Küldetésünk kicsiben és nagyban – Gyülekezeti és családi nap volt Győrságon

Küldetésünk kicsiben és nagyban – Gyülekezeti és családi nap volt Győrságon

Share this content.

Szöveg és fotó: Menyes Gyula
Győrság – A pannonhalmi dombvidék északi lankáinak lábánál fekszik Győrság község. Evangélikus templomát 1951. szeptember 30-án szentelte fel Túróczy Zoltán püspök. A templomszentelési évforduló 2011-ben került a figyelem középpontjába, amikor a templombelső-felújítás utáni hálaadásra, illetve Menyesné Uram Zsuzsanna lelkészbeiktatására kerestek alkalmas időpontot a győrsági evangélikusok. Két évvel később, tavaly fogalmazódott meg a gondolat, hogy a templomszentelési évfordulót gyülekezeti és családi nap keretében lenne méltó megünnepelni.

Ilyen előzmények után szeptember utolsó vasárnapján immár második alkalommal került sor a győrságiak, és a gyülekezet szórványterületén élő evangélikusok és családtagjaik találkozójára. Sajnos az elmúlt évtizedekben nagyon megfogyatkozott az evangélikusok létszáma Győrságon. Ma alig több mint félszáz evangélikus alkotja az anyagyülekezetet.

Az ünnepi istentiszteleten Kiss Miklós, a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye esperese hirdetett igét. Az úrvacsorai istentisztelet után Rátz András, a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye felügyelője Jelenünk és jövőképünk címmel tartott előadást a misszióról.

Az alkalom a kultúrházban, terített asztalok mellett folytatódott. Itt lehetőség volt azokra a felajánlásokra adományozni, amit a gyülekezet tagjai a terméseikből készítettek. Befőttek, szörpök, lekvárok keltek el győrsági finomSÁG-ként.

Ebéd után jól esett egy kis séta a faluban, majd a nap zárásaként Verasztó János répcelaki lelkész, az egyházkerület missziói lelkésze tartott érdekes előadást Küldetésünk ma címmel, mely után gyülekezetének két tagja is bizonyságot tett hitre jutásáról.

Sokszor felmerül a kérdés, érdemes-e statisztikákban gondolkodni az egyházzal kapcsolatban. Vannak gyülekezetek, akik kicsik és kevesek. De Jézus szemében éppen ezért mégis fontosak. Reménységünk szerint ez érvényes a győrsági evangélikusokra is.

Címkék: Győrság -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!