Innovatív iskola címet viselte az a TÁMOP pályázat, mely 2013 tavaszán vette kezdetét. A sokrétű program magában foglalta a lovasoktatást, az egészségnapok szervezését, az egészségfejlesztést, a balesetmegelőzést, a biztonságos közlekedés elsajátítását, emellett pedig az informatikai ismeretek (újságírás, digitális fotózás, online hírszerkesztés) megszerzését is.
„Az iskola és a lovarda közötti jó kapcsolatnak köszönhetően pályázhattunk, két csoportban mintegy negyven kisdiák számára biztosítottuk a lehetőséget arra, hogy hetente két alkalommal megismerkedjenek a lovakkal, illetve a lovaglással. Szinte mindenki teljesen kezdőként jött ide, most a pályázati idő végén pedig elmondhatjuk, hogy a többségük már egyedül és magabiztosan lovagol” - mondta el honlapunknak Dallos Tibor projektmenedzser.
A frisss.hu azt is megtudta, hogy mintegy háromszáz diák vett részt a pályázati programokon. Kóger Judit, a lovas szakmai program vezetője, lovasedző elmondta nekünk, hogy a heti két lovaglást két lóval hajtották végre a gyermekek, és mára a lépést és az ügetést, a szárkezelést, a lóval való bánásmódot elsajátította mindenki.
Lovagoltak, újságot írtak, fotóztak – Pályázatot zárt a Reményik-iskola
Share this content.
Forrás: frisss.hu
Szombathely – A Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola által pályázaton nyert harmincnyolcmillió forint elegendő volt arra, hogy mintegy háromszáz általános iskolást megszólítsanak a projekt során – tudtuk meg a TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0838. pályázat keretében zajló lovasoktatás zárásaként megtartott bemutatón, a szombathelyi Középhegyi úti lovardában. Az október 17-i utolsó foglalkozás arra is lehetőséget adott, hogy a szakmai vezetők és a projektmenedzsment értékelje a szakköri munkát, valamint, hogy a kis lovasok bemutathassák a képzésen tanultakat.
Hivatkozások: További képek. -
Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!