Címlap:

A magyarországi egyház titkos jelentései

A szocializmus idején magyar egyházi emberek jelentettek az állambiztonsági szolgálatnak a finn püspökökről és papokról. Közéjük tartozott Káldy Zoltán püspök is (a képen jobbra), aki 1965 tavaszán fogadta Martti Simojoki püspököt és feleségét magyarországi látogatásukon.

A magyarországi egyház a diktatúra terhét hordozza

A Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei a szocializmus idején folyamatosan együttműködtek az állambiztonsági szolgálattal. Az ez év elején publikált jelentések több finn egyházvezetőről is szólnak.

A Magyarországi Evangélikus Egyház küldöttsége 1961 áprilisában Ilmari Salomies érsek vendége volt Turkuban.

Salomies sosem tudta meg, hogy a delegáció tagja, a Magyarországi Evangélikus Egyház teológiai akadémiájának dékánja, Ottlyk Ernő későbbi püspök jelentést készített a látogatásról a szovjet KGB magyar megfelelője, a szocialista Magyarország állambiztonsági szolgálata (ÁB) számára. A jelentés így jellemzi a finn érseket: „Salomies felesége svéd anyanyelvű. Egyik fiuk meghalt 1939-ben a Szovjetunió ellen viselt finn háborúban. Salomies Karéliából menekült. Oroszul jól tud, mert a 67 éves ember az iskolában oroszul tanult. Nyilatkozataiból kitűnt, hogy szovjetellenes nacionalista. A delegációt udvariasan fogadta, de semmiféle komolyabb kérdésbe sem volt hajlandó belemenni”.

Ottlyk a tamperei püspökről, Eelis Gulinról sem festett sokkal előnyösebb képet. A jelentés szerint a püspök cselédséget tartó főúr, aki a magyarok csalódására a beszélgetések során nem mutatott megértést sem az egyházi békemunka szükségessége, sem pedig a Finnországban politikai összecsapásokat keltő prágai keresztény békekonferencia iránt: „Gulinnal még a papjai sem értettek egyet, akkora szamárságokat beszélt”.

Ugyanez a jelentés szovjetellenesnek titulálja a Magyarországot jól ismerő finn lelkészeket, Martti Voipiót és Paavo Viljanent, akik szintén a magyar delegáció házigazdái voltak. Ottlyk szerint a magyarok a beszélgetések során nem folytak bele politikai vitákba, de éreztették, hogy az „ellenforradalmi” állítások nem értek célt.

A látogatás ideje a hidegháború éveire esett. A Szovjetunió már 16 éve tartotta megszállás alatt Kelet-Európát, és a megszálló hatalom által támogatott szocialista diktatúrák vaskézzel kormányozták a népeket. A hatalomgyakorlás és a kontroll egyik formája volt a társadalom minden területét behálózó állambiztonsági szolgálat. Az általuk csalogatás vagy zsarolás útján ügynöknek megnyert emberek mindenütt működtek: a munkahelyeken, az iskolákban, a hadseregben és a sajtóban.

Az állambiztonsági szolgálatok évtizedeken keresztül a kelet-európai egyházakat is behálózták. Ma már tudjuk azt, amit a szocializmus idején csak sejteni lehetett: több kelet-európai egyházvezető és lelkész az egyház mellett a kommunista állam biztonsági gépezetét is szolgálta. Titokban jelentettek egyházuk belső ügyeiről.

Magyarországon a szocialista társadalom építésében a csendestárs szerepére próbálták rávenni az egyházakat. Az egyházaknak nyilvánosan támogatniuk kellett a diktatúra bel- és külpolitikáját és a békemunkáról szólniuk. A nevelés és a misszió számos területét tiltották vagy korlátozták.

Az evangélikus egyház hivatalos irányvonala a „diakóniai teológia” volt, ami hangsúlyozta az egyház szerepét a társadalom szolgálatában. A gyakorlatban az egyház bokájára vasgolyót kötöttek.

A 2000-es évek elején egyes egyházi emberek már elismerték, hogy együttműködtek az állambiztonsági szolgálattal. A magyarországi evangélikus egyház zsinata azonban csak 2005-ben határozta el, hogy alaposan fel kell tárni az egyház múltbeli kapcsolatát az állambiztonsági szolgálattal a szocializmus (1945–1990) korszakában. Létrehoztak egy „múltfeltáró bizottságot”, azaz történészek és levéltári szakemberek munkacsoportját hívták életre. A munka célja nem a bűnösök keresése vagy megbüntetése, hanem az egész egyház gyógyulása és felszabadítása az igazsággal való szembesülésen keresztül.

2014 elején jelent meg a munkacsoport nyolcévi munkájának gyümölcse, az egyházi Luther Kiadó által kiadott magyar nyelvű, több mint 700 oldalas dokumentummonstrum Háló 2. Egyházvezetők 1. címmel (szerk. Mirák Katalin, Csepregi András, Ittzés Ádám és Kertész Botond).

A kötet Káldy Zoltán és Ottlyk püspök sokéves állambiztonsági munkásságát állítja a középpontba. A történelmi tanulmányok mellett a kötet bőséges válogatást tartalmaz a két egyházvezetőnek az állambiztonsági szolgálat számára készített jelentéseiből, amelyek eddig titkosak voltak. A cél egy többkötetes sorozat kiadása az evangélikus egyház képviselőinek ügynöki múltjáról.

A jelentés [ti. a kötet] valószínűleg az első tudományosan dokumentált összeállítás egy kelet-európai egyház és a kommunista diktatúra állambiztonsági szolgálata közötti együttműködésről.

Noha a kommunizmus már 1989-ben összeomlott, a feltáró munka megkezdése elhúzódott. A feltárás szükségességéről ellentmondásos párbeszéd folyt a magyarországi evangélikus egyházban. Több, még élő vezető olyan titkokat hordoz a bensejében, amiket nem szeretne napvilágra hozni. A kutatás előre haladtával a magyarországi evangélikusok kellemetlen dolgokat is megtudhattak akár saját szüleikről, nagyszüleikről, közeli rokonaikról vagy az általuk tisztelt lelkészekről.

A Magyarországi Evangélikus Egyház belső ügynökei évtizedeken át jelentettek az egyház más munkatársainak politikai és egyházi véleményéről, az egyházban uralkodó hangulatról, a külföldi látogatásokról és konferenciákról, a külföldi egyházi vezetőkről és minden olyan témáról, ami érdekelhette a diktatúrát kiszolgáló biztonsági szolgálatot.

A jelentések előtérben van a politika. Sok jelentés rendkívül részletes. Az írások ugyanakkor apró-cseprőnek tűnő információkat is tartalmaznak. Másrészről ezek megismerése kiváló háttérinformációt kínál egy kelet-európai evangélikus egyház valóságáról.

Magyarországon az evangélikus egyház mellett a reformátusok is megkezdték a szocializmus korabeli titkos múlt megnyitását.

A Magyarországi Evangélikus Egyház híres elnök-püspöke, Káldy Zoltán (1958–1987 között püspök) az egyház belső ügynökeként az ÁB „legnagyobb fogása” lehetett az egyházra kivetett hálójában. Beszervezése [pontos] időpontjáról nincs tudomásunk, de 1958-tól rendszeresen jelentett a biztonsági szolgálat tisztjeinek.

Káldy egyik legrészletesebb, többoldalas jelentése az ÁB felé a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) 1963 nyarán Helsinkiben tartott nagygyűlésére vonatkozik. A magyar delegáció a gyűlésen arra törekedett, hogy a magyarországi egyházban már 1958-ban félreállított, a kommunizmust kritizáló Ordass Lajost a helsinki gyűlés során félreállítsák az LVSZ alelnöki tisztségéből. Így is történt.

Ordass-t nem engedték el Helsinkibe, ahogy a finnek által szeretett másik félreállított magyar püspököt, Túróczy Zoltánt sem. A most közzétett dokumentumokból a magyar kutatók szerint kiolvasható, hogy a magyarországi egyházvezetés akár az LVSZ-ből is kész volt kiléptetni az egyházat, amennyiben az „Ordass-kérdés” nem a kívánt módon rendeződik. Káldy püspök a művelet során a magyarországi politikai vezetés szándékát valósította meg.

Több, a biztonsági szolgálat számára készült jelentésből kiderül, hogy a magyarországi evangélikus egyház vezetői folyamatosan arra kényszerültek, hogy a kommunista párt politikai nézeteinek utazó nagyköveteiként működjenek összes külkapcsolatukban.

A dokumentumok rámutatnak a hidegháború idejének szürreális világára. Egy jelentés leírja, ahogy Martti Simojoki érsek érdeklődik Káldynál, vajon közben tudna-e járni annak érdekében, hogy Simojoki megkapja a szovjet vízumot egy észtországi látogatásához.

Néhány finn lelkész elmondta a magyaroknak, hogy Simojoki vízumszerzését az „ismert fasiszta vezérhez”, Elias Simojokihoz és Sakari Simelius fűződő rokonsága akadályozhatja.

Káldy ígéretet tett, hogy megpróbál közvetíteni.

A finn és magyar evangélikus egyház közötti viszony 1967-ben hűvössé vált. A Budapesten az evangélikus egyház ösztöndíjasaként tanuló Antti Kukkonen cikksorozatot írt az Uusi tie (Új út) c. lapba, amelyben kritizálta a magyarországi evangélikus egyházat és Káldy Zoltán püspök szocialista állammal szimpatizáló irányvonalát.

A magyar állambiztonsági szolgálat archívumában megtalálhatók Káldy püspöknek a témáról írt jelentései. 1968 januárjában Káldy feleségével Finnországba látogatott. A dokumentumokból kiderül, hogy az út egyik fő oka a „Kukkonen-eset” tisztázása volt. Káldy elmondta a finn egyházvezetőknek, és mindenkinek, akivel találkozott, hogy Kukkonen cikkei ferdítések és az egyház számára károsak.

Káldy beszélgetőtársa volt többek között Simojoki érsek, Aarre Lauha püspök, Aimo T. Nikolainen dékán, Mikko Juva és Ilmari Soisalon-Soininen professzor, valamint a Kotimaa főszerkesztője, Simo Talvitie.

Káldy elmondta a finneknek, hogy ha a Kukkonenhez hasonló eseteket a jövőben nem akadályozzák meg Finnországban, az a finn–magyar egyházi kapcsolatok megszakításához vezethet.

Káldy jelentésében szélsőjobboldali, fundamentalista és a politikai jobb szárnyat képviselő mozgalomként írja le a Kukkonen cikkeinek nyilvánosságot biztosító „ötödik” ébredési mozgalmat, amely láthatólag felhasználta Kukkonent aljas céljainak megvalósításához. Kukkonen hátterében a püspök saját egyházi ellenzékét is sejtette.

Más jelentések a Kotimaa lapot is kárhoztatják amiatt, hogy az engedi a magyar egyház helyzetét kritizáló cikkeket.

A nemzetközi kapcsolatok sok fejfájást okoztak Káldynak. Jellemző például az az egyik jelentésben leírt, a Csehszlovákia 1968-as megszállását követő szituáció, amikor Káldy és kísérete az LVSZ Európa-titkára, a dán Paul Hansen előtt védte a megszállásban résztvevő Magyarország politikáját.

A magyarországi egyház kutatócsoportja eddig összesen 44, az egyházban működő ügynököt azonosított bizonyosan. Amikor a kutatók áttérnek az 1970-es és 1980-as évekre, ez a létszám még növekedhet. A lelkészi kar létszáma a szocializmus évtizedeiben néhányszáz fő volt.

Több tucat egyházi személy tehát a diktatúra kiszolgálója lett. Egy szocialista országban az ember ki van szolgáltatva a rendszernek. Nem működött a demokrácia, számos állampolgári jog, a független igazságszolgáltatás, de a független sajtó sem. Minden a totalitárius diktatúra, az állam szolgálatában állt. A lényeges az, hogy az ügynökök által szolgáltatott információk okoztak-e kárt azokra nézve, akikre a jelentés vonatkozott.

A témával foglalkozó magyar történészek szerint az ilyen károkat nehéz kimutatni, de bizonyos, hogy voltak. Jellemző következmény volt például a nem együttműködő lelkészek áthelyezése a városokból félreeső gyülekezetekbe, valamint a külföldre utazás megnehezítése.

Néha a jelentések egy egész gyülekezet számára hátratételt okoztak. 1963-ban Káldy az egyházon belüli „ellenforradalmi” vagyis szocializmusellenes erők működéséről írt az egész háború utáni időszakban. A szövegből kiemelkedik a fóti gyülekezet. Az egyházi ellenzékhez tartozó lelkészük, Zászkaliczky Pál Káldy szerint arra vetemedett, hogy a gyülekezet 1962-ben püspöki engedély nélkül fogadott egy nyolcfős finn küldöttséget. Zászkaliczky temetése Káldy szerint az egyházpolitikailag dacos ellenzék erődemonstrációjává alakult. Az egész fóti gyülekezet Káldy püspök és az állami szervek kitüntetett figyelmének célpontjává vált.

Káldy Zoltán 1971 utáni ügynöki tevékenységéről nincs levéltári adat. Az utolsó ismert jelentés szerint 1971. április 27-én javasolja, hogy a kapcsolattartás „szükség szerint” [ti. esetenként] folytatódjék.

Ottlyk ezzel szemben 31 éven át szolgálta titokban az állambiztonsági szolgálatot, még nyugdíjas korában is, egészen 1989-ig.

1970-ből származik Káldy személyes összekötő tisztje [tartótisztje], Kiss Ervin alezredes értékelése a biztonsági szolgálat vezetése számára: „Pécsi” fn. ügynökünk munkáját értékelve megállapítható, hogy a kiadott feladatokat természetes kötelezettségéből adódóan nagy ambícióval, az esetek többségében eredményesen hajtja végre, ragaszkodik az ÁB. szerveihez. Kezdeti és jelenleg is fennálló kettős magatartása ellenére is megbízható, többszörösen ellenőrzött, kvalifikált ügynöknek tartjuk”.

Káldy Zoltánról magáról is folyamatosan készültek jelentések az ő tudta nélkül. Felügyelet és megfigyelés alatt álló, ellentétes elvárások közt élő egyházvezető volt egy nehéz korszakban.

Képaláírások:

Káldy Zoltán püspök (balra elöl) külföldi vendégek társaságában. Balról a harmadik személy Paul Hansen, az LVSZ Európa-titkára.

Bal oldali kép: Ottlyk Ernő püspök (középen) 1989-ig volt az állambiztonsági szolgálat titkos ügynöke.

Jobbra fent: A Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Kádár János (1956–1988-ig töltötte be ezt a posztot) beszéde az 1966. decemberi pártkongresszuson. Kádár körülbelül azonos időszakban volt állami vezető, mint amikor Káldy Zoltán az evangélikus egyházat vezette. Fotó: Papp Jenő.

Jobbra lent: Káldy Zoltán püspök (balról a második) a „béke mellett” szavaz a keresztény békekonferenciának a szocialista országok külpolitikáját támogató prágai ülésén, 1964 nyarán.

Ordass Lajos püspök (középen) 1957 februárjában beiktatja püspöki tisztségébe Túróczy Zoltánt. Mindketten a szocialista állam és az egyház kegyvesztettjei lettek.

Túróczy Zoltán püspök egy ülésen, mindkét oldalán az Állami Egyházügyi Hivatal tisztviselői.

Kotimaa, 2014. június 12. 10–12. oldal

Megtisztuló egyház

A Kotimaa mai számának 10–12. oldala számol be a magyarországi evangélikus egyház a szocializmus nehéz örökségéhez tartozó titkok megnyitásáról.

Valószínűleg minden kelet-európai egyházra igaz az a kellemetlen tény, hogy sok egyházi ember az egyházellenes állambiztonsági szolgálat ügynökének szegődött.

A magyarországi egyház megkezdte a munkát, aminek a célja bűnösök felkutatása helyett a történelmi igazság feltárása.

Az igazság megszabadít titeket, írja János evangéliuma (8,32).

Világos, hogy a diktatúra megfigyelőjévé szegődni erkölcstelen döntés volt. Ugyanakkor az első kő elvetése előtt mi, akik másfajta körülmények közt éltünk, inkább elgondolkodhatunk, vajon hasonló helyzetben mit cselekedtünk volna?

Bizonyosan igen erős volt a beleegyezés irányába ható nyomás. A cikkben szereplő Káldy Zoltán püspökről tudjuk, hogy helyzete nagyon megviselte. Másrészt bizonyára sokan ellenálltak.

A jövőben a kelet-európai egyházakból bizonyára több ügynökleleplezést is hallhatunk. A történetnek a finnek számára legalább két tanulsága van.

Először is: a finnországi evangélikus egyházban nem nagyon akarják elhinni, hogy az orosz ortodox egyházzal az 1970-es és 1980-as években folytatott teológiai párbeszéd során az asztal másik oldalán valószínűleg – ha nem is a KGB, de – legalábbis olyan emberek ültek, akik egyházi tisztségüket jelző kereszt mellett a világ legbefolyásosabb biztonsági szolgálata számára való jelentésírási kényszer keresztjét is hordozták.

Ha a magyarországi egyházakat áthatotta a rendszer, mennyivel rosszabb lehetett a helyzet a Szovjetunióban?

A másik az, hogy az egyház az egyház, az állam pedig állam. Az evangélikus gondolkodás szerint mindkettőnek megvan a maga szerepe a földön. Jó, ha az egymáshoz fűződő viszonyuk rendezett, de nem olvadhatnak egymásba. Az egyház a világban és a jelenkorban él, de alapvető kérdésekben mindenekelőtt a Biblia és az egyház hitvallása alapján kell vizsgálnia feladatát és lényegét.

Különben az egyház az állam vagy más, számára idegen hatalmak kiszolgálójává válhat.

Kotimaa, 2014. június 12. 19. oldal