Ebben az évben tehetséges diákok fuvola és hegedűjátéka, illetve a negyedik osztályosok néptánc összeállítása nyitotta meg az estét. Az egyházmegye esperese, Lázár Zsolt bevezető gondolatai és fenntartó gyülekezetük igazgatólelkésze, Ördög Endre pohárköszöntője után egy igazán hangulatos, vidám estét töltöttek együtt a résztvevők, értékes tombolatárgyakkal gazdagodva.
Istennek hála, hogy vannak jó szándékú, adakozó szülők, illetve iskolánk célkitűzéseivel szimpatizáló magánemberek, akik segítségével újra megfelelő összeg áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy minden diákunk hasonlóan részesedjen a tanulmányaikat gazdagító, értékes programokból.