A mintegy 90 résztvevő között többen voltak jelen a református és baptista gyülekezet tagjai közül is. A napot énektanulással kezdték, majd a lelkész igehirdetése után kisebb csoportokban beszélgettek A vak Bartimeus meggyógyításának történetéről. Az ebéd elfogyasztását követően pedig tanúságtételt és az idős korról szóló írásokat, verseket hallgathattak meg gyülekezeti tagok tolmácsolásában.
Cseri Kálmán református lelkipásztort hallgatták az idős evangélizáción
Share this content.
Forrás: szombathely-lutheran.hu, fotó: vaol.hu, Halasi András
Szombathely – Időseknek szóló evangélizáció volt a szombathelyi gyülekezetben, ahol Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkész szolgált. „Mit akarsz mit tegyek veled?” – „Mester, hogy újra lássak.” volt a mottója az alkalomnak.
Hivatkozások: További képek a gyülekezet honlapján. - Beszámoló a vaol.hu-n. -
Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!