A program elindítója és gazdája kezdetektől fogva D. Szebik Imre nyugalmazott püspök, aki meggyőződéssel vallja, hogy egyházunk paradigmaváltás előtt áll. Ma már nem tartható az „egyszemélyes” gyülekezeti szolgálat gyakorlata. A lelkész feladatai oly mértékben megsokasodtak, hogy azokat egymaga nem képes maradéktalanul ellátni. A gyülekezeti munkatárs lehet az a személy, aki azokat a kötelezettségeket vállalja magára, amelyeket nem feltétlenül kell a lelkésznek elvégeznie. Ilyen lehet a hivatali adminisztráció, könyvelés, ingatlanok karbantartása, közösségi alkalmak szervezése, kapcsolattartás a gyülekezet perifériáján élőkkel, valamint azok feltérképezése, akik a lelkész látogatását várják. A képzés egyik kiemelt célja, hogy felkeltse a felelősség tudatát a résztvevőkben. Sokan tértek haza az átélt tapasztalatok után azzal a lelkesedéssel, hogy ezután tudatosan tenni akarnak valamit a gyülekezeti élet tartalmasabbá tételéért, a hívek közötti kapcsolatok építéséért. Ha a helyi lelkész ezt a készséget felismeri és igénybe veszi, annak áldása kétségtelenül láthatóvá válik.
A tanfolyamok Békéscsabától-Győrig, Pakstól-Miskolcig, Súrtól-Nyíregyházáig a legkülönbözőbb egyházi, vallási, kegyességi közegből érkezőket szólította meg. Az előadásokat olyan személyek vállalták el önkéntes alapon, akik egy-egy terület szakértő kutatói, tudósai. Megszólalásaikban arra törekszenek, hogy a résztvevők eddigi ismereteit kiegészítsék, rendszerezzék, összegezzék. Olyan érdekességekre is felhívják a figyelmet, amelyek szomjúságot keltenek a felvetett kérdések alaposabb tanulmányozására, az összefüggések felfedezésére.
Természetesen egy-egy tanfolyam három-négy alkalma nem adhat teljes képet egyházunk tanításáról, de már elegendő ahhoz, hogy segítségüket felajánló testvéreink - a lelkész vezetése mellett - önálló munkát végezzenek a gyülekezetekben. Nagy szükség van arra, hogy felkészültségüket megbecsüljük, és egyházunk mindennapi életébe beépítsük!
Azok közül, akik már részt vettek a képzésben, és a gyakorlatban is alkalmazták tudásukat, többen jelezték, hogy újabb kérdésekre keresik a választ, szívesen folytatnák tanulmányaikat. Ezért szerveződött meg több ízben is a továbbképzés, amely már konkrét problémákat vetett föl, valamint a megszerzett ismereteket mélyítette el.
Dr. Reuss András professzor emeritus a rendszeres teológia témakörében tartott előadásokat. Elsősorban az egyház tanításának alapvető tételeivel foglalkozott, de több alkalommal az etika területét is érintette. A visszajelzések során sokan tették fel neki azt a kérdést, hogy miként adhatják át hitük átélt igazságait a keresőknek, illetve a felnövekvő nemzedéknek. Megtapasztalta, hogy a gyülekezeti munkatárs-képzés nyitottabbá teszi a résztvevőket helyi gyülekezetük ügyei iránt, könnyebben megtalálják azokat a munkaterületeket, amelyeken a közösség életét gazdagíthatják, és bátrabban vállalnak feladatot, ha megszólítják őket. A gyülekezeti munkatárs-képzés nagy lehetősége, hogy egyháztagjainkat tudatosabb keresztyén elkötelezettségre segítse.
Idén valósult meg először a szervezők nagy álma, hogy a program átlépje országunk határait. Az eredetileg Tatrangra tervezett tanfolyam helyszíne a lelkész váratlan halála miatt áthelyeződött Apácára. A gyülekezet lelkészei (Simon László és felesége, Nagy Ilona) a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetemen tanultak, és szoros kapcsolatot ápolnak az anyaország evangélikusságával. Apáca a Deák Téri Evangélikus Egyházközség testvérgyülekezete.
A Brassói Egyházmegye valamennyi gyülekezetéből érkeztek érdeklődő hívek, presbiterek, gyülekezeti tisztségviselők. Esperesük, Zelenák József betegsége miatt távolról üdvözölte a konferenciát. Fülöp Károly egyházmegyei felügyelő pedig személyesen köszöntötte a résztvevőket.
A nap D. Szebik Imre püspök áhítatával kezdődött, majd a Cinkotai Evangélikus Egyházközség életén keresztül mutatta be Vető István a gyülekezeti munkatársak lehetséges szolgálati területeit. A tanfolyam vezetője a személyiségi típusokról beszélt, hogy ezáltal a hallgatóság ön- és emberismeretét segítse. A bibliai megalapozást e sorok írója kezdte meg az Ószövetség üzenetének összefoglalásával, majd dr. Reuss András emelte ki az Újszövetség néhány érdekességét. Ezt követően csoportokban dolgoztunk, és a hallottak alapján kerestük azokat a területeket, amelyeken a gyülekezeti munkatársak szolgálatát igénybe vehetjük.
Abban mindnyájan egyetértettünk, hogy másként jelentkeznek a problémák Erdélyben, mint az anyaországban. A megszokott rendet nehéz megváltoztatni. A lelkészek, felügyelők, gondnokok természetesnek veszik a rájuk háruló felelősséget, és sokszor nem is gondolnak arra, hogy vannak, akik bizonyos feladatok elvégzésével jelentősen könnyíthetnének terheiken. Ezért nagyon hasznosnak ítélték a résztvevők az Apácán megtartott tanfolyamot, és lelkesítették a szervezőket a folytatásra. Másnap, a vasárnapi istentiszteleten együtt ünnepeltünk a helyi gyülekezettel.
Köszönettel tartozunk a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, amely biztosította a tanfolyam anyagi feltételeit, valamint Boros Miklósnak, aki kényelmes és biztonságos utazásunkról gondoskodott.
Végezetül hálával kell megemlíteni a helyi lelkészek, a gyülekezet szorgos tagjainak vendégszeretetét, ami még emlékezetesebbé tette együttlétünket. Isten áldja meg az erdélyi gyülekezetek áldozatos munkáját! Adjon készséget sokak szívébe, hogy gyülekezeti munkatársként szolgálják együtt az evangélium ügyét!