-püspök köszöntését és a virágokat – száz szál rózsát – meg a tortát, rajta a százas gyertyával. „Becsülettel végigéltem az életemet, akin tudtam, segítettem. Jaj, de csodálatos ez, hogy eljöttek! Köszönöm nagyon. Istenem, jó Istenem, köszönöm neked!” – mondta végül. Aztán picit még maradtunk, beszélgettünk a családdal. Ettük a finom tortát, a mézeskalácsot, rajta Rozi néni életét jellemző szavakkal. Rozi néni viszont már fáradt. Pár falat után aztán pihenni vitték. Búcsúztunk, szívünkben mi is hálával telve.
Képek:
Videó: