„A megújult templomban újuljanak meg az életek is!” – Megszépült a tordasi evangélikus templom

„A megújult templomban újuljanak meg az életek is!” – Megszépült a tordasi evangélikus templom

Share this content.

Szöveg és fotó: Adámi Mária
Tordas – Templomuk teljes külső felújításáért adtak hálát a tordasi egyházközség tagjai 2014. október 26-án, a vasárnap délután tartott ünnepi istentiszteleten. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette isten igéjét. A liturgiában Szarka István fejér-komáromi esperes és Süller Zsolt helyi lelkész működött közre.

A gyülekezeti kórus énekkel köszöntötte a résztvevőket, majd a gyerekek segítségével apró mustármagokkal díszített igéslapokat osztottak minden jelenlévőnek. Azért, hogy a magocskák mindenkit emlékeztessenek arra, mennyire fontos a külső megújulás mellett a belső, hitbeli növekedés is.

A meghívón szereplő ige, Zsoltárok könyvének 37. fejezetének 5. verse alapján tartott prédikációjában a püspök felidézte azokat az éveket, amikor megkezdte lelkészi szolgálatát a tordasi és gyúrói közösségekben. Emlékeztetett Isten munkálkodására, melynek nemcsak a megszépült épület a tanúja, hanem a benne ülők arcán is látható. Majd hangsúlyozta: „Új kezdetre van szükség, hogy a megújult templomban megújuljanak az életek is.”

Az istentiszteletet követő közgyűlésen Süller Zsolt röviden összefoglalta a gyülekezet háromszáz éves történetét, és beszámolt a most befejezett munkálatokról. Elmondta, hogy a teljes külső renoválás, a tető és a torony rendbetétele nagyrészt pályázati támogatásból, illetve az egyházkerület és az egyházmegye által nyújtott segítségből és a hívek felajánlásaiból valósulhatott meg.

Ezután köszöntőt mondott Molnár István, a fejér-komáromi egyházmegye felügyelője, Kádár Ferenc gyúrói református lelkész, Schrőder Gyula helyi római katolikus plébános, címzetes esperes, Kiss László székesfehérvári felügyelő, az elvégzett felújítás műszaki ellenőre, valamint Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő.

A hálaadó ünnepség a helyi általános iskolában tartott szeretetvendégséggel zárult.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!